"Ne játssz a tűzzel, mert bepisilsz!"

- mondták nekem mindig a felnőttek, amikor gyerekkoromban tüzeskedtem. Aztán valahogy sosem pisiltem be (illetve nem a tüzeskedések utáni éjszakákon).
Tegnapelőtt tüzeskedtünk picit Szófiával. Gyújtottam kismécseseket, és teleraktuk velük a nappali szinte összes gyertyatartóját. Ő nézegethette, ha olyan volt a gyertyatartó kezébe vehette, el is fújhatta.
Mindeközben nekem bevillant a "Ne játssz a tűzzel..." kezdetű figyelmeztetés, de nem különösebben foglakoztam vele. Mígnem egyszercsak az egyik gyertyatartó mellett guggoltában bepisilt a gyerekem (pár perccel előbb próbáltuk a bilit, akkor még nem kellett neki).
Gondoltam, akkor ez is megvolt, a jóslat beteljesítette önmagát :-) De itt még nem volt vége, mert az éjszaka folyamán még kétszer bepisilt. Pedig mostanában nem szokott. Pisilni is maximum csak egyszer, és azt is inkább hajnalfelé, bepisilni meg egyáltalán nem, mert megébred, ha kell neki. Most meg simán belealudt.
Reggelre kelve féltem kicsit, hátha felfázott és azért pisil ennyit, de tegnap már semmi baj nem volt, a pisilés a szokásos mederben folyt :-)

Alvásmaraton - a megfáradt ded 13.5 órát alszik egyhuzamban

Tegnap délután fél négy körül kezdtük meg a délutáni alvást. Fél hatkor (sötét volt már) arra ébredtem, hogy Szófia felpattan az ágyban, és fennhangon rákezd, hogy "Ató-ató-ató." Autóra ébredhetett meg. Kihoztam a karomban a nappaliba, kapott egy kis cicit, de a szokásával ellentétben valahogy nem akart felébredni. Sem akkor, sem később. Átaludta az esti séta, a vacsora és a fürdés idejét.
Aggódtam miatta, mert az ilyesmi nála nem egy bevett szokás. Volt, hogy a karomban tartogattam, s figyeltem, lélegzik-e rendesen. Aztán leraktam a kanapéra, közben megvacsoráztam, levelezgettem, megnéztem a Helen of Troy második felét. 11-kor végül bevittem a nagyágyba felkészülve arra, hogy akkor most majd biztos lesz hajnali randalírozás, mert az éjszakánkénti 10 óra alvás elég szokott lenni neki.
Hát nem volt. 1 körül felkelt egyszer pisilni, aztán legközelebb 5-kor. Akkor fent volt egy órát, kétszer pisilt, rongyosra szopizta mindkét cicit, és a tisztesség kedvéért fél hétig még visszaaludt.
Nemtom, mi volt ez már megint. Betegnek nem néz ki, és a tegnapi napunk sem volt strapásabb a többinél.

Mai csoda

Kora délután mondom Szófiának, hogy akkor most felöltözünk, és elmegyünk biciklivel a gyógyszertárba.
Öltöztetem a nappaliban a kanapén ülve, ő pedig kicsit türelmetlen, néha nyekken egyet, néha tekergőzik. Végül mondom neki, hogy most már csak a sapka és a kabát van hátra, én pedig cipőt és kabátot veszek, és mehetünk.
Indulok ki az előszobába öltözködni, ő pedig eliramodik a másik irányba a nappaliban. Veszem a cipőt és közben fortyogok magamban, hogy most biztos úgy kell majd kikönyörögni a szobából, mert én cipőt levenni már nem akarok, hogy bemenjek érte. Felnézek a cipőkötözésből és azt látom, hogy a gyerekem széles mosollyal az arcocskáján tipeg felém, egyik kezében sapkával, a másikban sállal, amiket a ruhákosarából húzkodott ki (én eredetileg az előszobai fogason lógó sapit akartam ráadni).
Megszólalni hirtelen nem bírok, csak csodálkozni. Belül pedig szégyellem magam nagyon az előítéleteim miatt.

Mivel érdemeltem én ki ezt a Szófia személyében idecsöppent csodát?!

Szófia a mai esti fürdés előtt részben egyedül vetkőzött.
Úgy történt a dolog, hogy a lábamnál téblábolt türelmetlenül, amíg hűtöttem a fürdővizet. Én pedig, hogy addig se unatkozzon (és persze hogy ne legyen láb alatt :-) kértem, hogy vegye le a nadrágját. A fenekéről persze letoltam. Ő meg fogta magát, leült, és letornászta magáról a nacit. Aztán ugyanezt megcsináltuk a zoknival is, ott annyit segítettem, hogy mindkettőt lehúztam a lábszáráról. Amikor végzett, nagy büszkén felállt, és feltette a ruháit a mellette lévő dobozra.
Én meg elolvadtam tőle :-)

