Annak idején, amikor nyilvánosságra hoztuk a várandósságom tényét, voltak páran, akiknek az első kérdései között szerepelt, hogy "És mi lesz a neve?".
Mivel alapból akkor még azt sem tudtuk, hogy kisfiú-e, vagy kislány, és mivel egyébként is a várandósság 4-13 hete számomra abban merült ki, hogy a 0-24-ben szinte elviselhetetlenül émelyegtem, és okádtam, mint a lakodalmas kutya, így asszem érhtető, hogy kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy mi lesz a gyerek neve.
A szerintem akkor hülye kérdés miatti leplezett dühömben gyorsan odavágtam a következő három nevet az érdeklődőknek: Szándokán, Tárzán vagy Dzsordzsklúni. Ezekből a nevekből fogunk majd választani! Na innentől kezdve egy darabig nem kérdezték a nevet... Aztán valahogy a Dzsordzsklúni rajta ragadt, legalábbis családon belül, és onnantól kezdve, ha beszéltünk a pociban egyre többet és egyre hevesebben fickándozó babuciról, csak Dzsordzsklúniként emlegettük.
A hetedik hónap tájékán tudtuk meg, hogy a mi Dzsordzsklúnink valójában kislány (kis kitérő: Számomra ez az információ az adott pillanatban elég nagy trauma volt - hogy miért, az egy másik történet -, mondtam is Tamásnak előtte, hogy ha kiderül, hogy lány, akkor nekem el kell mennem egy pszichológushoz, mert egyedül képtelen vagyok feldolgozni ezt a tényt. Azóta is szégyellem magam emiatt a hozzáállás miatt, viszont valahogy mégis kábé két nap alatt helyre tettem magamban a dolgokat, sőt annyira, hogy onnantól kezdve a világ összes fiújára sem cserélném el a mi kis Mazsolkánkat!). Szóval miután kiderült, hogy kislányt várunk, változott kicsit az elnevezés, és nemes egyszerűséggel már csak Miszklúniként emlegettük, egészen a megszületéséig. Kérdéses volt, hogy rajta ragad-e ez az elnevezés a megszületése után is, de onnantól kezdve, hogy a maga minden bájával megérkezett közénk, eszébe sem jutott többé senkinek sem Klúnizni :-)
2007. szeptember 30.
Papa egy éve nem mert köldökzsinórt vágni ...:-)
Pár megjegyzés részemről Papa postjához:
Szófia ugye csütörtökön, 27-én töltötte az egyet :-) (00.10-kor született, ez egy másik történet :-), de annyira sűrű volt az utóbbi pár napunk, hogy a blogírás már egyáltalán nem fért bele az időnkbe...
Mi, a kiccsalád aznap ünnepeltünk, édeshármasban, a "nyilvános" ünneplés napját tettük szombatra (aminek a beszámolójával még adósok vagyunk).
A torta története:
valóban cukor nélküli, dehát mint első ilyen a sorban, volt azért benne néhány gikszer :-)
Tésztája a hagyományos piskótatészta, annyi eltéréssel attól, hogy szőlőcukorral készült, ezért jó tömör lett (G1).
A töltelék Szilvi blogjából megismert vaníliás Alnatura puding (rizstejes verzió), aminek a sápadtságán én úgy kívántam javítani, hogy belefőztem pár kanál natúr feketeribizli-sűrítményt. Nnna, ezt nem kellett volna, mert míg a feketeribizlinek alapjában szép sötétbordós színe van, belefőzve a pudingba szürkéskék színűvé varázsolja az egész főzetet (G2)...
Borítás natúrjoghurt szintén feketeribizli-sűrítménnyel és egy kevés rizssziruppal ízesítve, növényi zselatinnal sűrítve.
A díszítés pedig sima kékfrankos szőlőszemekből készült.
Nekünk, felnőtteknek furcsa volt először, hogy nem az a megszokott émelyítően édes torta, de alapjában véve finom volt a maga természetközelibb ízeivel. És ami a lényeg, hogy Szófiának is ízlett :-) és nyugodt lelkiismerettel, szívesen adtam neki :-)
Ajándékok:
Miután nem képezte konkrét megbeszélés tárgyát, Tamás a saját részéről hazahozta a fél Fakopáncsot...
Részemről három újdonsággal bővült a repertoár:
Van ugye a szélcsengő (ami egyébként second hand). Ennek az a története, hogy magamtól eszembe sem jutott volna ilyesmivel előállni, azonban pár hete, amikor a várkörúti bioboltban voltunk Fehérváron, Szófia, miközben én nagy naívan hagytam vele játszani, nemes egyszerűséggel leszaggatott róla két rudat. Mondjuk nem volt nehéz dolga, mert nagyon el volt öregedve a "mazzag" :-). Nekem meg aztán nem volt bőr a pofámon otthagyni, és titokban megvettem neki, azzal a gondolattal, hogy biztosan nem véletlenül szaggatta le magának pont ezt a darabot. Itthon aztán átfűztem, Szófia pedig nagyon örült a viszontlátásnak :-)
Könyvecske. Természetesen ez sem saját ötlet. Szirkánál láttam régebben hasonlót, és most nem vagyok benne biztos, de mintha waldorfos írásokban is találkoztam volna inkább fotókkal mint rajzokkal díszített könyvekkel (Indi, ennek Te vagy a szakértője, javíts ki, kérlek, ha nem így van!). És hát ez még csak olyan kezdetleges könyvecske, csupán képek, szöveg nélkül, hogy kedvére nézegethesse magát és megnevezhesse, illetve megmutogathassa a lefotózott tevékenységeket és az általa kedvelt tárgyakat a Ded.
