Dédi újból nálunk

Ma ismét elhoztuk a Kovács dédit látogatóba. Szófia egyik kedvenc elfoglaltsága a dédi trabantján való csimpaszkodás volt.

Ideteszem a két -szerintem- legjobban sikerült képet a bandázásról:

Hét és nyolc

Tegnapelőtt bújt ki a baloldali, ma pedig a jobboldali alsó második metszőfogacska.
Nem tudom, emiatt van-e, de Szófia ma egész nap szinte csak szopizni akart; legalább tízszer (de inkább többször) kérte a cicit.
Vagyis a mai kedvenc szójárásai a következők voltak: "Hidzí.", " Didi" vagy "Jijjijji" (ezt akkor mondja, amikor már nagyon fáradt).
És azér' ilyen sok szopi után fáj ám már a nap végére. Mert a kint lévő fogacskák minden egyes szopizás alkalmával jól belemélyednek, benne hagyják a nyomukat. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy annyira nem fájdalmas egy fognyomos cici, mint amennyire ijesztően bír kinézni :-)
Mellátjuk, holnap mi lesz, és remélem, hogy tényleg csak a fogacskák miatt van a sok szopi, és a valamennyi nyügi, nem pedig valami más, eddig nem ismert ok miatt...

A két ghácia az esőben

Húúú, de jól néztünk ki ma reggel! Én amolyan megfáradt mamásan (legalábbis így éreztem magam ;-), Szófia pedig amolyan bájos hátibabásan :-)
Lehet, csak az esernyő-háttér dobott sokat a képeken... :-)

Senki sem sziget

"Senki sem különálló sziget
minden ember a kontinens egy része,
a szárazföld egy darabja,
ha egy göröngyöt mos el a tenger,
Európa lesz kevesebb éppúgy,
mintha egy hegyfokot mosna el,
vagy barátaid házát, vagy a te birtokod,
minden halállal én leszek kevesebb,
mert egy vagyok az emberiséggel,
ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang:
érted szól."

(John Donne)

Női vonal

A fáradt Szófiából előbújik a kislány; avagy, íme a hiszti, amiről a tízhónapos összefoglalónál meséltem:

Csak csajok

Kádjelenet

Ma én voltam a soros a Szófiával való esti fürdésben.
Beültem a kádba elrendezni a vizet és a játékokat, majd amikor minden készen állt a babafogadásra, Tamás beadta Szófiát.
A Művésznő először ült egy kicsit velem szemben, fülig érő vigyorral az arcán. Aztán kicsit tapsikolta a vizet. Majd egy pillanat alatt odacikázott hozzám, felállt, és huncutul mosolygott.
- Hát te mit szeretnél? - kérdeztem.
- Hidzí. - mondta ő, és még huncutabbul mosolygott.
Én pedig természetesen nem tudtam ellenállni ennek a kedves kérésnek.

Szófia ma 10 hónapos

Ezt úgy ünnepelte, hogy ugyanúgy múlatta el a napját, mint az eddigieket.
Reggel negyed nyolckor ébredt (és természetesen vele együtt én is), szopizott, pisilt, én kihúztam a sötétítőfüggönyt, s egy picit játszottunk még az ágyban, illetve ő játszott, én pedig próbáltam összeszedni magam.
Egy idő után átvonultunk a nappaliba, ott következett még egy pisi, szopi, felöltözés, játék, majd elmentünk a boltba zsömléért.
Hazaérvén megreggeliztünk (ebbe már az eddig pihengető papát is bevontuk), mindenki vajaszsömlét evett kefírrel.
Reggeli utánra Szófia a szokásos délelőtti alvását kezdte meg, amit sajnos egy az utcánkban elhaladó traktot pöfékelése szakított félbe :-(
Ébredés után újabb szopi, kis játék, majd ebéd. Ma sütőben sült cukkini, paradicsom, hagyma és krumpli volt a menü. Kézzel!!! :-)
Ebéd után újabb játék, majd újabb alvás, ezúttal csak kb. háromnegyed óra.
Majd játék, séta, játék kint, játék bent, evés, ivás, fürdés a papával és elalvás a cicin este nyolckor.

A fenti napirendet napközben úgy 4-5 szopi tarkítja, és persze pisilés bilibe, fűre, stb. (pelenkát áprilisban vettünk utoljára, az még mindig tart!!!)

A cicizésről elmondható, hogy még mindig a top 1-be tartozik. Kivéve ha vendégek vannak nálunk, mert akkor fontosabb a játék és a bandázás, mint holmi szopizás.
Egyébként pedig nem tudok sem cicifixben, sem trikóban (ruha nélkül meg pláne) mutatkozni Szófia társaságában úgy, hogy ő ne akarna azonnal szopizni. Valami miatt úgy érzi, hogy ha cicit lát, akkor annak azonnal neki kell esnie. Jópofa is, nem is sajnálom tőle, meg úgy gondolom, hogy egy tízhónaposnak még jó, ha sokat szopizik, úgyhogy ebből a fajta szopi-mániából nem csinálunk problémát.

Az evésekkel egy darabig úgy voltunk, hogy naponta 3x kapott (volt egy-két hét, hogy naponta 4-5x :-( ), de mostanra eljutottam odáig, hogy még annyira sem erőltetem, mint eddig. Úgyhogy délelőttönként sokszor csak szopi van. Az ebéd viszont egy fix pontja a napnak, krumpli, barnarizs vagy köles, sok-sok zöldséggel, és vagy hallal, vagy sajttal, joghurttal. Délután aztán megint jár valami gyümölcsféle, esetleg joghurttal kiegészítve. Ez is általában gond nélkül lecsúszik.
Az étellel pacsmagolni nagyon szeret, a pacsmagolás utáni mosdást viszont roppantul utálja.
Egyébként mindent megeszik, amit adok neki. Persze ehhez az kell, hogy én meg tudjam, mit lehet neki adni. Ez a jólműködő szimbiózis titka. De gyümölcsökről egyébként elmondható, hogy mindet szereti, amit eddig kóstolt.


Ami a mozgást illeti, Szófia elképesztő sebességgel képes mászni. Édes, ahogy csattognak a tenyerei a padlón, amikor spurizik valahová, valamiért. És nagyon szépen, rendezetten mászik.
Gyönyörű egyenes háttal ül, és most már tényleg úgy áll, mint a cövek. A kanapé, vagy más objektum mellett támaszkodva lépeget. Támaszkodó ácsorgás közben pedig egyre gyakrabban megszűnteti a támaszt, és csak áll, egymaga. A leghosszabb, amit ma mértem, kb. 7-8 másodperc volt. Ennyi idő után megunta, és visszatámaszkodott.

