1.22-nél mamíbaba, és végül pisiltetés miatt hagytuk abba a felvételt. Nekem tetszik, hogy itt éppen mindent kommentál és be nem áll a szája :-)
2008. április 29.
2008. április 28.
A mai nap fénypontja számomra a Temperamentumok című előadás volt. Karkus Ottó volt az előadó, akiről idáig én még nem hallottam. Az előadásról érkező hírlevélben viszont szó van az Ébredj a nappal című bemutatófilmjéről is, aminek (ha ezt a postot befejeztem) utána is nézek a neten.
Nagyon érintőlegesen, amennyi kb. egy órába belefér, volt szó a négyféle temperamentumról, nagyon szemléletes, sokszor vicces példákkal, és a temperamentumok által produkált düh-típusokról (ez a kombináció így nem hangzott el, csak tőlem most), valamint a düh-reakciók lehetséges kezelési módjáról. Hihetetlen, hogy egy óra alatt is mennyi új információt tudnak az ember fejébe tölteni. Mostanában amúgy is még a szokásosnál is jobban el vagyok foglalva azzal, hogy hogyan tudok tovább fejlődni, hogyan lehetek jobb, sokkal jobb, mert sajnos messze nem tartok ott, ahol szeretnék... :-( Leginkább persze Szófia miatt foglalkoztatnak ezek a dolgok mostanság, s egy csomó megfogalmazott és meg nem fogalmazott kérdésemre választ kaptam ma. Nagyon örülök, hogy volt lehetőségem elmenni az előadásra.
Köszönet érte az Aranyalmafa Waldorf Alapítványnak!
Szófia számára a nap fénypontja az előadás utáni vásárlás volt, kapott ugyanis egy biciklit. Egy icipicit nagy még neki, de a lába és az alsó állású pedál közti hézagot kipótoljuk majd egy fatömbbel (így láttuk másoknál itt a faluban :-). Na, az egész úgy volt, hogy egyelőre csak meg akartam nézni. Aztán beálltunk az áruházi parkolóba, odakocogtunk a kint leláncolt biciklikhez, és Szófia felült (kis segítségemmel) a már a múltkori alkalommal kiszemelt zsiráfosra, a legkissebb biciklire a sorban. Úgy ült rajta, mint aki oda született, és teljesen down hilles, crossos mozdulatokat produkált. Én nem tudom, hogy ezt honnan szedte, mert az odáig O.K., hogy én fiatalabb koromban jártam hegyi bicikliversenyekre. De ennyire nem lehet benne a vérében! Vagy mégis?...
Bementünk tehát a boltba megkérdezni, hogy hogyan lehet hozzájutni, a kiszemelt példányhoz. Hívtak nekünk egy kedves fiatalembert, aki odavezetett minket a biciklispolchoz, majd itt következett Szófia számára a következő ámulás, mert a fiatalember targoncával leszedett egy raklapot, ami teli volt bringákkal. Kiválasztottunk egyet, aztán beraktuk a bevásárlókocsiba, és Szófia ott ücsörgött rajta amíg ki nem fizettük. Itthon még fürdés előtt és után is meg kellett csodálni a járgányt, az utcai főpróba pedig holnap délután lesz esedékes.
Készítettem a Művésznőről pár képet ma délután - még mielőtt nekiállt volna összeszedni a döglött csimbókokat (nálunk így nevezik a cserebogarat) az udvaron. Engem különösebben nem zavar, örülök, hogy nem fél, és nem irtózik - bár az élő példányoktól kicsit tart, de azért azokat is kéri a kezébe. Amúgy múltkor meg a járdán összeszáradt földigilisztákat szedegette, hát a csimbókok azért azoknál egy fokkal jobbak... (szerintem) 
Nagyon érintőlegesen, amennyi kb. egy órába belefér, volt szó a négyféle temperamentumról, nagyon szemléletes, sokszor vicces példákkal, és a temperamentumok által produkált düh-típusokról (ez a kombináció így nem hangzott el, csak tőlem most), valamint a düh-reakciók lehetséges kezelési módjáról. Hihetetlen, hogy egy óra alatt is mennyi új információt tudnak az ember fejébe tölteni. Mostanában amúgy is még a szokásosnál is jobban el vagyok foglalva azzal, hogy hogyan tudok tovább fejlődni, hogyan lehetek jobb, sokkal jobb, mert sajnos messze nem tartok ott, ahol szeretnék... :-( Leginkább persze Szófia miatt foglalkoztatnak ezek a dolgok mostanság, s egy csomó megfogalmazott és meg nem fogalmazott kérdésemre választ kaptam ma. Nagyon örülök, hogy volt lehetőségem elmenni az előadásra.