Magasságmérő. Bármennyire is igyekeztem, nem lettem teljesen kész vele :-( : a számozás hiányzik, s bár már csak pár óra munka van hátra, de az elmúlt három napban még a kezembe venni sem volt időm sem hímzőtűt, sem fonalat, úgyhogy majd valamikor a jövő hét folyamán, és akkor csinálok róla egy "rendes", egészalakos :-) fotót. (Ja, amúgy keresztszemessel készült, és sokkal-sokkal több munka van benne, mint amennyinek kinéz. Vagy én vagyok csak simán nagyon lassú ;-)
De ez mind-mind nem is annyira fontos, csak megint írhatnékom és magyarázkodhatnékom volt :-)
A lényeg, hogy nagyon boldogok vagyunk Szófiával, a mi édes, drága kincsünkkel (és reméljük, hogy Őt is sikerül boldoggá tennünk!!!), és hogy nagyon szép napunk volt!
Kívánunk még sok-sok boldog születésnapot NEKI!
Szófia ugye csütörtökön, 27-én töltötte az egyet :-) (00.10-kor született, ez egy másik történet :-), de annyira sűrű volt az utóbbi pár napunk, hogy a blogírás már egyáltalán nem fért bele az időnkbe...
Mi, a kiccsalád aznap ünnepeltünk, édeshármasban, a "nyilvános" ünneplés napját tettük szombatra (aminek a beszámolójával még adósok vagyunk).
A torta története:
valóban cukor nélküli, dehát mint első ilyen a sorban, volt azért benne néhány gikszer :-)
Tésztája a hagyományos piskótatészta, annyi eltéréssel attól, hogy szőlőcukorral készült, ezért jó tömör lett (G1).
A töltelék Szilvi blogjából megismert vaníliás Alnatura puding (rizstejes verzió), aminek a sápadtságán én úgy kívántam javítani, hogy belefőztem pár kanál natúr feketeribizli-sűrítményt. Nnna, ezt nem kellett volna, mert míg a feketeribizlinek alapjában szép sötétbordós színe van, belefőzve a pudingba szürkéskék színűvé varázsolja az egész főzetet (G2)...
Borítás natúrjoghurt szintén feketeribizli-sűrítménnyel és egy kevés rizssziruppal ízesítve, növényi zselatinnal sűrítve.
A díszítés pedig sima kékfrankos szőlőszemekből készült.
Nekünk, felnőtteknek furcsa volt először, hogy nem az a megszokott émelyítően édes torta, de alapjában véve finom volt a maga természetközelibb ízeivel. És ami a lényeg, hogy Szófiának is ízlett :-) és nyugodt lelkiismerettel, szívesen adtam neki :-)
Ajándékok:
Miután nem képezte konkrét megbeszélés tárgyát, Tamás a saját részéről hazahozta a fél Fakopáncsot...
Részemről három újdonsággal bővült a repertoár:
Van ugye a szélcsengő (ami egyébként second hand). Ennek az a története, hogy magamtól eszembe sem jutott volna ilyesmivel előállni, azonban pár hete, amikor a várkörúti bioboltban voltunk Fehérváron, Szófia, miközben én nagy naívan hagytam vele játszani, nemes egyszerűséggel leszaggatott róla két rudat. Mondjuk nem volt nehéz dolga, mert nagyon el volt öregedve a "mazzag" :-). Nekem meg aztán nem volt bőr a pofámon otthagyni, és titokban megvettem neki, azzal a gondolattal, hogy biztosan nem véletlenül szaggatta le magának pont ezt a darabot. Itthon aztán átfűztem, Szófia pedig nagyon örült a viszontlátásnak :-)
Könyvecske. Természetesen ez sem saját ötlet. Szirkánál láttam régebben hasonlót, és most nem vagyok benne biztos, de mintha waldorfos írásokban is találkoztam volna inkább fotókkal mint rajzokkal díszített könyvekkel (Indi, ennek Te vagy a szakértője, javíts ki, kérlek, ha nem így van!). És hát ez még csak olyan kezdetleges könyvecske, csupán képek, szöveg nélkül, hogy kedvére nézegethesse magát és megnevezhesse, illetve megmutogathassa a lefotózott tevékenységeket és az általa kedvelt tárgyakat a Ded.
