Nyolc hónap tudása

Ahogy már korábbi postokban is írtam, Szófia május 27-én volt nyolc hónapos.
Ezalkalomból próbálom összegyűjteni, hogy hol tart éppen:

- a kommandós-kúszást magasfokon műveli, villámgyorsan odakúszik ahová csak akar;
- ha elfeledkezik magáról, mászik négykézláb pár "lépést"; ez a négykézlábas picit még ingatag, ezért nem is olyan gyors mint a kommandós-kúszás, úgyhogy egyelőre csak a második helyen áll a kiszemelt, megengedett és tiltott javakhoz való odajutást illetően;
- önállóan feláll!, s mióta rájött, hogy ezt is tudja, igyekszik minden általa arra alkalmasnak ítélt dologba belekapaszkodni és felállni mellette. Szófia szerint az én lábam, fejem, stb. ugyanúgy alkalmas támasztéknak, mint pl. a bili, a sátor, vagy a porszívó...
- mindenesetre futni azt már most nagyon szeret. A földön hanyattfektében játékrágcsálás/rázás közben, a kádban az ölemben hanyattfekve, ha felemelem, a levegőben, annyira gyorsan kapkodja a kis lábacskáit, hogy elég követni;
- kezd rájönni, hogy nemcsak megfogni és megtartani, de elejteni is tudja a tárgyakat. Most kell megerősítenem az idegeimet... meg a derekamat...
- szinte mindig vidáman, mosolyogva ébred; nem ébredezik, hanem egyik pillanatról a másikra kipattannak a szemei, és máris matat maga körül, hátha kezébe akad valami klassz kis játék;
- a porszívótól most kicsit fél, de nem sír, csak villámgyorsan elspurizik a helyszínről, ha éppen akkor kapcsolom be, amikor ő nincs az ölemben;
- idegenekkel is barátságos, mindaddig, amíg a karjaimban tartom,
DE
- szeparációs szorong, vagyis ha eltűnök a szeme elől, még ha csak a szomszéd szobába megyek is, és közben végig beszélek hozzá, akkor is rögtön elkezdődik a panaszos mámmázás, egészen addig, amíg fel nem tűnök újból a színen. Ez számomra azt jelenti, hogy most egy darabig megint no private life...
- eszeget, de még mindig nem az igazi; lehet, ez így a normális, és csak a "tankönyvi" adatok tükrében tűnik nekem picit lassúnak a tempó, de Szófiának még mindig a cici jelenti a fő táplálékforrást. A saját készítésű főzelékeket most már egyáltalán nem eszi meg, inkább darabosabbat szoktam neki adni, brokkolit, néha borsót lehéjazva, vagy répát, főtt krumplit a kezébe, vagy harapok neki belőle pici falatokat és úgy adom a szájába. Ilyen formában hajlandó megenni egy keveset belőlük. Ha olyan kedve van, eszi a bolti bébiételt, de csak a gyümölcsöseket. A natúr joghurtot imádja. Abból bármikor bármennyit megenne (ha kapna).
Ma kaptunk a helyi horgásztóból kifogott törpeharcsákat a Berze Jani bácsitól, holnap az lesz a menü...
- a pogácsasütés megy, bár pár napja mintha unná. Ma viszont azt vettem észre többször is, hogy önállóan próbálta összecsapkodni a kis tenyereit; aztán amint megdícsértem ezért, rögtön abba is hagyta :-(
- alvás napközben két hosszabb, vagy három rövidebb, éjszaka mostanában 10-11 óra, közben persze 3-4 szopi és pisilés;
- Oszit, Francit imádja;
- nagyon szereti, ha énekelünk neki, ha bújócskázunk, hintáztatjuk, vagy csikizzük;
- ja, igen: 6 foga van kint;
- és a végére hagytam, amire nagyon büszke vagyok, a pisilés: már jóideje, hogy napközben itthonra egyáltalán nem kap pelust; napi két-három pisi be szokott csurogni, amikor éppen nem figyelek rá, de két napja pl. semmi bepisi nem volt. 3 hete tartunk ott, hogy este fürdés után még megkapja a pelust, de az éjszakai első pisiltetésnél (éjfél környékén) leveszem róla, és onnatól pelus nélkül folytatódik az éjszaka. És a három hét alatt egyszer sem pisilt be (bár 1-2 hónapja egyébként is már csak a biztonság kedvéért hagytam rajta, mert mindig szárazon vettem ki alóla reggel). 2 hete tartunk ott, hogy a rövidebb utakra, ha nem időpontra megyünk, sem kap pelust. Az a gyakorlat, hogy összekészítem magunkat, megvárom a következő pisit, és indulás, majd az úticél elértével lehet újból pisilni. Eddig ezt is nagyon sikeresen csináltuk, egy baleset sem volt.
Értelemszerűen a kakival ugyanez a helyzet.
Ami engem illet, hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű. Bár most már sokkal inkább rutinból pisiltetem, de még így is fárasztó. Tudom, persze, sokkal egyszerűbb lenne az (én) életem, ha mindössze annyi lenne a dolgom, hogy naponta 4-5-ször kicserélem a pelenkáját. De hát miért legyen egyszerű, ha egyszer lehet nehezíteni is rajta :-) Félretéve a viccet, három konkrét oka van annak, hogy örülök, amiért ezt az utat választottuk: az első, hogy Szófiának sikerült megőriznie a pisi-kakira vonatkozó ösztönös tudását, amivel a babák születésükkor rendelkeznek. Abban is biztos vagyok, hogy Szófia ezerszer jobban érzi magát pelus nélkül, szabadon. A mozgásban sincs akadályoztatva, és így ráadásul nem kell a kis popsijának a műanyagpelusban rohadnia ezekben a nagy melegekben. S végül: számomra régebben felfoghatatlan volt, hogyan lehet szavak nélkül kommunikálni. Azt meg aztán, hogy egyenes az intuíciómra hallgatva pisiltetek meg egy babát, végleg nem tudtam elképzelni. Jó tudni, hogy működik a telepátia. Ő küldi a szignálokat, én pedig teszem a dolgomat.
Jja, pár hete napközben nem hajlandó a bilibe pisilni, úgyhogy kijárunk a kertbe - amolyan indiaiasan...