Köszönet érte az Aranyalmafa Waldorf Alapítványnak!
Szófia számára a nap fénypontja az előadás utáni vásárlás volt, kapott ugyanis egy biciklit. Egy icipicit nagy még neki, de a lába és az alsó állású pedál közti hézagot kipótoljuk majd egy fatömbbel (így láttuk másoknál itt a faluban :-). Na, az egész úgy volt, hogy egyelőre csak meg akartam nézni. Aztán beálltunk az áruházi parkolóba, odakocogtunk a kint leláncolt biciklikhez, és Szófia felült (kis segítségemmel) a már a múltkori alkalommal kiszemelt zsiráfosra, a legkissebb biciklire a sorban. Úgy ült rajta, mint aki oda született, és teljesen down hilles, crossos mozdulatokat produkált. Én nem tudom, hogy ezt honnan szedte, mert az odáig O.K., hogy én fiatalabb koromban jártam hegyi bicikliversenyekre. De ennyire nem lehet benne a vérében! Vagy mégis?...
Bementünk tehát a boltba megkérdezni, hogy hogyan lehet hozzájutni, a kiszemelt példányhoz. Hívtak nekünk egy kedves fiatalembert, aki odavezetett minket a biciklispolchoz, majd itt következett Szófia számára a következő ámulás, mert a fiatalember targoncával leszedett egy raklapot, ami teli volt bringákkal. Kiválasztottunk egyet, aztán beraktuk a bevásárlókocsiba, és Szófia ott ücsörgött rajta amíg ki nem fizettük. Itthon még fürdés előtt és után is meg kellett csodálni a járgányt, az utcai főpróba pedig holnap délután lesz esedékes.
Készítettem a Művésznőről pár képet ma délután - még mielőtt nekiállt volna összeszedni a döglött csimbókokat (nálunk így nevezik a cserebogarat) az udvaron. Engem különösebben nem zavar, örülök, hogy nem fél, és nem irtózik - bár az élő példányoktól kicsit tart, de azért azokat is kéri a kezébe. Amúgy múltkor meg a járdán összeszáradt földigilisztákat szedegette, hát a csimbókok azért azoknál egy fokkal jobbak... (szerintem)
Kisautós sapis képek (ez az az autó, amin már csak kucorogni tud, ehelyett lett a bicikli):
Csúszdás képek:
Anyák napja - Jaj!
Intézményben tartott anyáknapjáról nekem eddig olyan elképzeléseim voltak, hogy ha már egyszer van, akkor a gyerekek az életkoruknak megfelelő verseket, dalokat tanulnak és szavalnak, énekelnek el, és mindezt nemcsak az pedagógusok és a szülők, hanem saját maguk örömére is teszik, és van fogalmuk róla, hogy mit és miért mondanak.
Nem akarnám, hogy az én gyerekem valaha is úgy emlékezzen meg az anyáknapjáról, hogy a műsor főpróbáján a pedagógus folyamatosan fegyelmezi a csoportot, "Húzd ki magad! Vedd ki a zsebedből a kezed! Ne mocorogj! Mondjad már! Ne csak tátogj, hangosan mondd, hogy az anyukád hallja a hangodat! (és amikor elkezdenek hangosan szavalni, akkor pedig:) Nem ordítjuk a verset! Most te jössz! Miért nem mondod!? Nem szeretném, ha holnap is figyelmeztetnem kellene! Mindenki a legszebb, legkedvesebb pillantását vegye elő, azzal nézzen az anyukájára! (Ennél a mondatnál végképp lehidaltam...)", mint egy kaszárnyában.
Tényleg erről kell hogy szóljon egy anyáknapja???!!!
Nem akarnám, hogy az én gyerekem anyáknapja alkalmából bemagoljon, aztán rossz levegővétellel, hangsúlyozás nélkül ledaráljon egy olyan szöveget, amit nyilvánvalóan nem ért, mert kicsi még hozzá.
Nem akarnám, hogy a gyerekem az öntudatlan és saját akarat nélküli nyáj egy tagjaként, előre megbeszélt jelzés adására menjen oda a virágosvödörhöz, vegyen ki belőle egy szál virágot, és hozza oda nekem... mint egy robot.