Magasságmérő. Bármennyire is igyekeztem, nem lettem teljesen kész vele :-( : a számozás hiányzik, s bár már csak pár óra munka van hátra, de az elmúlt három napban még a kezembe venni sem volt időm sem hímzőtűt, sem fonalat, úgyhogy majd valamikor a jövő hét folyamán, és akkor csinálok róla egy "rendes", egészalakos :-) fotót. (Ja, amúgy keresztszemessel készült, és sokkal-sokkal több munka van benne, mint amennyinek kinéz. Vagy én vagyok csak simán nagyon lassú ;-)
De ez mind-mind nem is annyira fontos, csak megint írhatnékom és magyarázkodhatnékom volt :-)
A lényeg, hogy nagyon boldogok vagyunk Szófiával, a mi édes, drága kincsünkkel (és reméljük, hogy Őt is sikerül boldoggá tennünk!!!), és hogy nagyon szép napunk volt!
Kívánunk még sok-sok boldog születésnapot NEKI!
Egy éve nem mertem köldökzsinórt vágni
Mami és papa kedvence, Szófia csütörtökön elérte a már ünnepléssel számításba vett 1, azaz egy éves kort! :-) Ebből a jeles alkalomból össze is gyűltünk hármasban, és a mami által készített tortával felköszöntöttük A gyermeket. Először még nem értette, miért közelít felé a Mami azzal a tetején égő izével, amiről megtanultuk, hogy forró...
Még mindig kicsit óvatosan, de már csak arra várva, hogy Mami megadja az engedélyt a matatásra:
Még mindig kicsit óvatosan, de már csak arra várva, hogy Mami megadja az engedélyt a matatásra:
A gyertya eltávolítása után megjött a bátorság is a kiváncsiság mellé:
S a lányok megosztoztak Mami gyerekbarát tortáján (cukor és mittudoménmi mentes, amit már az ilyen egyévesek is bátran ehetnek mindenféle egyévesekre káros következmények nélkül), Szófia egyesével akkurátusan megetette Mamival a szőlőszem-díszeket a torta tetejéről.
Kés, villa, olló kezdetű kedvencem mellőzésével felvágtuk a szülinapi tortát, miután kézzel megviszgálódott annak állaga.
S aztán jöttek az ajándékok sorban, mind szépen becsomagolva élvezettel letéphető cicafotós díszpapírba
Ez itt Mami nagy ötlete, ui. Szófia mindenkinél jobban szereti önmagát, és azokat a tárgyakat, amelyeket valahogyan már nevén tud nevezni...így lett ez az album, melyben a Szófia alszik, fürdik, tikk-takk...:-).JPG)
Íme Mami műremeke, eme kézzel készített hímzett kelme, melyen ded termete jelenik majd meg. Sajnos Mami keze izgalomtól remegett, így ez a kép kicsit homályosabb lett. De amint Papa falra felszerelte, újból le lesz fényképezve.
S végül a torta is betöltötte a szerepét, s Szófia kente szépen szerteszét! Ahogy azt egy 1 éveshez illik! :-)
Még mielőtt...
belekezdenék a csütörtök óta zajló eseményfolyam beszámolójába, szeretném egy kicsit a magam malmára hajtani a vizet. Van egy szeretett 20 éves Ford Sierra típusú gépjárművünk, melytől szeretnénk megválni - ui. van egy másik is, de kettő sokba kerül... - valamennyi ellenszolgáltatás fejében. "Egynyolcas" benzinmotor van benne, ami eleddig mindig jól működött, és minden mechanikus az autóban (ablakok, tükrök, ülések, minden!). Sajnos a jobb oldala le van húzva (nem vasig) egy csíkban, és a hátsó lökhárító jobb oldala is összetört, így azt cserélni kell. Szumma szummárum csodák nincsenek, de boltbajárásra, hétvégi teleklátogatásra, második, harmadik autónak tökéletes, s egyszerűsége miatt megbízható is. Árat ide azért nem írok, mert az már reklám lenne. Viszont abba is belemegyek, hogy egy új autó vásárlása során beszámítható "roncs" ( :-(( ) legyen belőle. Kérek minden Kedves olvasót, ha érdekelt vagy tud olyanról, aki érdekelt lehet, kérem jelezze ezt felém. Nagyon sokat segítene!
Köszönettel: A Papa
Köszönettel: A Papa
2007. szeptember 29.
2007. szeptember 26.
2007. szeptember 22.
Körteszezon
Ezt a postot most csak azért írom, hogy kiírjam magamból. Kérlek, ide most ne kommentezzetek, elég szar alaknak érzem magam anélkül is, hogy bárki bármit mondana...
Ma megint vittünk egy nagy szatyor körtét a hajléktalanoknak.
Amikor megálltunk a hajléktalanszálló előtt, mondtam a Tamásnak, hogy olyan sz*rul érzem magam mindig, amikor ide hozok valamit. Neki az volt a véleménye, hogy nem kéne így éreznem, hiszen ezzel jót teszek.