A játékok közül nagyon szereti a pakolósakat, a madzagosakat, a zörgősöket és gurulósokat. Szereti ezen kívül megrágni a papírt. Viszont nem nyeli le, hanem felkérésre kiköpi. Pedig ezt aztán nem tanítottam neki. Egyszer nyammogott valami papíron, én pedig kértem, hogy köpje ki, és odatartottam az ujjamat a szájacskájához, hogy arra köpje, és ő kiköpte, illetve kitolta a nyelvecskéjével. És azóta is így van ez a kiköpéssel Tegnap pl. egy dinnyemagot talált a földön (nem takarítottam alaposan :-( ), egy darabig szopogatta, majd amikor kértem, a kezembe köpte.
Egyre több játékát felismeri, és próbálja őket megnevezni. Mi pedig általában értjük is, hogy miről "beszél".

Megsértődni azt nagyon tud. Általában akkor teszi ezt, ha megkaparint valamit, amit mi veszélyesnek ítélünk, és elvesszük tőle. Hihetetlen hisztibe kezd ilyenkor, s tart ez mindaddig, amíg el nem tereljük valami érdekes játékkal vagy egy kis vidámkodással a figyelmét. Szóval kb. 3 másodpercig :-)
Feleselni is nagyon tud, ha rászólunk valamiért.
Valamint azon is megsértődik néha, ha mosdani kell evés vagy oszizás után, illetve ha nem sikerül neki valami, amit eltervezett. Ebből a szempontból úgy néz ki, hogy inkább Tamás, mert időnként, ha nem sikerül neki valami, akkor hisztizik egy jót. Mondjuk ez főleg akkor van így, ha fáradt. Mindenesetre remélem, hogy kinövi. Mert nem szeretném, pl. ha egyszercsak síelés közben azt látnám, hogy amikor elesik a sípálya közepén, akkor ahelyett hogy felállna és csúszna tovább, csak ül tovább, és elkezdi dühében szétverni a sílécét a síbotjával... :-) Itt mondhatnám, hogy míg a türelem rózsát terem, addig a türelmetlenség elgörbült síbotot.

A 7. és 8. fogacskákt bármelyik nap kivillanhatnak, ui. a helyükön az íny mintha már picit megnyílt volna. De szerencsére semmi láz, semmi hiszti, semmi nyűgösség.

Oszi és Franci még mindig nagy kedvencek. Oszi szófiául "Szi-szi", Franci pedig "tzitza". Oszit etetni imádja, de néha simán megsértődik, amikor Oszi kieszi a kezéből a felé nyújtott falatokat.

Az utóbbi hónapban nagyon elkezdték érdekelni az utcán, itt-ott látott gyerekek. Felnőttekkel érdekes módon nem különösebben foglalkozik mostanság, kivéve, ha azok jó játszópajtásnak bizonyulnak.

Viszonylag új szokása, hogy ha zenét hall, vagy énekelek neki, akkor azonnal elkezd rugózni :-) Persze csak ha áll, mert ülve rugózni ugye nem nagyon lehet :-)

Hordozva lenni nagyon szeret, és én is szeretem őt hordozni. Sőt, a rokonságot is oltogatjuk :-) Persze csak azokat, akik hagyják magukat, és elég nyitottak a témára.

A talpacskája már nem afféle tömör babatalp, hanem kezd szépen ívesedni. És egyre jobban kisgyerek irányba megy el a felépítése: nyúlnak a végtagjai, és egyre inkább hosszú, mint széles. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy vékony, mert azt azért neeeem, de már sokkal másabb a formája, mint pl még egy-két hónappal ezelőtt is volt.

Nem írtam még róla soha, de olyan édesen-bújós. Mostanság már ölelgetni is tudja az embert, ha olyanja van. És tanítgatjuk neki a cirógatást is. Kis puha babakezecske, amikor cirógat, el lehet tőle olvadni.

És jajj, kisregényt tudnék írni róla, hogy milyen édes, akár minden nap is! Mindenesetre most és itt ízelítőül ennyi.
A többit pedig majd sorjában.

A paradicsom vége

Mivel állapotom változatlan, és a nehéz ételeket annyira kívánom, mint terhes macska a pitbullt, így mindenféle zöldségen és gyümölcsön tartom magam, néha megdobva egy kis zsemlével vagy szülinapi tortával :-)

Ma úgy gondoltam, hogy egy szép, mosolygós és méretes paradicsommal ajándékozom meg magam. Kiválaszt, megmos, megtöröl, majd kimegy hátra, ahol éppen Szófia a Mami idegeire (is) kezdett menni. Meg persze mindenfelé, amerre csak lehetett. Fantasztikus, hogy micsoda sebességgel lehet négykézláb elillanni.
Szóval kiérvén a szép, mosolygós és méretes paradicsomommal, már harapásra nyitott szájjal a szemem sarkából mit látok? Szófia spurizik erősen ráfókuszálva a paradicsomra, és közben motyog valamit. Én ránézek, Ő még mindig a paradicsomra...ekkor tudatosult bennem, hogy szerinte neki hoztam. Mindegy mi az, de nehogy már én egyem, Ő meg majd csak úgy eljátszogat valami műanyag kütyüvel! Mit volt mit tenni, Szófiát visszatettem a pokrócra - ekkor már a paradicsomom nála - és hagytam, harapdálja egy kicsit. Ámde Szófia leleményes és sokat akar, így egyszercsak rájött, hogy a pici harapdálások helyett a paradicsomból püré is készíthető a kézfejnek a darabba gyömöszölése, majd kihúzása, bedugása, kihúzása és egy tépő mozdulat segítségével. (Mami itt már önkívületi...én meg őskövületi állapotban voltam...Ő a látványtól...én az éhségtől) Mami utolsó idegszálával rákoncentrálva az akcióra szólt nekem, aki dermedten, de büszkén és örömmel figyeltem lányom kreativitását - mert ugye gyermek abból tanul, amit megtapasztal - , hogy ugyan fényképezzem már le...aztán irány a mosdó...mit mosdó! Kád! Szófia olyan szinten összemaszatolódott, hogy akár paradicsomprésnek is eladhatta volna magát...

A pusztulás kezdete..."Széttéplek, te gaz piros paradicsom!"

"Az utolsó szuszt is kiszorítom belőled!" - itt még azért néhány esztéta bizonyára felismeri az egykor szép, mosolygós és méretes paradicsomomat.

"A földön kiterítve fekszenek, Én a tőröm keresem. Bár nem kenyerem a dicsekvés, Dehát megint győztem..."