Ná-ná

Ha nincs kedvem énekelni, csak danolászni, akkor azt úgy szoktam, hogy ná-ná-zok a dallamra. Ilyenkor Szófia is hamarosan rákezdi :-)
Tegnap este vacsi közben a papával danolásztak kart karba öltve:

Cicizgetés

Ez még így 13 hónaposan is nagy sláger.
Szófia látszólag egyre jobban úgy érzi, hogy alanyi jogon jár neki most már nemcsak az egyik, hanem egy-egy szopi alkalmával mindkét cici. És persze ez így is van, de most már olyan furcsa, hogy ilyen nagy (öcsém szokta mondani, hogy melák vagy lakli, persze nem pejoratív értelemben :-), és még mindig odagömbölyödik az ölembe cicizgetni :-).
Napközben, ha Szófiának cicizhetnékje támad (és óóó, jaj de sokszor van ilyen!), most is általában ölbegömbölyödéssel kezdjük. Aztán kábé az első perc végén lekászálódik a lábam közé (hiszen nem afféle kisbaba ő már, aki még mindig csak ölben cicizget, tud ő már állni is!), és végül ácsorogva folytatja tovább a műveletet (nagymamám szerint állva, mint a kisborgyu :-). És az egy dolog, hogy állva, de felváltva hajol hol jobbra, hol balra. Ez itthon még csak hagyján, de amikor vendégségben vagyunk, és ott kezdi rá, na azt mostanában kezdem kicsit kellemetlennek érezni.
Altatáskor sem elégszik meg már az egy cicivel, hanem villámgyorsan kihúzkodja a pólóból és cicifixből a másikat is, és felváltva szopizgat belőlük, míg el nem alszik.
Nem tudom, másnál is így van (volt)-e, meghogy ez belefér-e még a normálisba (szándékosan nem átlagosat írok). De biztos (mármint a második biztos), mert amúgy meg normálisnak tűnik a gyerek :-)

Ja, majd elfelejtettem! Ma nevettünk nagyokat együtt kétszer is elalvás előtt: Szófia cicizgetett egy darabig, szendergett egy kicsit a cicin, majd hirtelen felélénkült, és mint valami hülye viccben, elkezdett cicivel a szájában valami olyasmit mondani, hogy ha-va-va-va és ha-ba-ba-ba. Óvatos volt persze, és figyelt arra, hogy ne harapjon, és erre én is figyeltem, de közben nevett és én is! Olyan kis hülye, de meghitt játék volt :-) És ő találta ki! :-) (alvás persze elmaradt :-)

Szavak

Szavak. Szófia nagyon igyekszik utánozni minket, kiejteni a tőlünk hallott szavakat, csak úgy, a saját szórakoztatására :-)
A cici, az már egész régóta megy, egyszer írtam is róla egy postot (de lehet, hogy kettőt is).
Ezen kívül a következőket mondja mostanában:

cicc - cica (ezt mondja is és mutatja is)
ajt -sajt
pappa - papa
ató - autó és mindenféle motoros alkalmatosság idetartozik, úgy mint porszívó, mosógép, turmix, traktor, stb.
dídí - dédi
níní - néni
hadó - haló (telefonba :-)
amm - alma
enn- enni (ezt is egyszerre mondja és mutatja)
inn vagy inni - inni
een - ezt mondja akkor, ha valaki elment, vagy valamit elraktunk szem elől (és egyúttal mutatja a nincs babajelet)
goga vagy guga - kuka
dedde - gyere
ámp - lámpa

Almáspite, másképp

tésztája:

50 deka liszt, 25 deka porcukor, 18 deka zsiradék, 1 sütőpor, 2 tojássárgája, Ezeket összekeverjük, majd két részre osztjuk, egyik felébe citronyhéjat reszelünk, másikba kakaót keverünk (jófajtából elég egy evőkanálnyi), majd pár evőkanál tejföllel mindkét színű tésztát kikeverjük.

(ahogy én szoktam: eleve két tálban, fele-fele adagban mérem ki a lisztet, cukrot, vajat, sütőport, s teszem hozzá a tojássárgáját, kakaót vagy citronyhéjat, és tejfölt - nekem így könnyebb)

töltelék:

1 kiló reszelt almát 15 deka kristálycukorral és ízlés szerinti mennyiségű fahéjjal megkövesztünk (felénk így mondják :-).

Na, ha itt tartunk, akkor kikenjük-lisztezzük a tepsit, először a fehér tésztát nyújtjuk bele, erre jön a lecsöpögtetett alma, aminek a tetejére rányújtjuk a kakaós tésztát. Kábé 180-190 fokon kell sütni; ha a felső lap átsült, kész a cucc.

teteje:

A két tojásfehérjét habbá verjük 26 deka porcukorral (esetleg kevesebbel; Tamás szerint így már túl édes) és négy citronypótlóval (én ezt ki szoktam hagyni), és ezt a habot rászárítjuk a süti tetejére.