Hát nem tudom. Én egyáltalán nem érzem magam fasza csávónak attól, hogy mindig csak olyankor jutnak eszembe a hajléktalanok, amikor nekünk is sok van valamiből. És az csak egy dolog, hogy én az egészséges körtéket, amiket már nem tudok kinek odaadni, inkább nekik viszem, minthogy pálinka legyen belőlük.
Tudom, hogy sok embernek eszébe sem jutnak, de én mégis szégyellem magam amiatt, hogy nekem is csak ilyenkor.
És amikor egy-egy alkalommal beállítok az odaadnivalóval, megkérdezem, hogy elfogadják-e, és minden megfáradt, elgyötört arc egy pillanat alatt kivirul, és a "Hát persze! Nagyon köszönjük!" után szinte rohannak a szatyorért, mintha félnének attól, hogy meggondolom magam, nahát olyankor összeszorul a szívem és sírni tudnék a tudattól, hogy milyen sokat jelent nekik az, ami nekem olyan keveset...
Ma megint vittünk egy nagy szatyor körtét a hajléktalanoknak.
Amikor megálltunk a hajléktalanszálló előtt, mondtam a Tamásnak, hogy olyan sz*rul érzem magam mindig, amikor ide hozok valamit. Neki az volt a véleménye, hogy nem kéne így éreznem, hiszen ezzel jót teszek.
Hát nem tudom. Én egyáltalán nem érzem magam fasza csávónak attól, hogy mindig csak olyankor jutnak eszembe a hajléktalanok, amikor nekünk is sok van valamiből. És az csak egy dolog, hogy én az egészséges körtéket, amiket már nem tudok kinek odaadni, inkább nekik viszem, minthogy pálinka legyen belőlük.
Tudom, hogy sok embernek eszébe sem jutnak, de én mégis szégyellem magam amiatt, hogy nekem is csak ilyenkor.
És amikor egy-egy alkalommal beállítok az odaadnivalóval, megkérdezem, hogy elfogadják-e, és minden megfáradt, elgyötört arc egy pillanat alatt kivirul, és a "Hát persze! Nagyon köszönjük!" után szinte rohannak a szatyorért, mintha félnének attól, hogy meggondolom magam, nahát olyankor összeszorul a szívem és sírni tudnék a tudattól, hogy milyen sokat jelent nekik az, ami nekem olyan keveset...
2007. szeptember 19.
2007. szeptember 18.
2007. szeptember 12.
Járássegítő
... vagy hogy is hívják azokat a csilli-villi bizgentyűket, amibe csimpaszkodva lépegetni tud az önállóan járni még nem vagy nem nagyon tudó dedecske.
Egy-két hónapja szóba került, hogy Szófia esetleg kapna egy ilyen szerkentyűt. Aztán valahogy elfelejtődött. Ő pedig nagyon leleményesen megoldotta magának a járássegítést:
a konyhakövön szép komótosan végigtolja maga előtt a gumidugós talpú sámlit, a filcestalpú Ikeás fellépőt vagy támaszként húzza maga mellett a félig tele Pí-vizes kannát. Ezek voltak eddig.
A legújabb járássegítő módszere pedig, hogy odaáll a fiókos konyhaszekrényhez, megkapaszkodik a neki mellmagasságban lévő fiók fogantyújában, és kihúzza, majd betolja, így lépeget vele előre-hátra.
Nagy előnye ezeknek a rögtönzött járássegítőknek, hogy a gyerek olyan tempóban tolja és kíséri, ami neki a legkényelmesebb, és még véletlenül sem fordulhat elő, hogy hirtelen megindul a gépezet (az eddigiek megismerteknél legalábbis ezt tapasztaltuk), a gyerek pedig még mielőtt észrevenné, jól hasravágódik...
Nesze nektek, járássegítő, játékgyárosok :-)
Egy-két hónapja szóba került, hogy Szófia esetleg kapna egy ilyen szerkentyűt. Aztán valahogy elfelejtődött. Ő pedig nagyon leleményesen megoldotta magának a járássegítést:
a konyhakövön szép komótosan végigtolja maga előtt a gumidugós talpú sámlit, a filcestalpú Ikeás fellépőt vagy támaszként húzza maga mellett a félig tele Pí-vizes kannát. Ezek voltak eddig.
A legújabb járássegítő módszere pedig, hogy odaáll a fiókos konyhaszekrényhez, megkapaszkodik a neki mellmagasságban lévő fiók fogantyújában, és kihúzza, majd betolja, így lépeget vele előre-hátra.
Nagy előnye ezeknek a rögtönzött járássegítőknek, hogy a gyerek olyan tempóban tolja és kíséri, ami neki a legkényelmesebb, és még véletlenül sem fordulhat elő, hogy hirtelen megindul a gépezet (az eddigiek megismerteknél legalábbis ezt tapasztaltuk), a gyerek pedig még mielőtt észrevenné, jól hasravágódik...