Nem akarnám, hogy parancsszóra és előre megbeszélt forgatókönyv alapján nézzen rám kedvesen - vagy éppen bárgyún, mert nem tudja, hogyan kell kedvesen nézni. Honnan is tudná, hiszen ő még őszinte, ha nincs éppen baja, akkor mindig kedvesen néz. Az enyém legalábbis ilyen. Számomra legalábbis mindig kedves a nézése. Hát ezen a kedvesen nézésen nem tudok túllépni. Miért kell egy páréves gyereket erre buzdítani? Mi van, ha éppen nincs kedve kedvesen nézni? Akkor is kötelező? És ezzel őszintétlenséget ültetünk bele már most? Miért?
Ez annyira mesterkélt és értelmetlen!
A gyereknek nyilvánvalóan nincs erre szüksége, nem is érti, hogy mi miért van, és nem tudom, más anyukák hogy vannak vele, de ebben a formában én soha nem fogom igényelni az anyáknapját. Ha egyáltalán.
Arra már nem emlékszem, hogy én magam annak idején, gyerekként is ilyen tragikusnak láttam-e a helyzetet. Láttam-e akkor is, hogy a készülődés ideje alatt mind a pedagógus, mind a gyerek szétidegeli magát, és elfeledkeznek róla, hogy tulajdonképpen ünnepre készülnek és a szívvel-lélekkel készülés lenne a lényeg, nem pedig az, hogy folyamatos legyen a műsor, hogy a gyerekek ne tévesszenek, és fegyelmezettek legyenek. És hogy kedvesen nézzenek az édesanyjukra "szavalás" közben.
Valószínűleg anyukaként én is elbőgném magam egy ilyen műsoron, de már nem a meghatottságtól, hanem attól, hogy sajnálnám a szerencsételen kölkömet, amiért ilyen tortúrának lett kitéve - miattam, azért, hogy engem "ünnepeljen".
Nem akarnám, hogy az én gyerekem valaha is úgy emlékezzen meg az anyáknapjáról, hogy a műsor főpróbáján a pedagógus folyamatosan fegyelmezi a csoportot, "Húzd ki magad! Vedd ki a zsebedből a kezed! Ne mocorogj! Mondjad már! Ne csak tátogj, hangosan mondd, hogy az anyukád hallja a hangodat! (és amikor elkezdenek hangosan szavalni, akkor pedig:) Nem ordítjuk a verset! Most te jössz! Miért nem mondod!? Nem szeretném, ha holnap is figyelmeztetnem kellene! Mindenki a legszebb, legkedvesebb pillantását vegye elő, azzal nézzen az anyukájára! (Ennél a mondatnál végképp lehidaltam...)", mint egy kaszárnyában.
Tényleg erről kell hogy szóljon egy anyáknapja???!!!
Nem akarnám, hogy az én gyerekem anyáknapja alkalmából bemagoljon, aztán rossz levegővétellel, hangsúlyozás nélkül ledaráljon egy olyan szöveget, amit nyilvánvalóan nem ért, mert kicsi még hozzá.
Nem akarnám, hogy a gyerekem az öntudatlan és saját akarat nélküli nyáj egy tagjaként, előre megbeszélt jelzés adására menjen oda a virágosvödörhöz, vegyen ki belőle egy szál virágot, és hozza oda nekem... mint egy robot.
Nem akarnám, hogy parancsszóra és előre megbeszélt forgatókönyv alapján nézzen rám kedvesen - vagy éppen bárgyún, mert nem tudja, hogyan kell kedvesen nézni. Honnan is tudná, hiszen ő még őszinte, ha nincs éppen baja, akkor mindig kedvesen néz. Az enyém legalábbis ilyen. Számomra legalábbis mindig kedves a nézése. Hát ezen a kedvesen nézésen nem tudok túllépni. Miért kell egy páréves gyereket erre buzdítani? Mi van, ha éppen nincs kedve kedvesen nézni? Akkor is kötelező? És ezzel őszintétlenséget ültetünk bele már most? Miért?
Ez annyira mesterkélt és értelmetlen!
A gyereknek nyilvánvalóan nincs erre szüksége, nem is érti, hogy mi miért van, és nem tudom, más anyukák hogy vannak vele, de ebben a formában én soha nem fogom igényelni az anyáknapját. Ha egyáltalán.