Hát most ennyi...

Kedvenc szójárások

Szófia kb. 3 hete kezdte a mamázást. Ennek különféle variációi vannak: mmmá, mámmá, mámmámmá..., vagy egyszerűen csak mámá, de ez a legritkább, hogy nem mondja hosszan a középső m-et. Ritka kivétellel panaszkodásra használja, ha éhes, szomjas, fáradt, vagy egyedül érzi magát és babusgatásra, társaságra van szüksége. Persze soha nem a Tamás után mamázik... Szeretném azt hinni, hogy ez a mamázás már az én személyem beazonosítására szolgál, de tudom, hogy ez még nagyon korai lenne, egyszerűen az van, hogy most ez a bevett panaszkodás.

A hetetézés pedig kb. egy hete :-) kezdődött. Ennek aztán megint jó sok varációja van. Először volt a hete, hette, hetete, ezt követte a hedede, most pedig a hádádánál tartunk. Nekem a legjobban azt teszik, amikor azt mondja, hogy hádááááá. Én ebben mindig egyfajta a küzdősportokban használatos, támadás előtti harci kiáltást hallok (ebből is látszik, mennyire nem értek a küdzősportokhoz :-). Mindenesetre viccesen hangzik az ártatlan lelkületű nyolchónapos Szófia szájából :-)
A hededézés és társai mindig játék közben, jókedv ideje alatt hangzanak el.

Hajnali vetkőzés

A fél ötös pisilés után már nem húztam fel nyakig a cipzárat a hálózsákon, csak kb. a csecsemőmirigy magasságáig. Szófia pedig annyira fészkalódott álmában, hogy az egyik karjáról lehántódott a ruhaujj. Így ébredt reggel:

Mint a nagyok

Ez volt az első olyan alkalom, hogy nem lóbálta a (sufa - ahogy Dzsuli mondaná :-) lábait, hanem a lábtartón pihentette őket :-)
(Dzsuli, látod a rózsát? Ez még az, amit Szófia tőletek kapott :-)

Zokni

Aki materiális javakkal akar kedveskedni Szófiának, az most egyszerűen és occsón megteheti: minden pár gumival kipöttyözött talpú babazoknit köszönettel fogadunk!
Kb. 16-os a Művésznő talpmérete. Tudom, ekkora zokni nincs, de lehet picit nagyobb is, mert a nullás meg már kicsi.

Gyereknap

Vasárnap hazafelé tartva az usziból észrevettük, hogy valami "fennforgás" van a Lamberg-kastély parkjában. Jé, gyermeknapi haccacáré! Gyorsan meg is néztük a kastélyban a díszmadárkiállítást. Szófia el volt ragadtatva a színes madaraktól, nem győzte csodálni a mindenféle fajta, folyton hangoskodó kanárikat, papagájokat, pintyeket. Pedig jó fáradt volt már szegényke, de a madarakért azér' ébren bírt még lenni :-)

Délutánra pedig a Vitéz László (Lejszló) és az ördögök című előadásra mentünk el a Fabula Bábszínház előadásában. Az idősebbek talán még emlékeznek rá (Lejszló; molinári bácsi; jaj, de nehez, hú, de nehez - emlékeztetőül). Egy darabig nézték a Barták az előadást, aztán volt banánevés és barackléivás az egyik parki padon, majd kakilás a nevezett pad lába mellé, végül egy kis hentergés (vittünk plédet), és fűevés.