Nesze nektek, járássegítő, játékgyárosok :-)
2007. szeptember 8.
Halászó, vadászó és gyűjtögető életmód
Szófia szöszmösz, morzsa, cérnadarab és minden, felnőtt szemmel láthatatlan valami detektorként funkcionál. Fejleszteni még van mit a tudományon, mert a begyűjtést áthelyezés (és nem szemétbehelyezés) követ, de azért így 11 és fél hónaposan rendkívül precíz és akkurátus munkát végez, panaszra semmi okunk. Természetesen nem csak apró dolgokra vadászik, hanem mindenre, ami éppen a látómezejébe kerül - s főleg azokra, amelyek begyűjtése előtt elhangzik a nem szó az én számból (többre nincs időm, mert gyorsabban lenyúl dolgokat, mint ahogy én beszélek...). Ma este Viki varróskosara vált a vadászat célpontjává, így történhetett, hogy elhalászta az orrom elől, levadászta a belevalókat, és belegyűjtött mindent, ami belefért (mint egy magyar nyugdíjas a nagybanin...)
Nyuszifül
Most szégyellenem kellene magamat, de nem teszem, pedig ma bohócot csináltam a gyerekből. :-) Anyumtól kaptunk egy bontatlan harisnyát, mely még húgomról maradt le úgy 8 éve (generation gap), és mivel 6-12 hónapos korban ajánlott, így gyorsan rámsózódótt. Persze kibontás után gyorsan kiderült, hogy Szófiának kicsi (nem is értem, talán pigmeus gyerekeknek tervezték?), így visszakerült a szacskójába. Csak nem hagytam annyiban a dolgot, így kitaláltam, hogyan lehetne mégis hasznát venni. S elkészítettem a nyuszit:
Szófia! Bocsánat! :-)
Szófia! Bocsánat! :-)
2007. szeptember 4.
Szófia születésnapja
Vészesen közeleg. Főleg ahhoz képest, hogy semmivel sem állok közelebb annak kigondolásához, hogy mivel lepjem meg. Azt tudom (illetve így gondolom), hogy a gyerekeknek az okozza a legnagyobb örömet, ha jó sok csomagot bontogathatnak (valójában nekem is ez okozza, de ez olyan ciki már ilyen korban ;-) ), sok papírt téphetnek szanaszét és sok ajándékot szedegethetnek elő. Nem az érték, hanem a mennyiség számít. De azért a mákot nem fogom szemenként becsomagolni! (Ui. az nem eladó! :-) ) Szóval itt ülök az irodában, és egyéb elmélkedéseim mellett ezen töröm a fejem, hogy mi kerüljön bele a "kosárba". Olyat szeretnék, ami az épülését szolgálja. Boldoggá és ügyesebbé teszi. (Okosnak okos, csak még meg kell tanulnia ezt mások tudtára is hozni :-) ) Jaj, nem is olyan egyszerű ez!
Forrócsoki 2.
Elolvasván a lenti bejegyzést a Forrócsokinak nevezett italról a következő gondolatok jutottak eszembe:
1. Ez az, ami istenverte módon átkozottul szétmarta a pofázmányomat
2. Ez az, ami sokkal embertpróbálóbb, mint a házipálesz, melyben a kicsi hegyes ázott évekig
3. Ez az, amitől a beesett szemek is kidüllednek
Amúgy tényleg nagyon jó, bár én nem bírtam meginni belőle csak egy fél bögrével (hiába no, nálunk Viki a keményebb ezen a téren), s azután is csuklottam és levegőért kapkodtam (forró és kegyetlenül mar egyszerre...annyira, hogy lanygosan is forró), ajánlom minden ínyencnek, aki önként taszítja magát a nyomorba egy kis élvezet kedvéért!
1. Ez az, ami istenverte módon átkozottul szétmarta a pofázmányomat
2. Ez az, ami sokkal embertpróbálóbb, mint a házipálesz, melyben a kicsi hegyes ázott évekig
3. Ez az, amitől a beesett szemek is kidüllednek
Amúgy tényleg nagyon jó, bár én nem bírtam meginni belőle csak egy fél bögrével (hiába no, nálunk Viki a keményebb ezen a téren), s azután is csuklottam és levegőért kapkodtam (forró és kegyetlenül mar egyszerre...annyira, hogy lanygosan is forró), ajánlom minden ínyencnek, aki önként taszítja magát a nyomorba egy kis élvezet kedvéért!
mostantól kicsit
Most egy darabig csak ritkásan fogok írogatni (és olvasgatni is), mert Szófia szülinapi ajándékát készítem, s lehet, még így sem végzek vele...
Forrócsoki
Az egész éjjelen át tartó csontfázásom (!) után ez volt az első dolog, ami eszembe jutott reggel, és gyorsan el is készítettem és gyorsan meg is ittam az adagomat.
A recept Joanne Harris A francia konyha című recepteskönyvéből való, Vianne fűszeres forró csokoládéja a címe.