Szófiabarát verzió:
liszt, kristálycukor/porcukor és kakaó helyett tönkölyliszt, szőlőcukor és karobpor; citronyhéj és citronypótló kimarad

Telefonbetyárnő

Szófia nőnek született...legalábbis ami a telefonálási szokásait (is) illeti. :-) Először is teljesen megmagyarázhatatlan, hogy honnan, de nagyon jól tudja, ha telefonálni akar, akkor a saját játéktelefonja semmire sem jó. Én azt tudom, minden, ami a kezébe kerül a szájában köt ki. Így mindig megpróbálom megemberelni magamat, és ellenálni a kérlelő tekinteteknek - és a reklamálásnak! - amelyek valamelyik valódi telefonom iránt sóvárognak. Persze soha nem húzom tovább 5 másodpercnél...Szófia pedig annak rendje és módja szerint füléhez emeli a telefont, gagyog bele valamit, majd megkóstolja. Ezt követően az egyik egy hétig nem rezeg, a másik pedig rezeg, de nem ad hangot...Aztán kiszárad, én hazamegyek...majd minden kezdődik előlröl.
DE! Ami az első mondatomban állítottakat illeti sokkal inkább megmutatkozik hétköznap, amikor Vikivel próbálunk beszélni egymással, ugyanis Szófia mindent félredobva hirtelen mindig telefonálni szeretne. Aminek a vége (hordozható készülék) kihangosítás - ilyenkor azt hallani csak, aki beszél, a másik oldalt nem -> kitűnő párterápia, mert türelmesen ki kell várni, amíg a másik befejezi a mondókáját - Szófia kezébe telefon, majd gombok nyomkodása és duma, duma és duma...:-)) Természetesen le is tudja tenni, de valahogy mindig akkor, amikor éppen ÉN tartok a mondat közepén. NŐ :-))

Ámulok

Ma megint.

Ez a gyerek mindent megért! De tényleg! És próbálja utánam mondani a szavakat! És mindenben utánoz! Ráadásul nem is rosszul!

Úgyhogy mostantól nagyon résen kell lennem, hogy mit és hogyan mondok és teszek: mai egyik utánzása ugyanis az volt, hogy amikor kb. negyvenedszer állt neki lehajigálni a cipőcskéit a cipősszekrényről, kissé indulatosan rászóltam, hogy most már aztán elég, stb., és hogy nyomatékosítsam a mondanivalómat, odacsaptam az egyik cipővel a szekrényre. Erre ő is fogta ugyanazt a cipőcskét és odacsapta - persze ő minden indulat nélkül, csak úgy utánzásiból... Jaj!

Aztán: este fürdés közben mondtam neki, hogy most akkor következik a megígért hajmosás. Hajacska bevizez, sampon rácsurgat, gyermek pedig rendesen, ahogy kell, két kézzel elkezdte mosni a haját, és csak mosta, és mosta, és mosta, egészen amíg le nem öblítettem. Hogy ezt honnan látta, azt nem tudom. Tőlem nem, mert én hajmosáshoz mindig elszeparálódok, Tamás pedig megint csak akkor mossa az övét, amikor éppen egyedül ázik.

Vendégünk is volt ma: a héthónapos Benedeket hozta el hozzánk a mamája (unokahúgom) bandázni egy kicsit.

Szófia, mindamellett, hogy nagyon örült a társaságnak, végig sziporkázott: bármire kértük, mindent örömmel tett meg, pedig voltak olyan kérések is szépszámmal, amik most hangzottak el először, tehát még csak véletlenül sem jól begyakorolt produkció nagyközönségnek való bemutatásáról volt szó.

Most asszem én vagyok ezen a helyzeten a legjobban elcsodálkozva...

Szilvinél olvastam tegnap, hogy már akkor, amikor a legnagyobbjuk pici volt, rájöttek, hogy minden egyes betegség egy-egy fejlődési ugrást eredményez. És mivel kétségem sem támadt afelől, hogy ez tényleg így van, kíváncsian vártam, hogy Szófiánál mi lesz a következő fejlődési ugrás. És nem kellett sokáig várni:
Eddig ugye némi segítséggel, ránk támaszkodva, vagy fellépő alkalmatosságra (sámlira, bilire, stb.) lépve tudta feltornászni magát a kanapéra, s ha nem volt fellépő a közelben, minden aggodalom nélkül hagytam magára pár percre a nappaliban. Ma is így voltam ezzel, amikor kikocogtam a konyhába, hogy az ebédnyomokat eltüntessem. Aztán ahogy elkezdtem pakolászni, hirtelen túl nagy lett a csend, és visszaléptem, hogy megnézzem ennek az okát. Szófia pedig a legnagyobb természetességgel ücsörgött a kanapé közepén -fellépő alkalmatosság persze se közel, se távol - és a tőle megszokott alapossággal húzigálta ki a popsitörlő kendőket a tartóból...