A magok mint megannyi utolsó kiáltás szerteszéjjel hevernek a lé(t)ben...Ennyi maradt, nincs tovább, ez a paradicsom már nem lesz uzsonnád :-)

A végeredmény, az áldozat...s háttérben a menekülő tettes. Azért ezt a darabot megettem. Amolyan már csak azért is. :-)

A mai önjelölt babahordozónk Misi volt

Fel- sorakozás a rajtvonalnál.












Pipik meg- bámulása a kertek alatt.






Hazafelé jövet Szófia aztán elkezdett nyüszkölni, úgyhogy az utolsó pártíz métert karban tette meg. Holnapra várjuk az újabb fogacskákat, valószínűleg ezt volt a nyüszi oka. Mert egyébként meg szeret hordozva lenni. Sőt, nagyon szeret!

Kukurikú! Mi történt? Szutykos macskánk hazatért!

Így kiáltott volna fel a kakasunk, ha lenne.

Francit két napja nem láttuk.
Én ma délutánra teljesen le is mondtam róla, mert nem szokott ez a macska olyat csinálni, hogy még enni sem jön elő. Lelki szemeim előtt ott lebegtek egymást váltva olyan rémképek mint: elütötték, agyonverték, megmérgezték, lelőtték, kutyák elé vetették, vagy csak lábát törte, és jönne ő, de nem tud, fekszik valami elhagyatott helyen, és várja a megváltást.
Mondtam is ma délután a Tamásnak, hogy itt több macska nem lesz. Az előzőnk, a Vörös Jóska pár hónaposan tűnt el, a szívem szakadt meg miatta. Pedig nem vagyok egy nagy macskás, de ő akkor még nagyon hozzánk volt nőve. Jóska akkor tűnt el, amikor én Hollandiába utaztam. Azzal "vígasztaltuk" magunkat, hogy biztosan utánam indult, mint a Lessie kutya a gazdái után, s majd csak hazakeveredik. Persze azóta sem keveredett...
Aztán amikor Jóska emléke már kezdett halványodni, kb. háromnegyed év múltán, kapta Tamás a mostani Vörös Francit. Franci is nagyon hozzánknőtt, sokáig benti macska volt. Véglegesen akkor került ki az udvarra, amikor a kölkeinek elkezdte behurcolni az egereket, hogy egerészni tanítsa őket. Ez tavaly nyáron történt.
Azóta lazult a kapcsolat, de azért szeretjük és becsüljük, mert bár pofátlan, és öntörvényű, mint minden macska, de mindemellett nagyon jó egerész, vakondász, gilisztász, bogarász ...és madarász. Napközben hol itt, hol ott van, de azért a szokásos legalább kétszeri ellátmányért mindig jelentkezik. És tegnap nem jött. Se reggel, se este. És ma reggel se. Úgyhogy mondtam is délután Tamásnak, hogy sajnálom szegényt, mer' azér' jó macska volt, meg aranyos, meg Szófia is szerette. Meg hogy az ember beleöl egy csomó pénzt a macskájába (jól tartja, lefialtatja, a kölköket is jól tartja, anyamacskát sterilizáltatja, és még jobban tartja), az meg egyszercsak eltűnik. Tamásnak erre az volt a válasza, hogy igazam van, és milyen jó, hogy most tűnt el, mert ha nem tűnt volna el, akkor még több pénzt beleölnénk, és akkor később tűnne el... Hát végülis ez is igaz. Már meg is beszéltük, hogy kinek fogjuk elosztogatni a rajtunk maradt másfél kilónyi jófajta macskatápot.
És erre Franci ma kora este betoppant. De hogyan! Úgy néz ki, mint aki bányajáráson volt! A lábai, a hasa, a háta, a farka és főleg a feje vastagon befedve szürke porral (vagy korommal?)! És látszólag nagyon meg van gyötörve! Szerintem valami vadbarom bezárta valahová. Tamás szerint ő zárta be véletlenül saját magát, és csak most vették észre, és engedték ki. Hát nem tudom.
Mindenesetre jól beevett, aztán megint eltűnt. Remélem, hogy most már csak a szokásos esti portyájára ment.

Futfutfut

Két hete készült filmecske Szófia futótudományáról.
Segéd: Miska bátyus.

Kukoricavacsora

Szófia tegnapelőtt ismerkedett a csemegekukoricával. Délutáni alvása alatt szemenként leszedegettem és lehéjaztam vagy 50 szemet. Nem volt kis meló, de megérte, mert Szófiának nagyon ízlett. Egyre csak tátogott az újabb adag után (kiskanállal adtam neki), s majdhogynem megsértődött, amikor a kukorica elfogyott, és sárgadinnyével folytattuk az uzsit.

Ma Barta nagymamától kaptunk (a két hétre elegendő egyéb ellátmány mellett) pár cső nagggyon finom főtt csemegekukoricát. Gondoltam, ezt is lehéjazom majd neki, de nem volt rá szükség, mert ez olyan jófajta kukorica volt, hogy ahogy haraptam, a szemek vékony héja a csövön maradt, és csak a rendkívül ízletes és Szófia szempontjából is teljesen veszélytelen belseje jött ki.

Először úgy adtam neki, hogy haraptam egyet, megrágtam kicsit, s csak ezután adtam a szájába. S miután kiderült, hogy a héj nem jön a harapással, megkínáltam vele Szófiát, hadd próbálkozzon egyedül is. Ilyen nagydarab étellel egészben még nem találkozott, így elsőre hirtelen nem tudott mit kezdeni vele. Először csak nyalogatta, cupogtatta. Aztán egyszercsak elkezdte élesíteni rajta az egérkefogakat. És kb. fél perc után rájött, hogy mi is a teendő. Onnantól kezdve vígan nyammogott rajta egyedül (persze azért az én állandó felügyeletemmel), és ha adtam is egy-egy falatot a szájába, ő azért csak ágaskodott a kukoricacső után. Láthatóan nagyon tetszett neki az új helyzet.

(hétfő után) ma ismét haladtam kicsit a házi és házkörüli elmaradt teendőkkel, mert volt egy kis segítségem a Szófiázásban, egy tízkilónyi unokát háton cipelni nem rest, nagyon sportos nagymama személyében:

És várjuk ám a többi haladó gondolkodású cipekedni vágyókat is :-)

(Azt, aki a Szépséges Pirosat is kipróbálta, akkor sajnos nem fényképeztük le, de majd most ezzel!)

