"Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba."
Nem akarok annyira 'süket' és kegyetlen lenni, mint József Attila Mamája, és Szófia sem ordít és toporzékol úgy istenigazából, de mostanában ahányszor csak nekiállok vasalni vagy mosogatni, kb. 1 (vagy maximum 2) perc után befurakszik a lábam és a mosogató vagy a lábam és a vasalódeszka közé, és tol el a tevékenységtől. És közben nyekereg, hogy hagyjam a vasalnivaló ruhát és a mosogatnivalót másra (csak azt mondja meg nekem valaki, hogy ugyan kire?), és ne is csináljak mást, csak üljek, és nézzem őt, ahogy játszik, és várjam, hogy néha odajöjjön cicizgetni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Az ilyenekkel nálunk úgy szokott lenni, hogy engedek neki, és rövid idő után magától helyreáll a rend, azaz ő is elfoglalja magát, aztán fel sem tűnik neki, hogy én már megint visszamentem a dolgomra. Vagy odajön és segít. Vagy ha mégsem, akkor hagyom a dolgot és befejezem miután elaludt.
Zsanett
Mostanában róbálok figyelemelterelés gyanánt 'feladatokat' adni neki, így most kicsit jobb lett. :-)
Megjegyzés küldése