Előadás után aztán vettünk gyorsan egy Fabula Bábszínház - Gyermekdalok cd-t, majd én ettem egy fagyit, Szófia pedig kapott egy tőcsért, amit nagyon nagy megelégedettséggel majszolgatott hazáig. Tetszett neki, hogy minden oldalról rágcsálni tudja :-)

Másnap hallgattuk meg a cd-t, tök jópofa dalok vannak rajta. Tamás le is fényképezett minket dalolás közben. Az alábbi baloldali lett a kedvenc kép, ahol is a Kutyák dala szól, és én mint kutya, a dalszöveg alapján előzetes megfenyegetés után megharapdálom Szófia karocskáját. Ő pedig végigkacagta az egész dalt, bár ez csak a jobboldali képen látszik valamelyest...

A dalszöveget azért ídeírom, bár dallammal lenne az igazi:

"Miénk a világból a kutya élet,

ketrecben és láncon rabul élek.

Enni alig kapok, hát alig élek.

Én vagyok a sztárja a kutyanépnek.

Ha szabadon jutunk egy kisidőre,

beleugatunk a levegőbe.

Én vagyok a sztárja a kutyanépnek,

Miénk a világból a kutyaélet.

Dícséretet várunk, de soha nem kapunk,

és ha nem tetszik a képed, hát belédharapunk,

Azt sem tudjuk sokszor, hogy minek ugatunk,

de ha ellenkezni mersz, hát belédharapunk.

vu-vu-vu-vuuuuuu... stb"

Na, aki eljön hozzánk, meghallgathatja élőben is.

Amúgy tényleg tök sok szerencsétlen kutyának van ilyen sanyarú sorsa, de Fabuláék ezt mégis olyan édes-viccesen tudják előadni...

Dédi

Hétfőn eljött hozzánk az egyik dédimama (az én nagymamám) Szófia-látogatóba. Volt sütizés, bodzaivás, beszélgetés mindenféléről. A nagykovácsi nagymamáék is ugyanaznap voltak nálunk, de róluk mi nem készítettünk képeket (reméljük, kapunk tőlük az általuk készítettekből :-)

Szófia bemutatta mindannyiuknak minden új tudományát,
búcsúzóul pedig még fényképezkedett egyet a dédivel.

Hálát adtam az őrangyalainknak...

Pont két hete történt, hogy amíg Szófia a pelenkázón fickándozott, én odaléptem a két lépésre álló szekrényhez egy pólóért. A lepotyogás miatt nem izgultam, mert a Művésznő éppen hason matatott, s a pelenkázónak mindkét oldalán van egy elég magas perem, gondoltam, ezen nem tud átfordulni. Tényleg nem tudott. Viszont mire visszafordultam a pólókivételből, addigra hátrafelé letolta magát annyira, hogy deréktól lefelé már lógott. A két lépés villámgyors megtétele arra volt elegendő, hogy valahogy alácsússzak és röptében elkapjam, még éppen a földrezuhanás előtt.
Hálát adtam az őrangyaloknak, amiért időben Szófiára irányították a figyelmemet, s amiért elegendő lendülethez segítettek ahhoz, hogy ne a földön landoljon, mert még ha lábbal lefelé is, de nagyon-nagyot tud esni egy ilyen kis tehetetlen test egy méter magasból...

Még nem úgy, mint a cövek, de ÁLL!

Szófia tegnap volt 8 hónapos, és ma késő délután már igazándiból felállt - Tamás kezébe megkapaszkodva. Nem csalás, nem ámítás, (figyeltem a kezüket, ;-) nem Tamás húzta fel, hanem ő állt fel önállóan, saját erejéből. Persze inog még mindenfelé, és hol a bokája rogyik meg picit, hol a térde, de annyira élvezte az új perspektívát, hogy azóta folyamatosan ezzel próbálkozik, kapaszkodva mindenbe, amit erre alkalmasnak ítél.