Arra már nem emlékszem, hogy én magam annak idején, gyerekként is ilyen tragikusnak láttam-e a helyzetet. Láttam-e akkor is, hogy a készülődés ideje alatt mind a pedagógus, mind a gyerek szétidegeli magát, és elfeledkeznek róla, hogy tulajdonképpen ünnepre készülnek és a szívvel-lélekkel készülés lenne a lényeg, nem pedig az, hogy folyamatos legyen a műsor, hogy a gyerekek ne tévesszenek, és fegyelmezettek legyenek. És hogy kedvesen nézzenek az édesanyjukra "szavalás" közben.
Valószínűleg anyukaként én is elbőgném magam egy ilyen műsoron, de már nem a meghatottságtól, hanem attól, hogy sajnálnám a szerencsételen kölkömet, amiért ilyen tortúrának lett kitéve - miattam, azért, hogy engem "ünnepeljen".
2008. április 26.
Így készült a nap(tól)védő sapi - Tamás kedvéért, először ui. feltettem ezt a postot, aztán levettem, most meg érkezett a reklamáció, hogy nem találni
Egész végkony vászonanyagot választottam, csipkés, áttörtet, így szellőzik egy kicsit és világos színűt, hogy ne szívja magába a meleget (vagy a napot :-).
25 cm sugarú félkört kivágtam sütőpapírból, ezt rajzoltam körbe az anyagon,
majd kivágtam a kört. (Szófia meg végigszántott rajta a csattogósszárnyú lepkével.)
Méretre vágtam a gumit,
A kész sapit hanyagul a kanapéra hajítottam :-)))
25 cm sugarú félkört kivágtam sütőpapírból, ezt rajzoltam körbe az anyagon,
majd kivágtam a kört. (Szófia meg végigszántott rajta a csattogósszárnyú lepkével.)Méretre vágtam a gumit,belerajzoltam krétával a kisebb átmérőjű kört az anyagba, ahová a gumi került. Bevarrtam a gumit a helyére, majd beszegtem a sapi szélét.
A kész sapit hanyagul a kanapéra hajítottam :-)))
Szófia pedig örömmel viselte ébredés után.
Sajnos nem lett annyira profi munka, mint amennyire az lehetett volna: a guminak még egy picit kisebb átmérőjű körre varrva jobb helye lett volna, a fodor pedig lehetett volna szélesebb - túl sokat vágtam le belőle beszegés előtt. Hát nincs mit szépíteni rajta, ilyen egy kontármunka...
Ami viszont jó hír (saját magam számára legalábbis), hogy jelentkeztem az Elo-nál egy szabás-varrás tanfolyamra. Mostanában ugyanis nagyon kedvet kaptam a varrogatáshoz. Magunk miatt is (régen sokat varrtam, segítséggel és instrukciókkal ugyan), és valószínűleg a sok-sok mostanában látott és nézegetett kézimunkás blog hatására is. Május közepe felé jön az Elo-tól az első két lecke. Terv szerint fél év alatt végzek vele, aztán belevetem magam a sürüjibe.
2008. április 24.
Babázás
A mamibaba után azt gondoltam, hogy ezt már nem lehet fokozni. És hát persze, hogy megint alábecsültem Szófiát: Az egyik tegnap délutáni cicizés alkalmával, egyszercsak nyugtázta, hogy "cicibaba" amit ő most kap... aztán folytatta a szopit.
2008. április 23.
Xantus János Állatkert - Győr
Helyes kis állatkert ez a győri. Bő másfél óra alatt kisgyerekkel is bejárható. Ennek én személy szerint külön örültem, mert a Bp-ivel az a bajom, hogy (nekem) túl nagy, mind fizikailag, mint agyilag belefárad az ember, mire bejárja.
A győri 1959-ben vadasparknak indult, akkor még egy másik helyszínen, amit aztán elmosott a Duna, s a megmaradt állatokkal a mostani helyre költöztek. Idővel bővültek mindenféle egzotikusnak mondott állatokkal is, s nagy huzavona után végül úgy néz ki, hogy az állatkert maradhat. Nyilván sok ember örömére is, mert egy ilyen sima vasárnap délelőttön is nagyon sok kis- és nagygyereket elhoztak a szülei állatnézegetőbe (de valahogy mégsem tűnt túlzsúfoltnak a terület).