Rend

Rend a lelke mindennek! - mondta mindig nagypapám, aki ezt persze magára nézve sajátosan értelmezi, de ez a megjegyzése úgy tűnik, rám is átragadt, s előszeretettel hangoztatom világmegváltó monológjaim során idehaza (...és én is sajátosan értelmezem ezt önmagamra nézve). Mindenesetre Szófia úgy tűnik fogékony a dologra, és kezdi kapizsgálni, mi az, amivel gyenge idegzetemet meg lehet nyugtatni: A REND! Ugyanakkor hajlamos rá, hogy a sikertelenségre hasonló türelmetlenséggel reagáljon, mint én, s ilyenkor Velem azonos módon emelt hangon veszekszik azzal, amit éppen csinál...Ma a könyveit kezdte spontán elrendezni a polcon, s ebből azért azt látom, hogy megértette, amit oly sokáig szónokoltam neki. Ja, és a kézjegyét is otthagyta :-)

Urizálunk

Legutóbbi hétvégénket egy kis utószezoni utánérzéssel töltöttük a magyar tenger partján. Célunk elsősorban egy jó halétel elfogyasztása volt, de mindemellett természetesen Szófia szórakoztatása is kiemelt helyen szerepelt. Az ilyen utazások alkalmával jellemzően a lányok ülnek hátul, én pedig Viki szavaival élve elől pöffeszkedem (amiból annyi igaz, hogy elől, meg kényelmesen, de a pöffeszkedés már csak alkatilag is távol áll tőlem) és vezetem az autót. Ennek következtében - ugyancsak Viki szerint - ő szív hátul a gyerekkel, aki kifejezetten Neki nem érzi jól magát és szenved, én pedig a bal egyben ebből semmit nem észlelve vígan tekergetem a kormányt. Ez az út is így indult, de azzal a kikötéssel, hogy amint Gyermek nyavalyog, én ülök a közönség helyére. Ez viszonylag gyorsan be is következett, így végül Viki mögött - aki termeténél fogva igencsak előre kell húzza az ülést, és koppanásig fel is emeli azt - fejedelmi kényelemben - már-már pöffeszkedve - utaztam, és szórakoztattam Szófiát, aki látszólag örült a magánszámomnak, és ezt jókedvvel honorálta. Eredeti tervünk szerint "majd keresünk" egy vendéglőt - igen, dőzsöltünk - , amiből végül az lett, hogy az első szimpatikus helyen állj!..az éhség nagy úr! :-) Szófia ekkor már igencsak maga gyalogolt, így a halétel elkészültét egy kis sétálással vártuk:

Miután bebarangoltuk megnéztük, hogy kisült e már a halacska

Mivel még mindig nem volt sehol (tán még horogra sem akadt?), Vikivel is "futottak" egy körtDe aztán mikor végre elkészült a halebéd, Szófia megmutatta, mekkora nagy szája is van egy egyéves menő-manónak:Néha le kell öblíteni az út porát, s erre természetesen a cici a legjobb megoldásAz intermezzo-t végül a finálé követte, amit a Mami ölében ülve lehetett a legjobban kiélvezniEbéd után kell egy kis pihenő, s erre legjobb hat tyúk, s egy tekintet, amolyan távolba meredőIlyen izgi a hattyúkTermészetesen játék nélkül nem élet az élet, így Szófia egy kis himbálásban részesült (meg feltöröltük vele a csúszdát is, ami számára olyan triviális volt, mintha erre született volna - vajon miért jön lázba egy kisgyerek a játszótér láttán, amikor még azt sem tudja, hogy mi az?)...És amikor aztán a hal energiává alakul, akkor aztán reszkess uram! Minden falat megmászok!Sajnos amiről nem készítettem képet az a magunk (illetve Szófia után) hagyott csatatér az étteremben, ahol ha nagy tisztaság lett volna, a földről is lehetett volna enni - Szófia nagyon nagy sugarú körben képes széthajigálni a betevőt...

trolley

Hologram a való világ?

Tamás talált egy érdekes cikket az Indexen Hologram a való világ? címmel.
Én még soha nem hallottam erről a megközelítésről, de miért ne lehetne ez is egy út a sok Rómába vezető közül...

Amikor a mese és a valóság egymásra nyílik...

Ezt a képet én csináltam múlt hétvégén.
Neeem, nem vagyok sem ennyire tehetséges, sem ennyire ügyes! Csupán a véletlen műve, hogy úgy tűnik, mintha egy mesebeli hattyú szállt volna le Szófia lábai elé egy kis balatoni úszkálásra.

Falusi zenei napok

Ahol Szófia kezdő gitárosként:



és haladó furulyásként:



lépett fel.

Tipegi - 2007. október 11.