Uszodai affair

Ma Sz.L. nyugalmazott rendőr volt a soros úszómester, aki egyébként édesanyámék utcájában lakik és mostanáig simán letegezett.
Az úszólecke után (mint mostanában mindig) a nagymedence melletti egyik nyugágyon törölgettem és öltöztettem Szófiát. A bácsi odacsoszogott, és miután jónapotozott egyet, közölte, hogy a nagymedence mellett nem lehet utcai ruhában tartózkodni. Én megköszöntem hogy szólt, ő pedig látván, hogy itt vita ma nem lesz, visszaballagott az úszómesteri pulthoz.
Picivel később jött egy másik kisbabás anyuka, aki szintén a nagymedence melletti szent helyen szokta öltöztetni a babáját. Neki állítólag utasításba adta a bácsi, hogy ne ott öltöztesse már a gyerekét, hisz vannak pelenkázók a lenti "gyerekes" térben is. Kár, hogy a bácsi nem tudja, hogy kb. 20 gyerekre jut négy pelenkázó, amiből kettő a levegőtlen öltözőben van, kettő pedig a 30 fokos medencetérben. És csuromvizes, fáradt, esetlég éhes-szomjas gyerekkel mondjuk negyedikként vagy ötödikként várni egy pelenkázóra nem egy ajándék. Elmondanivaló még az is, hogy a nagymedence mellett van vagy 20 nyugágy, ebből az ott úszkálók által körülbelül 6 darab volt az adott pillanatban használatba véve, így az a kellemetlen helyzet sem állt fenn, hogy a babák miatt nem tudtak a felnőttek a műanyagágyakon nyugodni.
A bácsi asszem akkor kapott véglegesen sokkot, amikor Szófiát felöltöztettem és megszoptattam - még mindig a nagymedence melletti szent helyen. Bátorsága odajönni és felszólítani a helyiség azonnali elhagyására nem volt, csak annyit láttam, hogy felpattant és kiviharzott. Gondoltam, most fut a városi rendőrségre és azonnal megteszi a feljelentést közszeméremsértésért. Végül csak a recepciós néniig jutott, és őt szólította fel, hogy kérjen meg engem, legközelebb ilyet ugyan ne csináljak, mert akkor aztán lesz ejnye-bejnye. Ez akkor derült ki, amikor kifelémenet a néni odahívott, és halkan megsúgta, hogy a bácsinak nem tetszett a babaszoptatás, és felajánlottak mindenféle alternatív helyeket fenti tevékenység művelésére a jövőben. A néni egyébként nagyon kedves volt, egyértelműen kiderült, hogy "velünk van", de hivatalból mégis szólnia "kellett".
Mindenesetre jövő héten elkérem az uszoda házirendjét, mert meg szeretném találni benne azt a pontot, amely az uszodatérben való szoptatást tiltja...

Úgy néz, mint a zsizsik...

Vasárnaponként babausziba járunk. Az usziban dolgozó portás- és takarítónénik szinte mindig megcsodálják és megdícsérgetik Szófiát. Múlt héten sem történt ez másként. Míg én kértem egy öltözőkulcsot a recepción, addig az éppen ott üldögélő aranyos takarítónéni elkezdett a Tamás karjaiban történetesen teljes nyugalomban leledző és szemlélődő Szófiához prüntyögni, majd amikor elindultunk befelé, azzal zárta a monológját, hogy „De aranyos ez a baba! Úgy néz, mint a zsizsik!” (azt csak mellesleg teszem hozzá, hogy én erre hirtelenjében csak annyit tudtam reagálni, hogy „És úgy is mozog...”) Befelémenet megkérdeztem Tamást, hogy szerinte hogyan néz egy zsizsik. Tamás sem tudta, ezért végül abban egyeztünk meg, hogy a zsizsik valószínűleg úgy néz, ahogy Szófia akkor nézett. Ennyivel aztán akkor le is zártuk a témát.
Nekem mégis egész nap ez a zsizsik-téma motoszkált a fejemben. Vajon honnan lehet tudni, hogy hogyan néz egy zsizsik amikor néz? Nekem még soha nem sikerült egy zsizsik szemébe sem belenéznem, és feltételezem, hogy nem vagyok egyedül ezzel a hiányossággal. 12 óra kemény fejtörés után végül arra a következtetésre jutottam (és ebben Tamás is egyetért velem), hogy a takarítónéni valószínűleg egy olyan babszem volt valamelyik előző életében, akit annak idején megkörnyékezett egy zsizsik, s a nevezett zsizsiknek a nézése olyan mély hatást gyakorolt rá, hogy ezt az emlékképet magával hozta ebbe az életébe is...
Hát így.

Étrend

Az elmúlt két hétben két új ételféleséggel gyarapodott a repertoár: kenyérfélék és natúrjoghurt.

A kenyérfélék úgy kezdődött, hogy amikor két hete a zirci arborétumban kirándultunk, Tamás bevásárolt sajtos stángliból :-) magunknak. És valami hirtelen ötlettől vezéreltetve az egyik stángli felét a Szófia kezébe adta, aki kb. 10 percig csak forgatta, rakta egyik kezéből a másikba, rázogatta, nyomkorászta. Aztán egyszercsak belekóstolt. És onnantól kezdve kb. 1 órán át el sem engedte, csak szopogatta, rágcsálta, ízlelgette. Így:

Másnap kapott a boltosnéniktől a helyi kisboltban egy kiflit ajándékba.

Azóta pedig kapott párszor kenyérhéjat, és kétszer sütöttem neki itthoni kiflit, ami ugyan nem olyan mutatós, de sokkal finomabb, mint bármelyik bolti kifli, ráadásul tudom, mi van benne.

A joghurtozás úgy kezdődött, hogy a hét elején az éppen szopogatott kenyérhéját belemártogattam neki egy kis natúr joghurtba. Azt hittem, húzni fogja a száját a savanyú íz miatt. Hát nem ez történt. Szófia úgy "vetette rá magát" joghurtra, mint aki egy hete nem evett.