Mi így indultunk neki az útnak. A kendő egyelőre jó választásnak tűnt, mert egyrészt a kicsit még hűvösebb árnyékos helyeken jártunkban melengette Szófia hátát, másrészt nem volt konfliktus amiatt, hogy legyen-e vagy ne legyen pocsolyába lépkedés (gumicsizma ugyanis éppen nem volt nálunk).
Szófia itt nekiállt önállóskodni: karjára kanyarította a számára méretes kistáskát (mint valami retikült, de hogy ezt honnan látta?!, én ugyanis ilyet és így nem hordok!!!), és elvegyült a sétáló tömegben...
Megcirógatta a baribárányokat, majd elfele jövet elkezdett spontán bégetni. Ez annyira jópofa volt, hogy elfelejtettük megörökíteni.
Kicsit szusszant egyet a cicin,
Aztán még megnézegették egymást egész közelről a zsiráffal, aki tőlünk hiába várta a zoocsemegét, Tamás ugyanis már a bejáratnál kijelentette, hogy mi nem veszünk ilyet, mert nem akarja rászoktatni a gyereket az állatok etetésére, és nem volt apelláta. :-(
Így maradt a szagolgatás és a nyálcsorgatás.
A győri 1959-ben vadasparknak indult, akkor még egy másik helyszínen, amit aztán elmosott a Duna, s a megmaradt állatokkal a mostani helyre költöztek. Idővel bővültek mindenféle egzotikusnak mondott állatokkal is, s nagy huzavona után végül úgy néz ki, hogy az állatkert maradhat. Nyilván sok ember örömére is, mert egy ilyen sima vasárnap délelőttön is nagyon sok kis- és nagygyereket elhoztak a szülei állatnézegetőbe (de valahogy mégsem tűnt túlzsúfoltnak a terület).
Mi így indultunk neki az útnak. A kendő egyelőre jó választásnak tűnt, mert egyrészt a kicsit még hűvösebb árnyékos helyeken jártunkban melengette Szófia hátát, másrészt nem volt konfliktus amiatt, hogy legyen-e vagy ne legyen pocsolyába lépkedés (gumicsizma ugyanis éppen nem volt nálunk).
Miután túlvoltunk egy rakat majmon, teknőcön és terráriumon, eszünkbe jutott végre, hogy fényképezkedni is kéne.
A pelikánok itt jól belesimulnak a háttérbe, úgyhogy inkább mi lettünk a fotón a fő attrakció.
A pelikánok után néztük meg a sokat emlegetett oroszlánt, aki nyilván éppen jóllakott volt, mert csak hevert a fűben (szegény). Volt még két tábor pávián, és muflonok. Aztán tevék, és lámák, amikhez nem mertünk közel menni, nehogy szemköztköpjenek minket a nagy barátkozásban.
Közben volt a pónilovaglás, amiről már tettem fel képeket.
Aztán jöttek az őzek, szarvasok, akiket lehetett (volna) etetni és simogatni.
Szófia itt nekiállt önállóskodni: karjára kanyarította a számára méretes kistáskát (mint valami retikült, de hogy ezt honnan látta?!, én ugyanis ilyet és így nem hordok!!!), és elvegyült a sétáló tömegben...
Megcirógatta a baribárányokat, majd elfele jövet elkezdett spontán bégetni. Ez annyira jópofa volt, hogy elfelejtettük megörökíteni.
Kicsit szusszant egyet a cicin,
Aztán még megnézegették egymást egész közelről a zsiráffal, aki tőlünk hiába várta a zoocsemegét, Tamás ugyanis már a bejáratnál kijelentette, hogy mi nem veszünk ilyet, mert nem akarja rászoktatni a gyereket az állatok etetésére, és nem volt apelláta. :-(Így maradt a szagolgatás és a nyálcsorgatás.
Visszafeléjövet láttunk medvéket, vidrákat, mindenféle baglyokat és trópusi madarakat.
Az állatkertezés végére hagytuk a bejáratnál lévő kisállatsimogatót ezekkel a barátságos malacokkal,
kecskékel (itt éppen mamakecske pocijában lévő kiskecske lett megsimogatva),
akikkel Szófia igyekezett szóba elegyedni,
és a le nem fotózott egykoron húsvéti nyulakkal. 
kecskékel (itt éppen mamakecske pocijában lévő kiskecske lett megsimogatva),akikkel Szófia igyekezett szóba elegyedni,
és a le nem fotózott egykoron húsvéti nyulakkal.Na, ez most már tényleg a vége:
2008. április 21.