Egy olyan alma, aki a csatolt kép tanúsága szerint nem esett messze a fájától

Hátibaba, avagy búcsú a kötős kengurutól -> Ergo

Szófia súlyú babát (10 kiló körül lehet) elvileg már nem szabadna elöl hordozni, mert nagyon rosszat tesz a hordozó hátának és derekának (ezt személyesen is tanusíthatom).
Igazából a mi Szépséges Piros kötős kengurunkat háton is lehet hordani, de én a háti hordozást képtelen voltam megtanulni. Zavart, hogy nem látom, hogy csak tapogatózás útján tudok tájékozódni, hogy a gyerkőc nem bír nyugton maradni még arra a rövid időre sem, amíg felkötözöm, hogy mi van, ha beszorul a lába, keze, stb.
Lehet, többet kellett volna gyakorolni...
Mindenesetre úgy döntöttünk, hogy -ideiglenesen legalábbis - megválunk tőle, és befektettünk egy Ergo-ba, amit reményeink szerint sokáig fogunk tudni használni. Mert hordozni azért még akarunk ám!

Alábbi két kép a Szépséges Piros és Szófia utolsó közös útjain készült.

Papával - irány az erdő. Papa dereka a félórás séta után mellesleg maj' leszakadt, nem is értette, hogy bírom én ezt minden nap, sőt esetenként napjában kétszer is.



Ez pedig itt velem. Én bírtam, mert nem volt más. Hátul ugye nem ment, a babakocsi nálam szóba sem jöhet (meg szerintem Szófiánál sem).
Így jártuk a boltot, ha meg nem volt miért a boltba menni, akkor az erdőt.

A pénteki boltos bevásárlás vicces volt. Sokmindent, sok nehezet kellett vennünk: dinnyét, krumplit, jó sok paradicsomot, üdítőt, stb. Az világos volt, hogy Szófiával elöl, kosárral a kézben nem fogok tudni ennyi mindent hazahozni. A kölcsönbabakocsit szerencsére elfelejtettük múlt héten visszaadni, így azt toltam magunk mellett bevásárlókocsi gyanánt. A boltosnénik nagyon kedvesen segítettek bepakolni a mindenféle súlyos dolgokat a kocsiba. Egyik berakta fölülre a dinnyét, a másik (új a boltban) alulra a kosárba pakolt szorgalmasan. Mondtam neki, pakoljon nyugodtan fölüre is. Ő nem akart, mert hogy akkor nem fér oda a baba. Másik - a dinnyepakolós - boltosnéni felvilágosította, hogy nyugodtan pakoljon felülre is, mert én nem használom gyerektologatásra a babakocsit, most csak azért hoztam, hogy legyen miben hazatolni a bolti holmikat :-) Örültem, hogy azért ennyire már ismernek.

Tamásnak persze rögtön megint a cigányok jutottak eszébe rólam, merthogy szerinte ők szokták a babakocsit bevásárlókocsinak használni :-)

Na, és amiért ezt a postot írom, hogy ma reggel megérkezett Ámerikából az Ergo! Just in time, mer' az én hátam és derekam már nagyon a végét járja :-(

A darabból ezen a képen nem sok látszik, Szófia viszont félreérthetetlenül jól érzi magát benne.

Jajj, és milyen kényelmes nekem is! És milyen egyszerű feltenni!
Azon gondolkoztam délután, hogy pszichikailag is levesz egy csomó terhet a vállamról, mert az Ergonál nem áll fenn annak a lehetősége, hogy valami hibácska folytán rosszul kötöm fel, és a Mazsolka kipotyog a lukon.

Na nem mintha egy hagyományos hordozókendőt nem lehetne jól felkötni. Megvan annak is a módja, s ha az ember tudja, akkor nem nagyon hibázhat. De én egyelőre nem tudok kendőt kötözni, és így most kényelmesebb ez a kész hordozó. Ráadásul a kendőnek megvan az az előnye, hogy nagyon sokféleképpen felkötözhető; és olyan gyönyörűek vannak belőle, hogy az csuda!

Mindenesetre Szófiánál vszleg már nem fogok kendőzni. Majd egy esetleges következőnél, ha lesz olyan.
Ami az Ergot illeti, ma kimostam, kivasaltam, felpróbáltuk, egyedül is tök jól fel tudom venni :-) és holnap már élesben is indulunk vele.
Ergo másik előnye, hogy erről Tamás is azt nyilatkozta, hogy szeretné hordani benne a gyerkőcöt. A Szépséges Pirossal a háti hordozást kerekperec elutasította.

Áll a baba - javulok

Nem is tudom mivel kezdjem, ugyanis Szófia mellett annyi minden érdekes történik egy-egy nap, hogy az én állapotomban történő jóirányú változás már-már említést sem érdemel. De lehet, hogy ez a nagy "lotty" előtti átmeneti állapot, úgyhogy még nem kiabálom el...
Szófiára visszatérve annyi minden új dolgot tapasztalok meg nála, hogy sajnos ha nem írom le azonnal - mint ahogy az történik - akkor a maga feledékenységfaktor miatt ki-ki mennek dolgok a fejemből. Gyakorlatilag önállóan elközlekedik négykézláb rohanva a lakásban, ha éppen ahhoz van kedve, akkor visz magával valamit - amin ha csúszni lehet, az az igazi - és természetesen az ellenkező irányba lódul, ha elindulok, hogy visszatereljem a hideg kőről...gyerek még :-)
Ma megtörtént a megismételhetetlen: feküdtem a szőnyegen, Ő mellettem matatott a "balatoni" pénztartóval (nyakba akasztható verzió, madziggal és pénzzel természetesen, hogy lehessen vele zörögni), majd egy hirtelen ötlettől vezérelve fogta magát, és FELÁLLT! Mint a cövek! Majd lesajnálóan rámnézett - olyan mit csinálsz te ott lent, miközben én itt vagyok fent nézéssel - majd egy jó 10-15 másodperc múlva visszaült, mintha misem történt volna. Hát ma ez a nap szenzációja, legalábbis nekem.

Rutinos felcsipegetők sem tudnak ám mindent felcsipegetni!

Szófia nagyon élvezi, hogy újabban fel tud csipegetni mindenféle apróságokat a szőnyegről, asztalról, ruhákról és egyéb szösztelenített helyekről.
Tegnap ahogy nekivetkezve heverésztem, miközben ő körülöttem, rajtam mászkálva játszott, észrevett egy-két anyajegyet rajtam, és kezdte volna felcsipegetni őket. Nem egy feladós fajta, úgyhogy próbálkozott kitartóan. Végül a sok sikertelen felcsipegetési próbálkozás sértődésbe fulladt, amely sértődést csak jó alapos figyelemelterelés bevetésével tudtam lecsillapítani :-)

Tigris - vödör

Nem új a "mutatvány", de végre lefilmeztük.