Ez volt az a nap, amikor Szófia felfedezte a nagy csodát, nevezetesen hogy a lábacskái arra valók, hogy közlekedjen velük. Ezen, és a rákövetkező két napon mást sem csinált egész nap, csak széles mosollyal az arcocskáján teletipegte a lakást, ahányszor csak bírta.
Nagyon édes volt! :-)

Puszi Dikkie Diknek

Ezt csak úgy. Pár hete vettem fel
Anditól kapott a Ded egy Dikkie Dik (holland mesemacska) kesztyűbábot (igazából mosdókesztyűbáb :-), és hozzávaló vízálló könyvecskét. Egyiket jobban szereti, mint a másikat.
Itt most épp a bábot puszilgatják a papával:

Furcsa elalvások

Szófia világéletében viszonylag rossz alvó volt (legalábbis nekem van egy elképzelésem az úgynevezett jóalvó gyerekről, és azt az elképzelést Szófia alvási, illetve inkább nemalvási szokásai nem igazán fedik).
Az elején valószínűleg én is elbénáztam, mert nem figyeltem rá rendesen, és volt egy elképzelésem, amihez próbáltam tartani magam (ez persze nem a benyomom a kiságyba és hagyom bőgni volt!), és nem pedig az ő igényeit vettem figyelembe. Sajnos. Akkor még béna voltam hozzá, hogy észrevegyem, mi lenne jó neki.
Sokáig csak ölben aludt (jaj, de jó lett volna akkor egy hordozókendő!), aztán volt 3 hónap amikor nagyjából babakocsiban napközben, és most már elég régóta az ágyon, mellettem fekve, cicin, és csak akkor, ha tök kuss van. Még egy légy sem zümmöghet, mert az máris kizökkenti és akkor vége az alvásprojektnek.
Na, nem ez a lényeg, hanem hogy az elmúlt egy hétben egész különleges helyzetekben aludt el.

EGY: Múlt hétvégén a karomban ringatózva, cici nélkül, simán cumival. Ez azért volt furcsa, mert karban, illetve ölben már van vagy fél éve, hogy utoljára elaludt.

KETTŐ: Szerdán, amikor jöttünk hazafelé a Ringatóról, mögöttem a biciklin. Gyanús volt, hogy nem beszélget és nem fészkalódik, de gondoltam, biztos akad elég nézelődnivalója. És csak nyomtam neki a szöveget (mert mindig ezt csinálom, ha biciklizünk), végig a kb. 10 perces úton. Itthon megálltam a kapu előtt, és akkor láttam csak, hogy lóg a gyerek feje. Kicsit visszaigazgattam, kiszedtem az ülésből, aztán behoztam, levetkőztettem és ágyba tettem.

HÁROM: Idáig ez volt a legdurvább, de ezt az éjszakai és a ma napközbeni aligalvásnak és taknyoskodásnak, valamint pici hőemelkedésnek tudom be. Valamivel nyolc előtt beszálltunk a fürdőkádba, ahol normál esetben legalább fél órát el szoktunk tölteni játékkal, mosdással, fogmosással, cicizgetéssel. Szóval beszálltunk. Szófia, mint rendesen, behajigálta a játékait a vízbe. Aztán rákéretzkedett a cicire, és kb. 3 percen belül már aludt is. Ilyen helyzetben nagy bajban tud lenni az a mama, aki egyedül rendezi a gyerekét esténként. Mit volt mit tenni, gyerekkel az ölben (és cicivel a gyerekszájban) kikecmeregtem a kádból, lekapcsoltam a villanyt, hogy ne zavarja, gyereket beborítottam a fürdőlepedőjével, magamat semmivel (ehhez már nem volt szabad kezem), csuromvizesen bekocogtam vele a szobába, aholis igyekeztem a lehetőségekhez képest megtörölgetni és ráadni a pizsamáját. Gyerek néha rúgott egyet a levegőbe, olyan: "Na, hagyjál már békén aludni!" jelentésűt. De fel nem ébredt. Szóval megtörölgettem, ráadtam a pizsit, aztán behelyzetem az ágyba. Azóta ott szuszog békésen.

Brainswitch

Szendi G. legújabb hírlevelében ovastam ezt a cikket, illetve könyvajánlót.
Hát nekem most nagyon jól jött, mert gyakorló depressziósként (ahogy a könyvben is megneveztetnek az ilyenek mint én) nem igazán van mihez nyúljak. Homeopátiás szert egyszer kaptam, az akkor jó is volt, de azóta olyan sokminden történt, nem tudom, most is használna-e ugyanaz a szer (natrium muraticum volt egyébként, a hozzáértők kedvéért). És hát egész felvillanyozott a szerzőnek az a gondolata, hogy van választásunk.
Persze nem tudom, ha majd megint odakerülök, akarom-e nézegetni a kanapéhuzatot. Depressziós állapotban eléggé apatikus szoktam lenni, és a huzatnál sokkal érdekfeszítőbb dolgok sem igen mozgatnak meg.
Tegnapelőtt voltam utoljára nagyon sz'r állapotban, s semmi másra nem futotta, minthogy feküdtem az ágyon a félhomályban, és sajnáltam magamat, meg azon morfondíroztam, hogy milyen sz'r is az élet... (Szófia addig persze felügyelet alatt volt, mert amíg csak ketten vagyunk nyilván nem engedhettem meg magamnak a döglés és önsajnálás luxusát - ebből is látszik, hogy kitolható, s így irányítható az ideje).
Végül aztán oda vezetett a nagy önsajnálat, hogy jól kialudtam magam, s attól picit jobb lett. Aztán tegnap estére, ahogy elkezdett esni az eső, még jobb lett. Nem tudom miért, de az én lelkiállapotomnak mindig jót tesz az eső. Mindenféle eső.
Szóval az a lényeg, hogy mostanra valahogy összeszedtem magam, aztán majd ha észlelem újból a tüneteket, akkor leülök a kanapé elé, s elkezdem bámulni a huzatot. Hátha. Egy próbát megér.