2008. április 20.
2008. április 19.
Amikor az itt megemlített pampanyúl helyett valaki azt olvassa, hogy pamutnyúl (és közben nem is érti, mert mi a jófene az a pamutnyúl, hisz bár nem biológus, de még soha nem hallott róla?!), akkor az gáz???
Beszédes dolgok II.
Három hete volt, hogy reggelinél belenyúlt a tányéromba, kivett egy falat valamit, és hozzáfűzte, hogy mamáébó. Igazából a ragozáson döbbentem le, de biztos csak azért mondja ilyen ügyesen és helyesen, mert előtte sokat hallhatta tőlem.
Másik dolog, amitől majd' lefordultam a székről az volt, hogy csütörtökön ebédkor elmesélte, amit délelőtti séta alkalmával láttun.k, hogy Lii papája ement edőbe autóva. (Lili a kis barátnője, akinek erdész a papája, és épp amikor az utcát jártuk, hajtott be ide a mellettünk lévő erdőbe - autóval persze.) Egyszerűen nem számítottam rá, hogy az eddigi párszavasokat egyszercsak ötszavas mondat követi.
Másik dolog, amitől majd' lefordultam a székről az volt, hogy csütörtökön ebédkor elmesélte, amit délelőtti séta alkalmával láttun.k, hogy Lii papája ement edőbe autóva. (Lili a kis barátnője, akinek erdész a papája, és épp amikor az utcát jártuk, hajtott be ide a mellettünk lévő erdőbe - autóval persze.) Egyszerűen nem számítottam rá, hogy az eddigi párszavasokat egyszercsak ötszavas mondat követi.
Beszédes dolgok I.
Szófia sokáig Szóti-nak, vagy Szóta-nak hívta saját magát (pedig tud f-et is mondani, mert a szappan helyett pl. azt mondja, hogy fappa, stb.).
Három hete pár napig mondta, hogy Szótia, vagy Szótai.
Aztán pár napja elkezdte magát Szóti baba-zni, vagy Szóta baba-zni. Hogy ezt honnan szedte, nem tudom, mert mi asszem nem nagyon hívtuk őt ilyen kombinációban. Leginkább Szófiának szólítjuk, én néha Mazsolának, Mazsolkának vagy Mazsola babábank, Szívemnek, (vagy néha Majmocskának), Tamás Kincsemnek vagy Kicsikincsemnek, meg ilyenek.
Szóval pár napig Szóti babázta magát, aztán ennek a folytatása az lett, hogy tegnap elkezdett engem az eddigi Mami helyett Mamibabának szólítani. Hát egyrész a pofám leszakadt, mert én aztán magamat pláne soha nem mamibabáztam meg nem is érzem magam olyan nagyon babásnak, másrészt annyira kell minden alkalommal nevetnem ratja, mert ez olyan édes az ő szájából. Tamást is néha Papibabázza, de csak néha. Én viszont tegnap reggel óta következetesen Mamibaba vagyok...
Három hete pár napig mondta, hogy Szótia, vagy Szótai.
Aztán pár napja elkezdte magát Szóti baba-zni, vagy Szóta baba-zni. Hogy ezt honnan szedte, nem tudom, mert mi asszem nem nagyon hívtuk őt ilyen kombinációban. Leginkább Szófiának szólítjuk, én néha Mazsolának, Mazsolkának vagy Mazsola babábank, Szívemnek, (vagy néha Majmocskának), Tamás Kincsemnek vagy Kicsikincsemnek, meg ilyenek.
Szóval pár napig Szóti babázta magát, aztán ennek a folytatása az lett, hogy tegnap elkezdett engem az eddigi Mami helyett Mamibabának szólítani. Hát egyrész a pofám leszakadt, mert én aztán magamat pláne soha nem mamibabáztam meg nem is érzem magam olyan nagyon babásnak, másrészt annyira kell minden alkalommal nevetnem ratja, mert ez olyan édes az ő szájából. Tamást is néha Papibabázza, de csak néha. Én viszont tegnap reggel óta következetesen Mamibaba vagyok...
2008. április 15.
"Egyéb mellékhatások is előfordulhatnak:
- étvágytalanság, gasztrointesztinális tünetek mint hányás, hasmenés
- láz (38 oC felett),
- álmosság, nyűgösség, szokatlan sírás, nyugtalanság"
Forrás.
1/ És még mi lett volna, ha nem kap nosodát...