L. Mátyásné, E. néni - gonoszkodó post

E. néniről annyit kell tudni, hogy nem veti meg a jófajta álkoholt. És a rossz fajtát sem. Ennek köszönhetően a három emésztőrendszeréből egy már fel is szívódott. Nem tudni hová. Egyszerűen eltűnt. Ezt mondta az orvos.
E. néni egyébként kedves is, aranyos is, beszélgetni is szeret, de méginkább beszélni, beszélni, beszélni. Abba a sorba viszont, ahol az észt osztogatták annak idején, elfelejtett beállni.
Nagymamám szomszédja egyébként, és bár ritkán látom, azér' legalább három Indul a bakterháznyi anyagot össze tudnék szedni az emlékeimből vele kapcsolatban.

Ma lementünk Szófiával a mamához egy kis ellátmányért (maradék tökfőzelék; imádjuk!). E. nénivel is volt szerencsénk találkozni. Miután nagyon kedvesen jól megdícsérte Szófiát, elmesélte, hogy az ő unokája is, és képzeljem már a nyolcadik hónapban van, és október elejére várja a babát (?), és fiú lesz, és a nevét nem tudja, mer' mondtak olyanokat, hogy csak na,....
Aztán valahogy ráterelődött a szó a melltartóhordásra. E. néni szerint melltartót márpedig kell hordani, nemcsak a szoptatás, de már a várandósság alatt is, mer' különben megnyullanak a tejizmok, és akkor megereszkedik az ember mellye.
A tejizmok...

Továbbra is rovom a dögöt

A helyzet sajnos változatlan, még mindig használhatatlan vagyok. A dologban a legszomorúbb, hogy a fehérvári vizsgálat ezt még egy héttel megtoldotta, ui. addigra lesz talán eredménye a minap történt vérvételnek. Addig marad a dögrovás...

Szófia ellenben a legnagyobb meleg - és a mami határainak végtelenre feszítése - közben is nagyon jól érzi magát hál' istennek. Gondolkodtam rajta, hogy vajon egy ilyen csöppnyi emberke mit érezhet a másik bajából, de nem találtam elfogadható választ a kérdésre. Nekem úgy tűnik, hogy túl sokat nem, mert mindenféle gátlás nélkül felmászik rám, és ha éppen pisilhetnékje van, akkor hát pisil is:

Az eredmény a nadrágom sötét része...de most még ez is hűsített ;-)

Persze könnyű ráfogni egy majd' 10 hónaposra nem? ;-)

A kép amúgy a luxushotelben készült, ahová önkéntesen száműztem magam, és szigorú látogatási idő van...pont egy pisiszünet :-)

Amúgy mellesleg ma megtanítottam a kupakletekerés rejtelmeinek első lépésére: A kupak le és felhelyezése a flakonra! Szerintem ha én bírom tovább, akkor Szófia még most is leteker-ráteker-leteker-ráteker. :-) Erről sajnos csak kis kép készült, de van videó, ami előbb-utóbb felkerül. Produkció:

Ez a kép pedig még tegnap készült. Mintha egy pillanatra - szokásaival szöges ellentétben - elvesztette volna a fonalat:

Amúgy holnap leszek 28. Ha jól számolom. Mert érzésre legalább 70...valahogy most nem úgy várom, mint máskor, mert tudom, hogy a nap fénypontja nem a torta lesz - amit Viki annak ellenére szorgosan készít, hogy már csak a lendtömeg viszi előre - (itt és most mindenkinek, akinek van felesleges fél órája és energiája: Segítség! Kicsit fogni kellene Szófiát! A mentőangyalok ui. nem eléggé hatékonyak...), hanem az, ha érzem az ízét. Ez van...Ráadásul most segítségnek is 0 vagyok...egy hasztalan biológiai tömeg. Valami "vélelmezett vírusfertőzéssel" (idézet a kórházi epikrízisből)

Hétvége felé

Tamást ma reggelre beutalták a Szfv-i kórházba további kivizsgálás céljából. Az illetékes doktornő viszont úgy gondolta, hogy nem kell bentmaradnia. Az eredményt, ami egy hét múlva lesz meg, itthon is kivárhatja. Kikötés, hogy azér' társaságba nagyon ne járjon, amíg nem derül ki, mi is a baj.
Szeretném azt gondolni, hogy mi nem társaság vagyunk, hanem család...
Féltem is Szófiát, nehogy elkapjon valami eddig ismeretlen eredetűt a papájától, meg adnám is, mert már lassan két hete egyedül vagyok vele szinte folyamatosan, és annyira jól esne néha-néha egy fél óra csak magammal. Mondjuk meg kéne már végre mosni a hajamat, levagdosni a körmeimet, eltávolítani a lábamról a jetiszőrt, meg ilyesmi. Persze csak miután átsikáltam a konyhát, összerámoltam a szobai csatateret, kivasaltam a kivasalnivalót, visszahordtam a levéltetvetlenített virágokat a régi helyükre, visszacsavaroztam a múlt héten a hálószobaablakról lecsavarozott szúnyoghálót, összegereblyéztem a kiskertben a levágott gazt, és a többi.
Az adás viszont egyelőre meghiúsul, nemcsak a féltés miatt, hanem amiatt is, hogy Tamás az immáron 8 napja tartó lázas állapot miatt gyenge állapotban leledzik.
Hétfőn bevetette magát az egyébként étkezőnek (és az utóbbi időben ruhaszárító és vasalóhelyiségnek is) használt hátsó kis szobácskába, és csak a legfontosabb fizikai szükségleteit elvégezni jön ki onnan. Meg persze néha szocializálódni, és Szófiában gyönyörködni, de ez soha nem tart sokáig, mert kb. negyed óra alatt teljesen kifárad.
Becsületére legyen mondva, hogy tegnap azér' kicserélte a fürdőszobai csapot, és mára az új (nekünk új) kószkuszmatracunkhoz beszerzett ágykeret is kész lett.
Ja, és tényleg nem tudni egyelőre, hogy mi okozza a lázat. A doktorok valami vírusra gyanakszanak, de biztosabbat majd csak a mindenféle vérvizsgálat után fogunk tudni. Talán.

