"Nem szabad sírni!"

...hallom időnként fiatal és kevésbé fiatal, tapasztalatlan és tapasztaltabb, első- és többedik gyerekes mamák szájából.
Azt sem értem meg, hogy egy kisgyerek miért ne sírhatna, de amikor egy kisbabának tiltják ily módon a sírást, akkor meg aztán pláne kinyílik a bicska a zsebemben. És a "Nem szabad sírni!" természetesen soha nem egymagában hangzik el, hanem még jól meg is indokolják a fent említett mamák, hogy most éppen miért nem szabad sírni.

Szófiának szabad sírni.
Szabad sírni neki ha elesik, megüti a fejét, becsípi az ujját, szabad sírni neki ha fáradt vagy feszült, vagy ha front van, ha be 'kell' jönni az udvarról, bár ő még maradna, és akkor is szabad neki sírni, ha unja magát az autóban (na jó, ez utóbbit azért én is elég nehezen viselem, hosszútávon...).

Pár hete volt náluk egy kisebb vendégség, és Szófia valamiért nekiállt nyekeregni (asszem épp elesett). Megszólal erre az egyik vendégünk, hogy "Nem szabad sírni!" Nem volt kedvem sem vitatkozni, sem elkezdeni magyarázkodni, annyit mondtam csak, hogy De igen, Szófiának szabad sírni.

Én nem értem, hogy másoknak miért nem szabad. Hogy miért nem tudják egyes szülők elviselni azt, ha a gyerekük bőg.
1/ Főleg kisbabáknak alig van eszközük a kommunikációra a síráson / nemsíráson kívül. Miért nem fejezhetik ki a nemtetszésüket kedvükre?
2/ A sírás nagyon jó feszültséglevezető, és hogyan tudnák a szerencsétlen babák és lurkók levezetni a bennük felgyűlt feszültséget, ha nem sírással? Menjenek tán el kórusba, vagy fussanak félmaratont? Vagy püföljék el nagy hirtelenjében az útjukba kerülő első felnőttet?
Vagy egyszerűen csak viseljék az élet hányattatásait már babakorukban érzelmek nélkül? És még csak véletlenül se merjék kimutatni a körülöttük zajló dolgokkal kapcsolatos és a felnőttek által negatívnak titulált érzelmeiket? Miért is kéne így tenniük? Gondolkozik egyáltalán az a felnőtt, aki ilyet mond egy gyereknek? Miért ne lehetnének egy kisgyereknek és kisbabának negatív érzelmei? És miért kellene ezeket már ilyen aprócska korában magába fojtania? Hogy felnőtt korára egy teljességgel érzelemmentes, minden empátiát nélkülöző, apatikus állat váljék belőle?

Ja, hogy nem gyerekbőgés hallgatására lettek kalibrálva a mama idegei? Nabumm! Hát akkor ezt megszívta...

Még mielőtt valaki elkezdene félreérteni: fentiekkel természetesen nem azt akarom mondani, hogy hagyjuk bőgni azt a szerencsétlen kölket, amíg magától meg nem vígasztalódik, mert az azonnali vígasztalás igenis nagyon fontos. De én vígasztalás alatt nem a nemszabadsírni-t és a figyelemelterelést, meg a nemisfáj-t értem, hanem sokkal inkább a karba vételt, megölelgetést, babusgatást, és az érzelmek megértését (nem pedig azok tagadását).

Csak magamból indulok ki: ha nekem sírhatnékom támad, és valaki egyszer azzal jön oda hozzám, hogy, "Te, Viki, nem szabad sírni, mert..." vagy "Ne bőgjél már, mert...", azt úgy fogom elküldeni melegebb éghajlatra, hogy egy darabig nem lesz kedve hozzám szólni. És még örülhet, ha ennyivel megússza.