Rövidke történet a recept előtt:
Mielőtt a csokoládé eljutott volna hozzánk Dél-Amerikából, az aztékok vallási ünnepeiken kakaóitalt ittak borssal és csilivel ízesítve. Később, ahogy a kakaóital egyre elterjedtebb lett Európában, cukrot és tejet adtak hozzá, hogy édesítsék a keserű ízt. Az erős fűszerekre többé nem volt szükség.
6 személyre
400 ml zsíros tej
fél vaníliarúd hosszában félbevágva
fél rúd fahéj
1 csípős csilipaprika félbevágva, kimagozva
100 gr étcsokoládé (70 % kakaótartalommal)
finomítatlan barnacukor ízesítéshet (ezt én kihagyom)
tejszínhab, csokoládéreszelék, konyak vagy Amaretto a tálaláshoz
Öntsük a tejet egy edénybe, adjuk hozzá a vaníliarudat, a fahéjat, a kimagozott csilipaprikát és kis lángon forraljuk 1 percig.
Reszeljük bele a csokoládét, és addig keverjük, amíg elolvad. Ha muszáj, adjunk hozzá cukrot, de jobb, ha nem teszünk bele. Vegyül le a lángról, és hagyjuk 10 percig állni, majd vegyük ki belőle a fűszereket, tegyük vissza a lángra és lassan melegítsük forráspontig.
Nagy bögrében tálaljuk, tejszínhabbal, csokoládéreszelékkel és egy kis konyakkal (én ezt is kihagyom)
Na szóval, ittam kábé másfél decit belőle, és azóta 40 foknak érzem a 21-et :-)
Persze tudom én, hogy egy fél kávéskanál natúr csilipor direkt szájba helyezésének is hasonló melegítő hatása lett volna, de hát akkor hol maradna az elkészítés és iszogatás élvezete?
Mindenesetre ha volt valakinek rajtam kívül nagyon fázós éjszakája, az most jöhet meginni a csilis-csokis maradékot :-)
A recept Joanne Harris A francia konyha című recepteskönyvéből való, Vianne fűszeres forró csokoládéja a címe.
Rövidke történet a recept előtt:
Mielőtt a csokoládé eljutott volna hozzánk Dél-Amerikából, az aztékok vallási ünnepeiken kakaóitalt ittak borssal és csilivel ízesítve. Később, ahogy a kakaóital egyre elterjedtebb lett Európában, cukrot és tejet adtak hozzá, hogy édesítsék a keserű ízt. Az erős fűszerekre többé nem volt szükség.
6 személyre
400 ml zsíros tej
fél vaníliarúd hosszában félbevágva
fél rúd fahéj
1 csípős csilipaprika félbevágva, kimagozva
100 gr étcsokoládé (70 % kakaótartalommal)
finomítatlan barnacukor ízesítéshet (ezt én kihagyom)
tejszínhab, csokoládéreszelék, konyak vagy Amaretto a tálaláshoz
Öntsük a tejet egy edénybe, adjuk hozzá a vaníliarudat, a fahéjat, a kimagozott csilipaprikát és kis lángon forraljuk 1 percig.
Reszeljük bele a csokoládét, és addig keverjük, amíg elolvad. Ha muszáj, adjunk hozzá cukrot, de jobb, ha nem teszünk bele. Vegyül le a lángról, és hagyjuk 10 percig állni, majd vegyük ki belőle a fűszereket, tegyük vissza a lángra és lassan melegítsük forráspontig.
Nagy bögrében tálaljuk, tejszínhabbal, csokoládéreszelékkel és egy kis konyakkal (én ezt is kihagyom)
Na szóval, ittam kábé másfél decit belőle, és azóta 40 foknak érzem a 21-et :-)
Persze tudom én, hogy egy fél kávéskanál natúr csilipor direkt szájba helyezésének is hasonló melegítő hatása lett volna, de hát akkor hol maradna az elkészítés és iszogatás élvezete?
Mindenesetre ha volt valakinek rajtam kívül nagyon fázós éjszakája, az most jöhet meginni a csilis-csokis maradékot :-)
Szombaton gombászni voltunk
Mártiék lettek volna szombat délutánra a sütivendégeink, de Anna megbetegedett, így az ő látogatásuk elhalasztódott, mi pedig hozzákuncsorogtuk magunkat Csucsuékhoz, akik gombászni készültek aznap a kisgyóni erdőbe.
Némi kocsikázás és egy kevés gyaloglás után (a háttérben álló autó nem a miénk, annak a gazdái nem kerültek elő az ottlétünk ideje alatt) megérkeztünk a "bázisra":
Fecó már útközben talált egy mesegombát:
Amíg a fiúk megpróbáltak a füstből tüzet csiholni,
addig mi, vagyis a női szakasz, elindultunk, hogy kicsit körbeszimatoljunk a környéken.
