Egy év EC

Tavaly (illetve most már tavaly előtt) az év utolsó napjaiban érkezett meg a könyv, amit postán rendeltem hollandiából a témához. Mivel már nem először futottam bele neten a témába, nagyon kíváncsi voltam, s rögtön bele is vetettem magam a könyvbe. Asszem két nap alatt olvastam ki, majd a fontosabb részeket még egyszer és még egyszer, aztán tavaly az év első napjaiban kezdtük (inkább-tem, de ez azért volt, mert Tamás akkor is nagyon keveset volt itthon) Szófia jelzéseit figyelni.
Volt, hogy ment minden, mint a karikacsapás, s volt olyan is, hogy azt éreztem, ez a gyerek egyik napról a másikra mindent "elfelejtett", s amikor már több napja volt ez az érzésem, előfordult, hogy azon keseregtem, kárbaveszett a sok (Szófiával) közös munkánk...
Szóval nem volt mindig könnyű.
Egyik legelmékezetesebb periódus az a nap, amikor Tamás tavasszal Chicagoban múlatta az idejét, s Dzsuli eljött egy hétvégére besegíteni. Ez valamikor áprilisban volt, Szófia 7 hónapos lehetett talán. Dzsuli szombaton délben jött, és vasárnap délben távozott, azzal a nagy rácsodálkozással, hogy ez alatt az egy nap alatt a lurkó egyszer sem pisilt és kakilt be, éjszaka sem, utazás közben sem. Pedig nem volt sem erőszak, sem folytonos bili fölé lógatás.
A másik ilyen pillanat, ami nagyon megmaradt benne, július környékére esett: az orvosi rendelőbe ugrottunk át, már nem emlékszem miért. Nyár is volt, jóidő is volt, Szófia kisruhácskát és kisbugyit viselt. Elfele jövet vette észre a helyettesítő asszisztens, hogy hát ezen a kislányon nincs pelenka! Hát nincs, gyors mesélés, és ámulás-bámulás. A háziorvosunk ismét agyondícsérte Szófiát, aztán még a váróban lévő szintén kisgyerekes helybeli anyukának is el "kellett" mindent mesélni, mert nem értette, hogy honnan tudom, hogy a gyerek most nem fog pisilni, és hogy mikor fog... asszem egyébként, hogy az elmesélés után sem értette meg, de ennek az is lehetett az oka, hogy nem jól meséltem...

Ahol most tartunk:
Szófia tegnap (például) egész nap kizárólag bilibe pisilt. Ha ketten vagyunk csak itthon, annyira jól megy most minden. Még ha éppen nem vele foglalkozom is, akkor is szól, mondja, hogy kaki-kaki, ilyenkor nadrág és bugyi le, ráül a bilire, belecsurgat, felpattan, kivisszük, lehúzzuk, dobunk utána néhány kocka wc-papírt, vissza a szobába, kanapéra fel, törlés, bugyi-nadrág fel és megy minden tovább. Mindig ugyanez a rituálé és szigorúan ragaszkodik a törlés előtti bilikivitelhez.

Annyira édes, ahogy tipeg a fürdőszoba felé ez a pici lány, a hozzá képest hatalmas bilivel a kezében. Jó lenne lefényképezni, hogy megmaradjon, ne csak az én fejemben, de gyereket kísérni, bilit közben fél kézzel tartani, ajtót nyitni, és még fényképezni is, na erre egyelőre képtelen vagyok. Lehet, egyszercsak ráhagyom majd, hogy vigye egyedül azt a bilit, az sem baj, ha megbotlik és kilöttyen.

Ha elmegyünk vagy kimegyünk, adok rá pelut (eldobhatót használunk), márcsak a hidegek miatt is, de alig van olyan, hogy belepisilne; karácsony óta már kettőt is ki kellett hajítanom amiatt, mert egyszerűen elrongyolódott a sok fel- és lecsatolástól.