Azóta is, ha tudom hogy éhes, de nem akaródzik megenni az általam előzőleg nagy műgonddal éppen el(ő)készített finomságot, kezdetnek kap egy kis joghurtot, majd joghurttal kevert finomságot, s végül már csak a finomságot joghurt nélkül.

Hát így.

Zircen egyébként mindhárman nagyon jól éreztük magunkat.

Én persze arra voltam a legbüszkébb, hogy Szófia egész idő alatt nem pisilt be. Arborétum előtt és után a bejárat mellett, bent pedig egy pad mögé bújva rendeztük el a folyóügyeit...

Itt pedig éppen egy mesehídon keltünk át.

A Művésznő holnapután lesz 8 hónapos

Ennek örömére ma a Tamás hasán megtámasztva magát többször felállt...

Igaz, még csak így támaszkodva, és a törzsét még nem egyenesítette fel, de valószínűleg már az igazi állás sincs messze.

A nosztalgiaképeknek felkerült a harmadik része, május 6-nál találjátok meg a téli képeket.

Kivételesen

nem a saját lustaságom miatt nem írtam a blogra, hanem mert az országosan ismert, profinak tűnő, de a végtelenségig dilettáns internetszolgáltató jóvoltából 12 (!) napig nem volt internetkapcsolatunk :-(
Sokminden történt ezalatt az idő alatt, jó részét vszleg el is felejtem majd leírni, de igyekszem pótolni a lemaradást.

A mai nap legemlítésreméltőbb eseménye este történt

ezt megelőzően reggel volt egy nagy együttfalatozás,

















délután pedig egy jó kis nézelődés a fűben, szájból virágszárát kilógató százszorszéprágicsálás közepette.



Este fürdés után jött a szokásos elandalító szopi. Közben Szófia, mint mostanában rendesen, félálomban még kicsit kalimpált a lábaival, s az éppen szabadon lévő kezével hadonászott mellé, úgy, mint ahogy mostanában mindent megrázogat, hátha csörög. A szemei már csak alig voltak nyitva és nyitott tenyérrel csapkodott még párat. Aztán valahogy úgy alakult, hogy a csapkodás útjába keveredett az én nyitott tenyerem, és a félálomban hadonászásból is egy jó kis tapsikolás lett. Ahogy meghallotta az ütemes tapsolást, rögtön felpattantak a szemei, vigyorgott (mert imádja a tapshangot), és megnézte, hogy honnan jön a hang. Szopi felfüggesztve, együtt tapsoltunk és örültünk még egy kicsit, mielőtt az új "találmánya" feletti örömében mosolygós álomba szenderült a mi kis Angyalkánk.

A Bartaság...

...csak megerősíteni tudom a lentebb leírtakat. Sőt, magam részéről kifejezett büszkeséggel tölt el, hogy öröklődni látszik extrovertáltságom! Persze azért remélem, hogy a kicsi Husigombócban azért mindemellé társul majd Vikimama érzékenysége is, és akkor azért kicsit finomabb lesz, mint ahogy Papa "nyomul" :-)Amúgy azt gondolom, hogy egyelőre nincs oka félni, bár az általam oly' nagyra tartott szakirodalom szerint éppen azt kellene tennie...de talán Vikimama biztos szeretete ezt is kivédeni látszik...Erre talán igazolás a mai esetünk, ami során valamilyen, Tőle amúgy szokatlan, hiba folytán elaludt rajtam a séta közben (a Mami által beszerzett hordozókendőben - csak ajánlani tudom!), s néhány perc elteltével megébredvén egészen a Mamihoz érkezés pillanatáig hüppögött, majd sírt...ott aztán mintha elvágták volna...azonnal teli szájas mosoly :-) Hiába, Mami csak egy van.