2/ Fentiek tükrében azt nem értem, hogy az oltó orvos miért próbálja mindenképpen megmagyarázni, hogy ez mind nem mellékhatás, hanem csupán véletlen egybeesés, és miért próbál mindenképpen valami mást keresni (torok, fül, húgyúti fertőzés, stb.) , amire rá lehet fogni, hogy az a konkrét ok, amikor ennyire nyilvánvaló, hogy nem...
- étvágytalanság, gasztrointesztinális tünetek mint hányás, hasmenés
- láz (38 oC felett),
- álmosság, nyűgösség, szokatlan sírás, nyugtalanság"
Forrás.
1/ És még mi lett volna, ha nem kap nosodát...
2/ Fentiek tükrében azt nem értem, hogy az oltó orvos miért próbálja mindenképpen megmagyarázni, hogy ez mind nem mellékhatás, hanem csupán véletlen egybeesés, és miért próbál mindenképpen valami mást keresni (torok, fül, húgyúti fertőzés, stb.) , amire rá lehet fogni, hogy az a konkrét ok, amikor ennyire nyilvánvaló, hogy nem...
2008. április 14.
Túl vagyunk rajt.
Én csatakosra izzadtam magam már mire beértünk az ajtón. Szófia sejthetett valamit, mert nagyon csimpaszkodott belém, méreckedni (tudom, nem így kell írni) sem nagyon akart.
Aztán lefektették, lefogták a vállát, (én erre sem voltam képes, csak álltam mellette és fogtam, de nem le) és belevágták. Épphogycsak felkiáltott és ejtett pár szem könnyet, az enyémek meg potyogtak... Éva nénitől megkapta az előre a táskámba készített katicás ceruzatartót színes ceruzákkal, hogy legyen valami jó emléke is (micsoda átvágás!). Ennek nagyon örült.
Hazajöttünk, evett, és azóta is folyamatosan versel és pakolászik.
Nosoda adása folyamatban.
Én csatakosra izzadtam magam már mire beértünk az ajtón. Szófia sejthetett valamit, mert nagyon csimpaszkodott belém, méreckedni (tudom, nem így kell írni) sem nagyon akart.
Aztán lefektették, lefogták a vállát, (én erre sem voltam képes, csak álltam mellette és fogtam, de nem le) és belevágták. Épphogycsak felkiáltott és ejtett pár szem könnyet, az enyémek meg potyogtak... Éva nénitől megkapta az előre a táskámba készített katicás ceruzatartót színes ceruzákkal, hogy legyen valami jó emléke is (micsoda átvágás!). Ennek nagyon örült.
Hazajöttünk, evett, és azóta is folyamatosan versel és pakolászik.
Nosoda adása folyamatban.
2008. április 9.
The Simpsons - Homer's lie detector test
Bocs, az angolul nem tudóktól, magyarul nem találtam meg a neten. Nekik röviden a lényeg: a hölgy elmagyarázza az úrnak, hogy hogyan működik ez az egyszerű hazugságvizsgáló: igen-nem-kérdések, amikre őszintén kell válaszolnia. Ezután a kérdés: Érti? Majd a határozott válasz a férfitól: Igen!
2008. április 7.
Kérdés - felelet
Teregetünk, Szófia bíbelődik a csipeszekkel, aztán egyszer csak gondol egyet és elindul kifelé.
- Hová mész, Szófia? - kérdem én
- Ágájészni. - válaszolja ő a legnagyobb természetességgel.
- Hová mész, Szófia? - kérdem én
- Ágájészni. - válaszolja ő a legnagyobb természetességgel.
2008. április 4.
2008. április 3.
Az élet általános farkasszabályai
(Itt találtam)
1. Táplálkozz
2. Pihenj
3.Közben kószálj
4.Légy hűségesen kitartó
5.Szeresd a gyermekeket
6.Táncolj a holdfénynél
7.Hegyezd a füleidet
8.Figyelj a csontokra
9.Szerelmeskedj
10.Gyakran üvölts
(Clarissa Pinkola Estés- Farkasokkal futó asszonyok)
A pszichoanalitikus teraputa küszködőknek a 10.pontot ajánlja kezdésként. ÜVÖLTS!!!! :-)))
1. Táplálkozz
2. Pihenj
3.Közben kószálj
4.Légy hűségesen kitartó
5.Szeresd a gyermekeket
6.Táncolj a holdfénynél
7.Hegyezd a füleidet
8.Figyelj a csontokra
9.Szerelmeskedj
10.Gyakran üvölts
(Clarissa Pinkola Estés- Farkasokkal futó asszonyok)
A pszichoanalitikus teraputa küszködőknek a 10.pontot ajánlja kezdésként. ÜVÖLTS!!!! :-)))
2008. április 2.