Szófia az egészből csak annyit vesz észre, hogy papa ugyan itthon van, de nem nagyon érintkezik vele. Néha azért hátramegyünk kicsit mi is papázni. Olyankor kb. 5 percig nyúzhatják egymást.
Aztán megint jön szegénynek az én unalmas pofám nézése. Szenved nagyon, és én is.
A legnagyobb baj, nem is az unalmas pofa lenne, hanem hogy alig tudunk programot csinálni, mióta ezek a nagy melegek vannak. Reggel legkésőbb hétkor ébredés (és most nézem az órát: jajjjj, már megint éjfél elmúlt!!), kis matatás a szőnyegen, aztán egy reggeli frissitő séta itt a környéken, hogy legyen valami esemény is. Utána Szófiának reggeli, majd a alvás. Aztán legközelebb délután megyünk ki. Pár napja még négykor, tegnap ötkor, ma viszont hatnál előbb nem mertem kivinni, mert ijesztő volt a hőség odakint. Szóval szegénykém csak rója a köröket idebent, legtöbbször a nappaliban, néha kitévelyedik az előszobába, konyhába, fürdőbe, dehát ez mégiscsak baromi unalmas egy mindenre kíváncsi Szófiának.
Magamat is sajnálom, de őt még jobban, mert én legalább felfogom, hogy miért van ez az állapot, ő viszont nem tudja, csak a bezártságot érzi :-(
Egyébként rohamtempóban fejlődik (legalábbis én úgy látom :-)
Eddigi nagy szám az volt, hogy a tigrist, labdát, kockákat, belerakta a vödörbe, dobozba, tálba, stb., ahogy kértük. És olyan örömmel és büszkeséggel teszi ezt mindig, hogy az csuda.
Aztán ma, ahogy ácsorgott a kanapé mellett, és rajtam babrált, megkértem, hogy adja ide a cumit, ami egyébként a háta mögött hevert a földön. Körbenézett, hol a cumi, letérdelt érte, majd a kezembe adta. Édes volt!
Délben pedig Tamást etette, úgy, ahogyan tőlem látta: az általam egyébként már picit megrágott és a szájába adott sajton még nyammogott egy kicsit (megrágta :-), majd kivette a szájából, és a Tamásnak nyújtotta.
A kanapén támaszkodva teljes biztonsággal közlekedik oldalirányba, s egyre többször kísérletezik a mindkét kezes elengedéssel. De csak úgy ad hoc jelleggel. Rákészülésnek semmi jelét nem látom rajta. Egyszercsak elengedi, és kész. Jópofa :-)

A hétvégétől félek kicsit: vendégeket várunk szombatra is, vasárnapra is. Bár szombatra kell csak főzni, de mégis; egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy rám marad az össze előkészület, valamint nagyjából a vendégek "szórakoztatása" is, valamint emellett természetesen Szófia mindenkori igényeinek a kielégítése. Tamástól ilyen állapotban nem elvárható a teljes embernyi megjelenés.
Lemondani viszont semmit nem akarok, hisz végre összejöttek a találkozók!

Szóval készülök lélekben.
Testben pedig majd honaptól.
Most pedig megyek, és elfoglalom a helyemet az imádott koszkuszmatracon, aminek hála derékfájás nélkül ébredek egy hete! :-)

Hírek a luxushotelből

Múlt hét csütörtökjén csütörtököt mondott a szervezet, és hagyta magát ledönteni egy egyelőre ismeretlen (vagy fel nem ismert) vírus által, minek következtében hétfő reggelig még Budapest mellett pihent. Hétfőn aztán hazajött, hogy az elkülönítőben - mely azóta luxushotellé fejlődött, saját minibárral, parkra néző ablakokkal, internetkapcsolattal és priccsel - tengesse napjait. Szegény Szófia persze ebből csak annyit érzékel, hogy papa nyög, és nem játszik...Amúgy ma talán lesz valami, a laboreredmények remélhetőleg segítenek felderíteni a rejtélyes kórt.

Buksicicák kedvenc alvóspozíciója

Ma

Ma két új dolgot tanult Szófia:

Ha mondom neki, hogy tegye bele a tigrist a vödörbe, akkor belesimogatja, belegyömöszöli, vagy belevágja. Mindenesetre tudja, miről van szó. Ehhez az kellett, hogy a vödröt is megtanulja, mert a tigrist azt már vagy két hete megtalálja a játékok közt.
Próbáltam filmezni, de nem ment. Általában az a jellemző, hogy amint meglátja nálam a gépet, azonnal felfüggeszt minden tevékenységet, és teper oda hozzám, hogy megszerezze azt az érdekes, ámde tiltott fekete bigyót a kezemben. Úgyhogy film egyelőre nincs. Majd ha papa hazajön, megkérjük őt, hogy vegye fel a tigrispakolást.

A második dolog, hogy lenyomkodja a a fürővízben a gumihalait, elengedi őket a víz alatt, és örvendezik nekik, amikor felbukkannak. Eddig ezt csak tőlünk látta, és igazából nem tanítottuk neki, hogyan kell, ma pedig egyszercsak elkezdte.

Este egyébként kiszedtem belőle egy minikullancsot. Ha még létezik a szolgáltatás, akkor elküldöm vizsgálatra. Mármint a kullancsot.
Amúgy asszem, vagy legalábbis remélem, hogy ma ment bele délután, nem pedig tegnap, és csak figyelmetlenségből nem vettem észre. De asszem nem. Annyira feltűnő volt, hogy biztosan észrevettem volna már tegnap is. Remélem...

Kupak - Jajjjj!!!

Szófia normál esetben nem játszhat kupakkal. Legalábbis ásványvizesüvegével nem, mert azt lenyelhetőnek ítéljük.
Ma fürdés előtt elég nyűgös volt, s épp az ötliteres pívizes kanna kupakjáért kepesztett, amiről én azt gondolom, hogy még egy felnőtt sem tudná lenyelni, hát hagytam, hogy matasson vele. Legalább addig sem tépi az idegeimet a nyüsszögéssel.
Gyerekkel a kezemben (gyerek pedig ugye kupakkal a kezében) igyekeztem a fürdés előtti utolsó simításokat gyorsan megcsinálni. Pisi, vetkőzés, vízhőmérséklet belövése, Szófia pelenkázóra ültetése és vetkőztetése. Zokni, nadrág, bugyi, poló - hoppá! Nem vettem észre, hogy mikor, de amíg én tettem-vettem, a kölök benyomorgatta a szájába a 3,5 cm átmérőjű (és 1 cm magas) kupakot.
Gyerek ül, tátott szájjal - mert ugye a kupakra rázárni nem tud -, csodálkozó szemekkel, s valami olyan tekintettel, hogy "Most meg mi van?". A piros kupak meg virít kifelé a szájacskából, és meg sem mozdul. Beszorult.
Az világos, hogy lenyelni nem tudja, mer' ahhoz túl nagy a darab. Az is világos, hogy egyedül kiköpni nem tudja, mer' ahhoz meg túl kicsi a gyerek szája, és túl kevés gyakorlata van a köpködésben. Nincs más hátra, nekem kell rásegítenem. Adrenalinszint közben jól megugrik. Próbálok felülről hozzáférni. Nem megy. Oldalról. Nem megy. Alulról. Nem megy. Adrenalinszint még följebb kúszik. Lelki szemeim előtt ott a kép, hogy az ügyeleten vagyunk, gyerek bámul a dokira, aki éppen próbálja kifeszegetni a szájacskájából a pirosan kifigyelő kupakot.
Na neeem!!!!! Ennyire impotens nem lehetek!!!!
Utolsó ötletem, hogy kétoldalról egyszerre megnyomom a pofikat, mint ahogy az Oszinak szoktam, amikor valamit bele akarok erőltetni, amit ő nem akar, és hupsz, a kupak kibukik. Huhhh!
Gyerek persze bőg. Szeretném azt hinni, hogy csak azért, mert elvettem a kupakját, de valószínűleg fájt is neki, ahogy kipattintottam az ominózus darabot :-(
Gyerek természetesen hamar megnyugszik; engem meg megint napokig gyötör majd a lelkiismeretfurdalás a felelőtlenségem miatt... :-(