Vannak dolgok, amikben Szófia nagyon Barta

Ilyen pl. a "nyomulás" :-)
Persze nagyon kedvesen, édesen, afféle bájos babuci módjára, és avatatlan szem számára szinte észrevétlenül nyomul, de nyomul :-)
Ma Anitánál (volt kolléganőm) és Balázsnál (Anita kisfia, egy hónappal fiatalabb Szófiánál) voltunk látogatóban. A babák már régebb óta ismerik egymást. Balázs frissen ébredt, amikor már náluk voltunk, és kellett neki valamennyi idő, mire magához tért. Szófia szokás szerint sajtkukac üzemmódban működött. Balázs a pisilés (ő is bilizik! :-) és szopi után lekerült a játszótérre, hogy együtt bandázhassanak. Szóval Balázs (Szirka blgojában olvastam egyszer ezt a fajta két csoportba sorolást) "observer" volt, jódarabig csak figyelte, hogy Szófia mi mindent művel az ő helyén, az ő játékaival. Szófia pedig tipikus "motor driven", meg nem állt a mozgásban egy másodpercre sem, rázott, csörgetett, rángatott, aztán amire az első mondattal utaltam, folyton mászott Balázshoz és macerálta. Persze, hogy csak barákozni akart: tapogatta, simogatta, ebben benne volt egyszer egy baráti hajbamarkolás is, amitől szegény Balázs sírni kezdett, mert ugye a hajtépés az fáj, még akkor is, ha csak ismerkedési szándékkal történik :-), az arcát is tépte volna, úgy, ahogy a miénket szokta, de azt már végképp nem engedtem neki. Édesek voltak, Balázs, a megfigyelő, várakozó, statikus, és Szófia a közelítő, örökmozgó (nyomulós :-).
Minden egyes alkalommal elgondolkoztat, hogy ilyen fiatal baba létére már ennyire szembetűnően és egyértelműen felismerhető rajta az extrovertáltság. Igazából pár hónapos kora óta (szerintem mióta élesedett a látása) legtöbbször saját maga kezdeményezi a körülötte lévő emberekkel (idegenekkel is!) a kapcsolatot. Teljes természetességgel felveszi a szemkontaktust és rájuk mosolyog. Aztán ha megfelelő fogadtatásra talál, akkor "beszélget" is velük. Persze mindezt csak akkor, ha közben a karjaimban tartom. De mégis. Lehet, túlaggódom, de nem kéne egy ekkora babának félnie az idegenektől? Vagy az majd csak most jön?
Tegnapelőtt bőrgyógyászhoz vittem, s a doktorbácsi csak tisztes távolból nézte meg a problémás területet, azt mondta, nem jön közelebb, mert a kisbabák és kisgyerekek sírnak a fehér köpeny láttán. Hát Szófia nem sír, soha nem is sírt. Talán mert sokszor hordok itthonra fehér göncöt és megszokta? Vagy egyszerűen úgy érzi, hogy ha a mama karjában van, akkor nincs mitől tartania? Vagy csak ilyen bátor?
Nem is tudom, van-e olyan dolog, amitől fél. Emberektől nem (amíg a mama közelében tudja magát), hangos gépektől nem. A kutyaugatásra meg sem rezzen. A vízalámerüléssel viszont sajnos hadilábon áll amióta kénytelen voltunk kihagyni három egymásutáni hétvégét. Ezen most próbálunk csiszolni, de én még max. két alkalmat adok magunknak, s ha nem javul a helyzet, akkor nem erőltetem tovább. Erről írok majd egyszercsak egy külön postot (talán ha már túlleszünk rajta).

A hétvégi ballagáson

ahol természetesen a ballagó Peti volt s főszereplő, Szófia is picit a figyelem középpontjába került (és ezáltal én is, mert míg őt csodálták, engem kérdezgettek :-)

Szófia fényképezkedett Bogival
és velem.

Bogi barátja, Bálint, hivatásos fotográfus, ő készítette

ezeket a klassz képeket.

Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse

Nem érdekel, hogy miből élsz.Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,
Nem érdekel, hogy hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj...
Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet...
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után, fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal, és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

Ezt az írást tegnap találtam egy másik blogon. Értelemszerűen a kivastagított sorok érintenek jelenleg belőle. Az első még csak-csak megy időnként, bár igazán merész dolgot eddig soha nem csináltam. Pedig szeretnék. A második gondolat ennél számomra most sokkal fontosabb. Nem mondom, hogy mindig, de nagyon-nagyon sokszor teszek inkább mások kedvéért dolgokat, mint a sajátomért. És ez nem jó. Megnyomorítja a lelket. Szeretném, ha Szófia nem ezt tanulná meg, hanem merne önző lenni és nem elárulni a saját lelkét csak azért, hogy ne okozzon csalódást másoknak. De hogy erre tudjam tanítani, először nekem kell megtanulnom, hisz nem szavakból, hanem tettekből tanul, nem prédikációkkal, hanem példamutatással formálhatjuk a gyerekünket (és a környezetünket). Ági barátnőmnek meséltem a minap, hogy ha nagyritkán meg is engedem magamnak azt a luxust, hogy inkább saját kedvemben járok félretéve a tudatot, hogy valaki(k)nek ezzel rossz érzéseket okozok, akkor ezt a saját kedvemben járást később kivétel nélkül mindig megbánom, és napokig, esetleg hetekig gyötör utána a bűntudat. Ági kérdezte, hogy vajon miért van így. Azóta én is kérdezgetem magamtól. Semmi válasz nem jött eddig, pedig nagyon nézegetek magamba.

Beszélgettünk még arról is, hogy mi az igazi szabadság. Azt hiszem, ha a fenti két dolgot sikerülne megélnem, akkor szabad lehetnék. Vagy legalábbis a mostaninál sokkal, de sokkal szabadabb.

Bár egyedül nehéz, de próbálok dolgozni rajta, hogy majd Szófiát is megtaníthassam a szabadság érzésére, s neki ne kelljen hozzám és sokunkhoz hasonlóan saját maga által fenntartott lelki börtönben leélnie az életét. Neki még van esélye.