Szófia persze Csucsu-háton tette meg az utat :-)
aholis miután egyetlen jelentkezőként megmásztam a köveket, lefelejövet észrevettem a serpenyőnyi csigalenyomatot.
majd jól belegyűjtötte a Piroska-kosárba az útközben lelt gombákat.
Visszatérvén a bázisra talált tárgyak - kiállítást rendezett a gombákokból:
Aztán mindenki nekiállt sütögetni a saját szalonnáját:
A vegetáriánus-étek pedig így készült:
Némi kocsikázás és egy kevés gyaloglás után (a háttérben álló autó nem a miénk, annak a gazdái nem kerültek elő az ottlétünk ideje alatt) megérkeztünk a "bázisra":
Fecó már útközben talált egy mesegombát: Amíg a fiúk megpróbáltak a füstből tüzet csiholni,addig mi, vagyis a női szakasz, elindultunk, hogy kicsit körbeszimatoljunk a környéken.
Szófia persze Csucsu-háton tette meg az utat :-)
Kb. 10 perc séta után találtunk rá erre a jóillatú, köves-mohás zugocskára:
aholis miután egyetlen jelentkezőként megmásztam a köveket, lefelejövet észrevettem a serpenyőnyi csigalenyomatot.
Mindjárt vissza is vágtattam a bázison maradt fényképezőgépért, és Feri bátyát is felcsődítettem a katlanhoz, mert útközben gombát is találtunk, s a gombaszedés a fiúk kiváltsága volt.
Kaporszakállú Feri bátya így fényképezkedett a csigalenyomattal:
majd jól belegyűjtötte a Piroska-kosárba az útközben lelt gombákat.
Visszatérvén a bázisra talált tárgyak - kiállítást rendezett a gombákokból:
Aztán mindenki nekiállt sütögetni a saját szalonnáját:
A vegetáriánus-étek pedig így készült:
Evés után még volt egy kis pihi,
aztán mi jöttünk is haza, mert Mazsolkának alvásidővolt.
Szófia (is) nagyon jól érezte magát az erdőben. Ami számomra nagyon meglepő volt, hogy az ott töltött kb. 3 órából kb. kettőt végigácsorgott a padok mellett. Ebbe a két óra padok mellett ácsorgásba pedig nagyon sokminden belefért, mint pl. zöldség-gyümölcs ki- és berámolás, hajigálás és kóstolgatás, kenyérmajszolás, paradicsomtrancsírozás, sülthagymaevészet, fólia- és papírtépkedés, avarkóstolgatás, ágacskatördelés, és a többi, ami egy 11 hónapos erdőjáró életébe belefér.
Szép napunk volt, köszönjük Csucsuéknak, hogy velük tarthattunk!
2007. szeptember 2.
Szófia nem aprózza el
Az eddigi hébe-hóba egy-egy ingatag lépése után ma hirtelen felindulásból egyszercsak gyalogolt egy métert...
2007. szeptember 1.
Dédiéknél - látogatás Gyömrőn
Szerdán Gyömrőre mentünk a dédnagyszülőket (az én nagyszüleim) meglátogatni. Mindketten nagyon várták már, hiszen én hétköznapjaimat ott töltöm, és szállítom az információkat a Gyermekről, melyeket illet már manifesztálni. Először a dédnagypapa ölében időzött egy kicsit (Szófia alapvetően mindenhol csak egy kicsit időzik, s aztán esetleg vissza-visszatér, így a kicsit ezentúl nem írom ki ;-) ):
Meghallgatta dédi énekét (dédi már nekem is sokat énekelt, amikor kicsi voltam), majd megpróbálta elzongorázni a hallottakat:
3 az 1 ellen. Szófia mozgékony gyerek... :-)
Meghallgatta dédi énekét (dédi már nekem is sokat énekelt, amikor kicsi voltam), majd megpróbálta elzongorázni a hallottakat: Végül összeültünk egy nagy képre (ahová az időközben megérkezett nagyi is felkerült) - együtt a 4 generáció!:
Még egy kis szomszédolásra is jutott idő:3 az 1 ellen. Szófia mozgékony gyerek... :-)
Állatságok
Ellátogattunk a Fővárosi Állat- és Növénykertbe is. Eredeti tervünk az volt, hogy körbemutogatjuk neki a látványos állatokat, de mivel még kicsike a Ded, így csak egy részére futotta az energiából és az időből.
Szófia kezét a mami az előző képen még a gyermek érdekében fogja. Ezen már a tevét féltettük...
Először félreállt a szája:
Aztán tétovázott (tétova tevézett :-) )egy kicsit:
De aztán végül meghajolt Szófia akarata előtt, és hagyta tapogatni busa fejét:
Szófia kezét a mami az előző képen még a gyermek érdekében fogja. Ezen már a tevét féltettük...Szégyen, de vidéki gyerek létére itt látott először kecskéket közelről:
Gyanítom a kecske is Szófiát, mert a kezdeti óvatlanság után már nem adta szarvait a Gyermek kezébe...