Variációk dinnyeevésre

1/ babamódra: mama adogatja a tátogó szájacskába a dinnyedarabkákat

2/ urizálva - kanállal

3/1 póriasan - puszta kézzel felcsipegetés

3/2 póriasan - puszta kézzel szájba gyömöszölés

Minálunk így alusznak a földreszállt angyalok...

Papír"evés"

Szófia, amióta csak lehetősége van rá, előszeretettel eszi a papírt. Na, az eszi azért nem teljesen helytálló, de szeret rajta nyammogni.
Eleinte mindig attól féltem, hogy megpróbálja lenyelni, esetleg félrenyeli, és próbáltam a lehető legtöbb papírfecnit kihalászni a szájacskájából. Nem volt nehéz, mert kezdő papírevőként még nem volt elég ügyes a nyelvecskéje ahhoz, hogy az elázott, a szájpadlására felnyomkodott és ott is ragadt fecniket onnan lepiszkálja, úgyhogy csak vízszintesbe raktam a gyerkőcöt, kinyitottam a száját, és egy ujjal lepiszkáltam a szájpadlálásról a fecnit, majd ugyanazzal a mozdulattal gyorsan ki is loptam a szájából. Ő persze ezen vérig sértődött és as soon as possible új papír után nézett.
Az utóbbi hetekben pedig már nyíltan megpróbálta szabotálni a lopkodást: ha tudta, hogy itt a papírkihalászás iedeje, akkor jó szorosan összezára a száját, s ha valahogy mégis sikerült beférkőznöm, akkor ha tehette, jól ráharapott az ujjamra...

A sok-sok ügyesedése közül csak az egyik az, hogy most már nyelvvel le tudja piszkálni a szájpadlásáról a felragadt papírdarabkát, s ha megunja a rajta való nyammogást, akkor ügyesen ki is tologatja a szájából.
És az én hajdani elképzelésemmel ellentétben esze ágában sincs lenyelni (és valószínűleg nem is volt soha :-)

Ja, és lehetett volna a post címe a "Nem a kefét rágja, hanem a papírt", de ez nem lenne igaz, mert ha jártában-keltében rábukkan egy kefére (köröm-, cipő-, fog-, babahaj-, stb. kefe), akkor azon is nagyon szívesen elrágódik.

Zenészpalánta

Szófia ereiben zenészvér (is) folyik, s ez már most jól látszik rajta, akár szabad szemmel is.

A héten például arra jött rá, hogy a furulya fújkodásra megszólal.

Azonban a zenészvér mellé mintha némi feledékenységvéna is öröklődött volna: úgy tűnik, mára a kis buksi elfeledkezett arról, hogy a furulyafújkodás következménye a hangszer megszólalása:

Oszizás

Oszi mindamellett, hogy pontagyú (by Misi), alapvetően egy jó kutya. Gyerek mellé legalábbis. Lehet cibálni a fülét, egyelni a szőrét, tépni a pofáját, turkálni a szájában. Birka türelemmel visel minden macerálást, amiért egy átlagosan agresszív eb már kiharapna egy darabot a maceráló kezéből. Sőt, Osziból a macerálás inkább a macerálóra való pofátlan rányomulást váltja ki, egyfajta"Macerálj még!" tekintettel kísérve.
Szófia pedig különösen szeret macerálni...

Félteni őt attól nem kell, hogy az Oszi akárcsak véletlenül is megharapja, mert az Oszi nagyon óvatosan bánik vele, de Szófia az oszinyomulást leépteni még nem tudja (meg látszólag nem is akarja, mert kimondottan élvezi, amikor az eb által nyaldosva van...), így nekem kell résen lennem, és visszaszorítanom az Oszkárt.

Oszi etetése is egyre lelkesebben történik.

Első pár alkalommal én adtam Szófia kezébe az Oszinak szánt falatokat, és én toltam a kezét az Oszi felé, hogy az eb ki tudja eszegetni az apró kezecskéből a kieszegetnivalót. Szófiának már akkor is tetszett az ebetetés, mégis felháborodva vette tudomásul, hogy az Oszi elhappolja előle azokat a falatokat, amiket ő nagyon szívesen a saját szájába is betömködne. És kb. a harmadik elhappolás után elkezdett veszekedni az Oszkárral.

Manapság ott tartunk, hogy Szófia az ebetetéskor önként nyújtja az Oszinak a kutyacsemegét, és nagyon jókat kacarászik, miközben az Oszi kiszedegeti a kezecskéjéből a falatokat.

Film egyelőre nincs, mert erre egyedül képtelen vagyok.

Van viszont fénykép, ahol a bentlévők kifelé kukucskálnak a kintlévők pedig befelé bambulnak:

Először csak messzebbről szemlélődnek,...

...aztán közelebb hajolnak, hogy jobban lássák egymást :-)

Fenti tevékenység a bentlévők részéről annyival egészül ki, hogy szemlélődés közben egyre azt hajtogatják, hogy 'Szi-szi-szi...'

Ebből lesz majd egyszercsak az Oszi :-)

Banánkosárban kucorogni jó!

Gyí!

Voilá!

Nagy tapsot kérünk Szófiának!

Túl van az első éjszakán full time pelus nélkül, és természetesen bepisilés nélkül!!