Az elmúlt éjszaka megszületett

volt kollégáink kislánya; reggelre már képeket is láthattunk róla. Csudaszép baba, se egy gyűrődés, se egy folt, szép formás fejecske, gyönyörű rózsaszínű bársonybőr. Egyelőre nem tudjuk, hogy szülőcsatornás vagy császáros baba volt-e, de akár az első is lehetett, hiszen Szófia is gyönyörű volt már rögtön a megszületése után is. Azóta is azon gondolkozom, nem az volt-e ennek az oka, hogy volt 24 órája a nagy út megtételére. Semmi sürgetés, semmi erőszakos beavatkozás. Az egyetlen rásegítés a méhszájpuhító volt, ez is akkor, amikor már a huszonkettedik órában jártunk. Aztán persze gátmetszés, de ez Szófia szempontjából nagyjából mindegy volt. Azt viszont csak Tamás elbeszéléséből tudom, hogy a legvégén, amikor a feszültség már a tetőfokára hágott, Kati néni nyomta azért a hasamat. Én erre egyáltalán nem emlékszem.

Ha van miről, akkor sokszor eszembe jut a mindkettőnk számára nagy nap. Nagyon, nagyon féltem, már kislánykorom óta mindig az járt a fejemben, hogy én ekkora fájdalmat nem élek, nem élhetek túl. Én ehhez túl gyenge vagyok. Persze fogalmam sem volt, mekkora az ekkora, de azt sejtettem, hogy nem kicsi. Hát tényleg nem volt az. Máig sem tudom, hogyan nem téptem le a kórházi bordásfalat a helyéről. Tamás is azt emlegeti, hogy látva a tépéserősséget már készült a másnapi falazásra és bordásfalújrabecsavarozásra. És amikor már azt éreztem, hogy innentől nincs tovább, feladom és hazamegyek, de legalábbis elkezdek bőgni, akkor jött a felmentősereg Kati néni személyében: 9 centi, lehet felfeküdni. Utolsó felvonás. Más jellegű fájdalmak, de ez sem volt könnyű. Végtelennek tűnő erőlködések, pedig még fél óra sem volt az egész, de asszem a vízszint miatt egyáltalán nem éreztem, hogy hol tart bennem a baba. És egyszercsak, hopp! kint volt a buksi (ezt viszont tévedhetetlenül éreztem), még egy nyomás hopp!, felsírt! Máig szégyenlem magam amiatt, hogy amikor megkérdezték, hogy odaadják-e, én kapásból azt mondtam, hogy "Inkább ne, nem is tudom, mit csináljak vele." Azért ők odaadták. Szerencsére! Azzal mentegetem magam, hogy a kimerültség beszélt belőlem. De mégis milyen jó érzés is volt, amikor a pocira kerülvén hirtelen abbahagyta a sírást! Aztán már vitték is mosdatni, vizsgálni, méricskélni, öltöztetni. Majd visszajöhetett, és irány máris a cici. Szófia cicibajnok pályafutása akkor és ott kezdődött. Rövid együttlét után aztán mindenki ment aludni. Babuci a babaszobába, papa a családhoz én pedig a kórházi ágyba. Annak ellenére, hogy az elmúlt két napban pár órát pihentem csak, mégsem bírtam még vagy két órán át elaludni. Annyira friss és erőteljes volt az élmény. És annyira szép emlék mind a mai napig. Akár még tíszer, hússzor, vagy sokkal többször is megszülném Szófiát újra és újra. Életet továbbadni - ez olyan érzés, amit nem lehet elmagyarázni, csak megélni.

Azóta pedig a bájos kis lényével színesíti a mindennapjainkat. Jó érzés, hogy ide tartozik most már ő is; jó érzés felelősséggel lenni iránta, látni, hogyan fejlődik napról-napra, mennyire örül, ha előbukkan a játékoskosár aljából egy-egy kedvenc játéka, hallani az elégedett mormogását, amikor a finom falatokat majszolja, hallgatni a szuszogását éjszakánként magunk mellett, megvígasztalni, amikor egy-egy pillanatra kétségbeesik...

Így örül az előkerült kedvenc játékoknak:

Így pisil a papánál:

Így majszol:

Nosztalgiaképek

azok kedvéért, akik annak idején kimaradtak a jóból - Part III. - téli képek

December 6-án reggelre kelve hozzánk is megérkezett a Mikulás

Szófia egyik karácsonyi ajándéka a Líviáéktól rendelt kötős kenguru, amit azóta is nagy örömmel használunk.

Usánka :-)

Nosztalgiaképek

azok kedvéért, akik annak idején kimaradtak a jóból - Part II. - Papás blokk


Ajándék a Mikulástól: csudiklassz játszószőnyeg!


Bambulínó

Pancsi a papával - ez mindig jó móka.

Nosztalgiaképek

azok kedvéért, akik annak idején kimaradtak a jóból - Part I.

A mi kis Mauglink - ötnaposan.

A tíznapos Szófiamanó

Másfél hónap tájékán mélyalvás a mama vállán.