Szófia nagyon élvezte, megnéztük még a jegesmedvéket és a fókákat is, de míg előzöek egyáltalán nem, utóbbiak annál inkább jöttek-mentek, így róluk nem készült sztárfotó. Ja, majd' elfelejtettem, a zsiráfokat, akik ugyancsak tetszhettek, de sehogy nem értette, hogy hol a végük...pedig majd hanyattesett a Mami karjában, annyira kereste... :-)
Bakonycsernye cowgirl menni Budapest
A vasárnapi koncert után még elindultunk bele az éjszakába, Szófia nagypapájának budapesti lakásába. A gyermek végigaludta az utat, így mire felértünk, volt már annyi energiája, hogy nem akart azonnal továbbaludni, s türelemmel kivárta, amíg Papa 1832-t fordult az autó és a lakás között, mialatt felhordta a fél életünket. Már ekkor tudtam, hogy lesz ez még visszafelé is...Lakás a belváros egyik sétálóutcájában, a legfelső emeleten, így a zaj csak 100-szor akkora, mint itt Bakonycsernyén. Szófiát érdekes módon ez marhára nem zavarta, akkorákat aludt, mint akinek kötelező x órát hunynia...Persze amikor ébren volt, sokat huncutkodtunk:
Vagy a fagyisvödörrel játszottunk:
Egy szó, mint száz, a leány jól érezte magát a lakásban, nem okozott különösebb gondot a klíma- és környezetváltozás (28 fok bent, zaj kint...)
Vagy a fagyisvödörrel játszottunk:Erről nekem Mr. Buckethead jutott eszembe, persze kicsit távoli az asszociáció. Természetesen fintorogtunk is:
Egy szó, mint száz, a leány jól érezte magát a lakásban, nem okozott különösebb gondot a klíma- és környezetváltozás (28 fok bent, zaj kint...)
Happening Band
Vasárnap délutáni piknikezés gyanánt átruccantunk Mórra, a már az esküvőnkön is bizonyító, nagyszerű nosztalgiamuzsikát játszó Happening Band koncertre abba a parkba, ahol kimondtuk az igent. Igen, az igent. Azt. A zenekarról készült kép a legjobb kifejezője a stílusnak. Íme:
Számomra az egyetlen váratlan meglepetést (hm...most ebbe bele lehet kötni, hiszen a meglepetés mindig váratlan...no mindegy) a közönség összetétele okozta, amiben mi a legfiatalabb korosztályt képviseltük (Szófiát nem számítva), s mintha csak a helyi nyugdíjas-találkozón álltunk volna. Persze a zenekar hozta a formáját, amit a lábukkal doboló és/vagy fenekükön ülve rugózó nénik-bácsik folyamatosan emelkedő számából is észleltem. Persze amint vége volt a "shownak", előkerültek az esztékás történetek, de ez inkább egy másik post lesz egy másik blogon (sírjunk magyarok, sosem elég jó...). Szófiát persze nem a zene, inkább két ovis kislány kötötte le, akikhez szemrebbenés és mindenféle udvariaskodás nélkül odacsapódott, azok nem kis örömére. A torpedó közelít az áldozatához:
Persze a végső megoldást a torpedó visszavonulása jelentette a bázisra:
Jól éreztük magunkat, Szófiának is megvolt a kilométer, a zenekar legközelebbi fellépése a móri Bornapok alkalmával lesz október első hétvégéjén. Mi ott leszünk! :-)
Számomra az egyetlen váratlan meglepetést (hm...most ebbe bele lehet kötni, hiszen a meglepetés mindig váratlan...no mindegy) a közönség összetétele okozta, amiben mi a legfiatalabb korosztályt képviseltük (Szófiát nem számítva), s mintha csak a helyi nyugdíjas-találkozón álltunk volna. Persze a zenekar hozta a formáját, amit a lábukkal doboló és/vagy fenekükön ülve rugózó nénik-bácsik folyamatosan emelkedő számából is észleltem. Persze amint vége volt a "shownak", előkerültek az esztékás történetek, de ez inkább egy másik post lesz egy másik blogon (sírjunk magyarok, sosem elég jó...). Szófiát persze nem a zene, inkább két ovis kislány kötötte le, akikhez szemrebbenés és mindenféle udvariaskodás nélkül odacsapódott, azok nem kis örömére. A torpedó közelít az áldozatához: Mindez a kilövőállásból:
Há! Akasztják a hóhért! A két ovis kislány módfelett megörült Szófiának, rögtön magukhoz is láncolták, és emelgették büszkén. Szófia meg csak lógott a nálánál legfeljebb kétszer nehezebb, s ezért igencsak erőlködő ovisok karjában (Mami közben meg a háttérben mormolta a miatyánkot, hogy csak ezt élje túl a gyerek...):Persze a végső megoldást a torpedó visszavonulása jelentette a bázisra:
Jól éreztük magunkat, Szófiának is megvolt a kilométer, a zenekar legközelebbi fellépése a móri Bornapok alkalmával lesz október első hétvégéjén. Mi ott leszünk! :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