Őőőőő.....

(Papa, te ezt a képet ne nézegesd! Nem a te idegeidnek való!)

Szájon át

Szófia nagyon pici korában egy kezdő gyerekorvos azt mondta nekünk, hogy 2-3 hónapos korukra sajnos megtanulnak szájon át lélegezni, akármennyire is nem sajátja az embernek a szájon át légzés. Szófia nem tanult meg, sem 2-3 hónapos korában, sem később. Egészen az elmúlt éjszakáig. Amikoris megtaknyosodott szegénykém... Éjféltől másfél óránként keltünk orrot szívni. Kínlódott ő a két orrszívás között is (ilyenkor hallottam, hogy időnként szájon át), de amíg aludt, nem akartam ébreszteni. És kábé másfélóránként volt az, hogy már annyira nem tudott levegőzni, hogy sírva ébredt. Az orrszívástól persze nem derült jobb kedvre, de ahogy végeztünk, még hüppögött párat, aztán már aludt is újból.
Porszívóval csinálom. Mert van nekünk egy szuper kézi orrszívónk is (bár tiltakoztunk, de ajándékba kaptuk, és nagyon drága volt), dizájnos, kézreáll, három szívóka is van hozzá, de sajnos l'sz'rt sem ér. Régebben azt gondoltam, hogy csak a mélyre beszáradt taknyot nem szívja ki, de nem; ezzel az egészen kint lévő, laza takonnyal sem tud mit kezdeni. Pedig reklámja aztán van ám! Úgyhogy maradunk a porszívónál. Ami hangos, kicsit körülményes, és nagyon hatékony.
Reggel óta 10-15 percenként szívom, mert nagyon gyorsan utántermelődik.
Most azt nem tudom, hogy mit csináljak. Nagyon nem vagyok a kemikáliák híve, úgyhogy a gyógyszertári orrcsepphez csak az utolsó utáni lehetőségként nyúlnék. Szívem szerint hagynám, hadd forrja ki magát, regenerálja magát, gyógyuljon magától. Ha ismerném a homeopátiás szereket, akkor lehet, hogy rásegítenék picit a gyógyulásra.
Végülis ha nem lesz rosszabb, nem kezd el köhögni, és nem lesz lázas, akkor hagyom gyógyulni magától.
Ha rosszabb lesz, akkor majd meglátom.

Én nem vagyok egy nagy fésülködős, de naponta egyszer azér' szeretek megfésülködni. Többek között azért, mert amióta rövid a hajam, minden reggel bobijuing-frizurával a fejemen ébredek fel. És amúgy is, ha elmegy az ember itthonról, akkor azér' húzkodja már át a haját egy kicsit.
Hát ma reggel ez nem sikerült, hiába bobijuing-frizura, és hiába előre eltervezett elmeneteli szándék. Az én drága Mazsolkám ugyanis a tegnapi nap folyamán valahogy minden fésűt megtalált és aztán eltüntetett, azóta is ismeretlen helyre...

Szófia szerint így kell bugyit hordani:

vintage slideshow

vintage

Szóval van itt a kertünkben ez a pár tőke szőlő, otelló (bocs a borászoktól, fogalmam sincs, hogy írják helyesen... :-) amit még valamelyik előző tulajdonostól örüköltünk meg. Körülbelül annyit szoktunk vele foglalkozni, hogy én egyszer egy évben lenyirbálom a már túl hosszú ágakat (ami metszésnek távolról sem nevezhető), aztán egyszercsak lecsipegetjük az érett termést.
Idén ősszel különösen jó szolgálatot tettek a tőkék, mert amíg én a lehullott körtét szedegettem, Szófiát csak betettem egyik vagy másik tőke alá, és ő ott elmatatott a szőlőszemekkel: lecsipegette, markolászta, marcangolta őket, és persze eszegette is (ezt onnan tudom, hogy utána mindig jó szőlős kakija volt :-), amennyire bírta. (Indi útmutatásával) csináltam én ezt a kis a szlájdsót. A képek persze egy olyan alkalommal készültek, amikor éppen nem körtéztem, csak úgy kimentünk a tőkék alá múlatni az időnket. A SHOW nem tökéletes, mert kilóg, meg feliratok sincsenek, meg azt sem tudom, hogy hogyan lehet egy poston belül képezni és írni is, de az elsőt, mint olyat megtartom.