Ez egy éjszakai tisztapelusosztás (3 hónapos koráig non-stop pelusoztunk) alkalmával kitörő ujjongás :-)

Az első hajszárítás után - elgyötörten. Egyszerűen lehetetlen volt szárazra törölni a tengernyi hajat, a sapit pedig mindig lehenteregte magáról éjszaka, s Tamásnak támadt a nagy ötlete, hogy akkor szárogassuk. A fenti szenvedő arc azonban a fáradtság miatt van, mert a hajszárítózást azóta is imádja :-)

Álmában csörget egy kicsit...

...illetve csörgetne, ha lenne nála csörgő <--- épp nosztalgiaképeket válogatok a blogra, s a nézegetésből arra riadok, hogy a szomszéd szobában Szófia ütemesen csapkodja a mellette lévő hungarocelgolyókkal töltött párnát. Rohanok be: mi történik? Tán baja van? Nem. Ugyanazok a kézmozdulatok, amikkel napközben a csörgős játékait rázza, ezúttal vigyázzfekvésben, csukott szemmel, meg sem nyikkanva.

Szófia múlt hét pénteken, április 27-én lett 7 hónapos baba

Ezalkalomból a következőket kell róla tudni (sok lesz):

- ... kg és ... cm (fogalmam sincs, utoljára majd' 6 hete volt mérve, akkor 8100 gr és 67 cm volt)
- változatlanul szinte mindig vidámkodik (csak akkor nem, ha nyomós oka van rá)
- az elmúlt hetekben félfogsort növeszt, ami a felső négy metszőt jelenti (az alsó kettő négy és fél hónapos korában bújt ki)
- imádja a finom falatokat, mint alma, sütőtök, brokkoli; és mindenféle papírfecnit is igyekszik megkóstolni- szerencsére eddig mindig sikerült kikotorni a szájából a lerágott újság-, boríték- és számlasarkokat
- naponta még mindig sokszor cicizik (nem tudom, hányszor, mert nem számolom, de sokszor :-)
- kedvenc játékai mostanság a rázásra csörgős-zörgősek, mint pl. rumbatök, gyöngyökkel töltött samponosdoboz, csilingelős csuklópánt
- lábaitelhagyott-márcsakfémvázterminátor - mozgással (mondhatni afféle jóllaposkúszó kommandós módjára) közelíti meg az általa kiszemelt és pár méteres körzetében lévő játékait és egyéb számára vonzó tárgyakat
- egyre gyakrabban emelkedik hasalásból négykézlábra, és néha már mászási kísérletet is tesz
- éjszakánként 2-3x ébred meg, ilyenkor pisil (bilibe természetesen) és picit ráciciczik az alvásra
- napközben itthon teljesen természetes a pelusnélküliség (erről hamarosan csatolok egy magyar nyelvű linket, a komolyabb érdeklődőknek több angol nyelvűvel is tudok szolgálni), a pisi és kaki többnyire a bilibe megy, néhány figyelmetlenségből származó bepisitől eltekintve
- a babauszit és az itthoni nagykádban-sokvízben fürdést imádja, Ő ai kis Vízipókunk
- a pogácsasütés: ha én csapkodom össze a tenyerét, már nem csukja be, hanem nyitva tartja, és teli szájjal vigyorogva hallgatja a csattanásokat :-)
- Oszi kutyát és Franci cicát nagyon szereti bámulni, mindig mosolyog is rájuk
- a babakocsinak már az emlékét is elfelejtette (amúgy sem használtuk túl sokat), házon kívül többnyire hordozókendőben, vagy csak simán karban tartózkodik
- hétfőn (30-án) bevezettük a nagybetűsbe, megvolt az első utcabál (Mór, Happening Band, nagyon jó volt)

Ennyi ízelítőül, a többit majd sorjában :-)

Végre

Mostantól -sokak örömére- közzé tesszük Szófia-kincsünk mindennapjait.

A legfrissebb hírek:

Tegnap volt a Művésznő 31 hetes, ezalkalomból megkapta a már rég beígért fübevalóit. A belövést sokkal nehezebben viselte a vártnál. Minden előzetes hír ellenére nagyon fájt neki, mert annyira sírt szegényke, mint eddig még soha :-( Mi szülők pedig vadállatoknak érezzük magunkat, amiért kitettük az elsőszülöttünket egy ilyen felesleges traumának...

Szófia látszólag mindent elfelejtett, de félő, hogy tudat alatt egész életében gyötörni fogja ez a fájó emlék :-(

Az első fülbevalós (alvós) kép fentebb látható.

Mindezt megelőzően két kép valakiről, aki nagyon szereti a brokkolit :-)

A legelső kép pedig a fűben felejtett, s ezért nagyon morcosan néző Művésznőről készült egy nagyon jóidős napon.

Nnna, első próbálkozásnak ennyi.

Szófia -aki most már nagy lendülettel húzza a lóbőrt- csókoltat minden érdeklődőt!