És ilyen bájos babamosoly a jól végzett "munka" gyümölcse:

Sipos

Szófia saját találmánya, hogy a Papa által letépett fejű sípolós (az ízlésformálás érdekében ciklámen színű) gumikutya nyakát bekapja, és azon keresztül szívja-fújja a levegőt. És élvezi, hogy sípol. Közben játszik, jön-megy, vagy éppen ácsorog, ücsörög. S mindezt képes perceken keresztül, teljesen komoly ábrázattal művelni.

Fenti tevékenység ihlette a következő felvételt. (Kakaót rá!)

Hátonutazós kép a Papa beszámolójához

Hétvége - avagy ahogy Papa látta

Szófia egy tündér! Sajnos pénteken már csak mint alvó tündért láttam - egy kupac gyerek az ágyban - ui. egy 180x200 cm-es kókuszmatraccal a tetőn "totyogtam" hazafelé Pestről, nagyjából 50 km/h-ás átlagsebességet elérve. De megvan! Aludni is fogunk rajta egyszercsak...
Szófia szombaton szokásához híven számomra hajnalban ébredt(1/2 7 - 7 között), de valahogy tudja a kis kópé, hogy egy mosollyal elűzi minden rosszkedvemet, amit a korai kelés eredményez. A huncutsága és a kedvessége mindig levesz a lábamról.
Délután sütöttem egy tepsi kedvenc ribizlihabos sütit, majd elbicikliztünk Kisgyónba egy kicsit kirándulni - délelőtt az ággyal kapcsolatos dolgokat próbáltam intézni - , majd együtt pancsoltunk fürdés címszó alatt. Szerintem egyre jobban feltalálja magát a fürdőkádban, sőt arra is rájött, hogy a kád szélére hasalva, kilógó fejjel nagyon klasszul ki lehet pakolni minden játékot a kádból, és utána bámulni azokat mindaddig, amíg én össze nem szedem mindet úgy, hogy közben fogom Őt...szerintem tudja, hogy haragszom ezért, mint ahogy azt is tudja, hogy nincs retorzió...szórakozik.
A vasárnapi kismaraton (óra szerint 41 km) egy véletlen tévedés műve, sajnos elhittem azt, amit jeleztek...szegény Oszi annak tudatában jött el velem, hogy fut egy jót....és sajnos én is ezt gondoltam úgy egy órán keresztül. Akkor lett gyanús, hogy valami nem stimmel, amikor egyre jobban égette a hátamat a Nap, és Oszi is egyre lassabban baktatott a kerékpár mellett. Szegényt úgy kellett hazakönyörögnöm, ráadásul egy forgalmas úton jöttünk, így nem volt elég szerencsétlen állatnak, hogy kisétálja a lelkét, de még fegyelmezve is volt, hogy az út szélén maradjon. Mindenesetre ennyire elesett még akkor sem volt, amikor addig dobáltam neki a labdát, hogy már utánanézni sem maradt ereje...pedig meghalni is képes egy labdáért.
Miután végül előkeveredtünk, és megtudtam, hogy milyen balfék vagyok, hogy elhiszem a jelzés által mutatott utat ( ;-) ), kicsit Szófiáztam, aztán Ő aludt egyet, majd az esti fürcsi előtt még elmentünk a Gaja-völgybe piknikezni, Szófia életében először Mami hátára kötözve lógta végig az utat - látszólag nagyon élvezve a helyzetet.
Egyre ügyesebb és minden nap többet "beszél", a hétvége nagy tudománya a go és a ia - utóbbi némi mássalhangzófélével keverve: jelentésük sorrendben gomb és cica. Az Oszit még nem nevezi sehogy, csak lányos zavarában hangosan kacarászik...és ha lehet, letépi az eb pofáját. :-)

Ha az állatvédők megtudnák...

Ez az Oszi postja lesz.
Szófiát csak annyiban érinti, hogy tegnap napközben három óra hosszára nélkülöznie kellet a papát (és az Oszkárt).

Amíg mi, lányok a délelőtti alvást folytattuk, Tamás elindult az Oszival biciklizni, gondolván, elmegy egy órára szerencsétlen ebbel, mert mostanában alig van vele foglalkozva. Hadd futkározzon kicsit az erdőben. Szóval csupa jóindulatból.
Azon az úton haladtak, ahol már legalább négyszer végigmentünk együtt, de amikor a visszavezető útra kellett volna egy hajtűkanyarral rátérni, akkor Tamás nem ezt az utat választotta, hanem az ellenkező irányba vezetőt, mondván, arra visz a kék turistajelzés. Hogy ez miért történt így, hogy az ember miért nem a tapasztalataira támaszkodik és főleg hogy miért nem visz magával mobiltelefont, ha erdőbe indul, biciklivel, kutyával, nos ezekre a kérdésekre nem született elfogadható magyarázat.
A kirándulás mindenesetre úgy folytatódott, hogy a fiúk Bakonykuti fölött a várpalotai lőtérnél lyukadtak ki, majd Hétházpuszta - Szápár útirányon át tértek haza. Nem tudjuk, pontosan mennyit mentek, de úgy 30-40 km között saccolunk.
Tamás szerint Oszit már félút előttől noszogatni kellett, víz összesen egy fél liter volt náluk, s keresték a pocsolyákat, hogy legalább az eb olthassa szomját. Aztán amikor a falunk bisztrójához értek, Oszi annak lefeküdt a lépcsőjére, s jelezte, hogy onnan ő ma tovább nem megy. Nem használt sem szépen hívás, sem felszólítás, sem otthagyás. Egyszerűen nem mozdult. Tamás végül bement a bisztróba kuncsorogni neki egy fél liter vizet, s ennek volt akkora motivációs ereje, hogy Oszkár még hazavonszolta magát.
Itthon aztán elfeküdt, még inni sem kelt fel jó darabig, Tamás vitte neki a vizet, ő meg literszámra itta. Este vacsorázott, aztán folytatta a fekvést.
És ma is. Ki van nyúvadva, amennyire csak kutya kinyúvadva lehet. Jártányi ereje sincs szerencsétlennek, csak inni és enni kel fel, de a vacsoráját pl. úgy fogyasztotta el, hogy közben többször megrogytak a lábai. Látszott rajta, hogy minden erejét össze kell szednie, hogy állva tudjon maradni arra a három percre, amíg elropogtatja a száraztápját.
Az meg, hogy megugassa az egyébként mindig megugatott szomszédokat, autókat, motorokat, bicikliseket, postást, egyáltalán eszébe sem jut.
Remélem (és Tamás is reméli), hogy csak izomláza van szerencsétlen ebnek.

Hisz ő bármennyire vizsla is, nem 30-40 kilométerek edzetlenül való végigkocogására van kalibrálva...

Oszi így fekszik amikor nem fáradt:

Ennél most sokkal jobban fekszik.