Tettem fel egy új linklistát Egyéb olvasgatnivalók címmel. Majd bővítgetem.
Ja, és végre belinkeltem Dominót és Borcsit a Babatársakba (Indi, ugye nem baj? Úgyis olvaslak benneteket majd mindennap és így egyszerűbb :-)

Móri Bornapok

A móri bornapoki szokásos duhajkodásunk az idén is elmaradt.
Tavaly ugye azért, mert félig még a kórházban voltunk, és hazafelé jövet (hadd ne mondjam, csak halkan, hogy friss gátsebbel és szintén friss félméteres aranyérrel, és persze egy ötnapos, édes babával a karomon) nem volt kedvem bevetni magam a borsátrak és a mulatozók közé.

Idén számunkra pénteken este kezdődött a mulatság: 10 éve volt először borkirálynő és udvarhölgyei választás, s az összes eddigi "kiválasztottat" meghíva a rendezőség a jubileumi választásokra. Az esemény vége felé lettünk híva a színpadra is, de mi addigra már leléceltünk, mert késő is volt, meg a gyerek keveset is aludt aznap, és ráadásul még vendégeket is vártunk itthonra. Orsi barátnőm és egyben udvarhölgytársam elkísért minket egy darabon, így az ajándékborunkat sem kaptuk meg, de megbeszéltük, hogy majd veszünk magunknak valami jófajtát, ha már nem szoptatok :-)

A Nagy Nati-féle gyerekes programra és a Nagy Bandó András-féle író-olvasó találkozó-szerűségre sajnos nem jutottunk el, mert a Ded, jó szokásához híven nemalvással szabotálta a programokat...

Szombat délelőttünk állatsimogatással tel.

A bocik Szófiának már régóta jóismerősei a helyi tehenészetből (ez a szegény pára mondjuk épp' nagyon rövid láncon volt :-(

Volt még miniló (és le nem fényképezett csacsi):

Mindenféle tikok és egyéb szárnyasok:

Szopósbarik. Én nem tudom, hogy ezt hogy csinálta a gazda, de bennem ez úgy maradt meg régről, hogy a barik valamikor tél végén, tavasz elején születnek. Ez meg itt friss volt, és időnként beállt a mama hasa alá és szopott.

Aztán volt Veronikának vattacukor, amiről ha film lenne, azt mondanám, hogy egészestétbetöltő :-)

A nap fénypontja számunkra azonban a séta egyéves módra volt:

Nem volt ez persze több pártíz méternél, és az is csak nagyon lassú, amolyan babatempóban, de mégis: Itt már látszik, hogy nem csecsemő többé, nem lehet őt már csak úgy büntetlenül lebabázni! Ő igenis egy kisgyerek, aki jogot formál a saját lábon járkálásra is (aztán ha elfárad, akkor meg a hordozásra :-)

Hát bornapi egyéb programok (amikből volt még bőven és amiknek a nagyrészéből kimaradtunk) ide vagy oda, nekem ez volt az idei ünnepség legnagyobb és legemlékezetesebb eseménye.

Reggeli mérecke

Párnaponta ráállok a mérlegre, s csak futok tovább rendezgetni a dolgaimat azzal, hogy majd mindjárt elpakolom. Azzal a lendülettel, amivel én lelépek a mérlegről, Szófa felkuporodik rá, és nagy örömmel, széles vigyorral az arcán ücsörög, egyensúlyozgat rajta egy darabig.
10.6 kiló egyébként, és 76 centi. Hétfőn mértük. Ja, és kibújtak a felső szemfogak (észrevétlenül, minden jajszó nélkül!), így a fogak tekintetében tíznél tartunk.

horrorscope

KOS(03.21-04.20)-Hány KOS kell egy villanykörte kicseréléséhez?-Csak egy! Talán valami nem tetszik?

BIKA(04.21-0520)-Hány BIKA kell egy villanykörte kicseréléséhez?-Egy elég, csak győzd meg, hogy a régi kiégett körte teljesenértéktelen, ki kellene dobni!

IKREK(05.21-06.21)-Hány IKREK kell egy villanykörte kicseréléséhez?-Kettő.Az egyik tartja a létrát, és összehajtogatja a vasalt ruhát, amásik Kicseréli a körtét és elkészíti a vacsorát.

RÁK(06.22-07.22)-Hány RÁK kell egy villanykörte kicseréléséhez?-Egy, de csak akkor, ha nem tudja újra éleszteni a régit.

OROSZLÁN-Hány OROSZLÁN kell egy villanykörte kicseréléséhez?-30.Egy, hogy kicserélje és 29, hogy ezt megtapsolja.

SZŰZ(08.23.-09.-22)-Hány SZŰZ kell egy villanykörte kicseréléséhez?-Nagyjából 1.000.000,-egymilliómodnyi hibalehetőséggel.

MÉRLEG(09.23.-10.22)-Hány MÉRLEG kell egy villanykörte kicseréléséhez?-Hát...egy .....vagyishogy....kettő....azaz inkább mégisegy...vagy..talán..mégis inkább kettő...ez így jó leszválasznak?Egyáltalán muszáj kicserélni azt a villanykörtét?

SKORPIÓ(10.23.-11.22)-Hány SKORPIÓ kell egy villanykörte kicseréléséhez?-SEHÁNY!! A sötétség jó lesz!!!

NYILAS(11.23.-12.21)-Hány NYILAS kell egy villanykörte kicseréléséhez?-Süt a nap, gyerek még az idő, előttünk még az élet, te pedig odabentegy ostoba kiégett villanykörtén rágódsz?

BAK(12.22-01.20.)-Hány BAK kell egy villanykörte kicseréléséhez?-A válasz bizonytalan.Nincs elég információ megadva.Milyen magas aplafon?Milyen nagy a villanykörte?A legjobb lenne odamenni, ésfelügyelni az egész műveletet!

VÍZÖNTŐ(01.21.-02.1)-Hány VÍZÖNTŐ kell egy villanykörte kicseréléséhez?-Egy se, de ha 10 vízöntő összejön megszervezi avillanykörte-konferenciát, és feltalál egy új, forradalmi, önkicserélőfajtát!!!

HALAK(02.19-03.20)-Hány HALAK kell egy villanykörte kicseréléséhez?-Villanykörte???Miféle villanykörte???

forrás itt

Veg.

Ma reggel olvastam az Indexen, hogy tegnap, október elsején volt a vegetáriánus világnap 30. évfordulója. A North American Vegetarian Society kezdeményezte a világnapot 1977-ben. A cikk, benne egy részlettel az Unser tágliches Brot című filmből, ami az Index szerint sokkoló.
Hát nekem az a véleményem, hogy ha valaki igazán sokkolót akar látni, akkor nézze meg a PETA (People for Etical Treatment of Anymals) honlapjáról a Meet your meat című filmecskét (most úgy lehet elindítani, hogy a PETA lapján rákattintasz a jobboldalon a három csirkét ábrázoló képre). Én nem bírtam. Ez nem kimondottan vegetarianizmusra buzdít, inkább egyfajta figyelemfelkeltő azoknak, akikhez eljut, és van még bennük egy kis emberség, és tenni akarás, hogy "Hahó" Hát ti nem látjátok, mi történik a színfalak mögött???!!! Ha tudnátok, hagynátok?!"
Van, aki azt mondja erre, hogy "Áááááááá, ezek már régi felvételek, ma az EU-ban már nem így! Stb, stb..." Ehhez képest két hete voltunk az egyik nagyáruházban, ahol a halaspultnál lemerevedtem a következő látványtól: hentesbácsi háttal nekünk, a hentesasztalnál épp egy kb. 60-80 centis harcsával birkózik. A "tisztesség", vagy inkább csak a megszokás kedvéért (utólag ez volt az érzésem), rásuhint egyet a vergődő állat fejére a bárdjával. Az állat tovább vergődik, változatlan intenzitással és lendülettel, de a hentesbácsit ez nem zavarja, mert ő egy jól irányzott mozdulattal felhasítja a szerencsétlen állat hasát, és kezdi kiforgatni a beleit. Én kb. két másodpercig meredten állok, és akkor egyszercsak kitör belőlem: "Hát hol vannak itt az uniós normák?! Hát hol van itt az emberség?! Milyen dolog ez?! Élő állatott kibelezni?!.. stb., stb." és amikor odaérek, hogy "Fel fogom jelenteni az állatvédőknél!!!" akkor egyszerre nagy kegyesen lehasítja az állat fejét, és úgy belezi tovább. Én meg tovább dohogok. És ezt az egészet nem értem. Hát nem gondol bele az ilyen, hogy milyen érzés lenne neki, ha élve, és minden fájdalomcsillapítás nélkül beleznék ki? Nem gondol bele, hogy annak a szerencsétlen jószágnak is fáj ez, még akkor is, ha csak egy hal? (Lívitől olvastam egy jó gondolatot nemrégiben, miszerint "Az állat is ember!")
Félreértés ne essék! Én nem akarok senkit sem vegetarianizmusra buzdítani. Nekem mindegy. Mindenki azt eszik amit (és azzá lesz ami lenni) akar. És én sem vagyok szent, mert menthetetlenül szétnyomkodom a bolhákat és kullancsokat, sőt lecsapkodom a szúnyogokat és legyeket.
Dehát könyörgöm! Ha már egyszer valaki a húsiparban dolgozik, és nap mint nap állatokat öl, nem lehetne ezt másként?! Nem lehetne érzéssel? Gyorsan, fájdalommentesen? Hogy ha már egyszer úgyis el kell pusztulnia annak a szerencsétlennek, akkor legalább ne szenvedjen, vagy legalábbis ne szenvedjen többet, mint amennyit nagyon muszáj! Ez nemhogy pénzbe, de még csak túl sok energiába sem kerül, csak egy kis odafigyelésbe.

mmr-ről még

Tomika honlapjáról

Tudja-e valaki,

hogyan lehet ide slideshow-t betenni?