Csokibárány
Itt meg egy másfél éves, aki szerencsére -még!- nem tudja, hogy mire is való a nagyátlag számára a csokibárány.
Húsvétkor kaptam (én, mert a család tudja, hogy Szófiának csokit nem fogadunk el). Hiába dugdostam, mindig megtalálta. Aztán pár napos huzavona után végül engedtem, hogy kibontsa, és már előre agyaltam, hogy hogyan szerzem majd meg tőle, ha beleharap és be akarja falni az egészet. A vége pedig az lett, hogy eszébe se jutott beleharapni.
Húsvétkor kaptam (én, mert a család tudja, hogy Szófiának csokit nem fogadunk el). Hiába dugdostam, mindig megtalálta. Aztán pár napos huzavona után végül engedtem, hogy kibontsa, és már előre agyaltam, hogy hogyan szerzem majd meg tőle, ha beleharap és be akarja falni az egészet. A vége pedig az lett, hogy eszébe se jutott beleharapni.
IS
Pár napja az IS is bekerült a Szófia-szótárba, és teljesen jól használja.
Ha ő is velem együtt akar valamit csinálni, akkor azt mondja, hogy te isz, ha azt szeretné, ha én csinálnék vele együtt valamit, akkor azt mondja, hogy mama isz vagy mama szi (utóbbit ritkábban :-), aztán ha a bábok is részt kell hogy vegyenek a tevékenységben, akkor meg kóka isz, pajipa isz, boti isz, Móza isz, stb...
Ha ő is velem együtt akar valamit csinálni, akkor azt mondja, hogy te isz, ha azt szeretné, ha én csinálnék vele együtt valamit, akkor azt mondja, hogy mama isz vagy mama szi (utóbbit ritkábban :-), aztán ha a bábok is részt kell hogy vegyenek a tevékenységben, akkor meg kóka isz, pajipa isz, boti isz, Móza isz, stb...
Szavak, amik annyira édesek!
kajató (takaró)
kajotó néni (takarító)
japató (ezek a japánok, később még szó esik róluk)
pui / puji (cumi)
kakajó
ibolya
pajipa
Faati (Franci macskánk)
juja (ruha)
szojába (szobába ha be akar menni)
vojat
ábíd
táci /teeci
kajotó néni (takarító)
japató (ezek a japánok, később még szó esik róluk)
pui / puji (cumi)
kakajó
ibolya
pajipa
Faati (Franci macskánk)
juja (ruha)
szojába (szobába ha be akar menni)
vojat
ábíd
táci /teeci
2008. április 1.
Bábok
Pár hete megjöttek a mindenfélék a Fakopáncsból.
Vannak dolgok, amiket egyelőre eltettem, de a kesztyűsbábokat mind megkapta a Művésznő.
Kakas (kaka), boci (boti vagy boci vagy búúú) és ló (pajipa) érkezett, és milyen jó, hogy hármat rendeltem, mert amíg az egyik suvickolásra vár vagy szárítódik, a második meg éppen el van tűnve, a harmadikat még mindig lehet nyüstölni.
Régebbről van még egy csigánk egy nyuszink, egy rókánk egy Morzsa kutyánk és eggy Dikkie Dik-ünk. Szóval van választék, de Szófiának nagyjából mindegy, csak báb legyen.
A bábok közül valamelyik mindig elkísér bennünket, bárhová is megyünk. Boltba, ha gyalogolunk és visszük Szófia kis bevásárlókocsiját, akkor a kakas jön, ez már bevett szokás. Hordozókendős sétánál és utazánál változó. A bicilkis bábos kísérettől az első alkalommal tartottam kicsit, mert jaj, mi lesz, ha leejtis és elveszíti. Eleinte kérdeztem is mindig, hogy Szófia, a (pl.) paripád hol van? Ő meg vidáman meglengette és kurjanott egyet hozzá. Aztán megszoktam, hogy nincs mi aggódni. Általában a kezére húzza, de ha nem, akkor is jó szorosan fogja. Egyszer fordult csak elő, hogy menet közben leszédül a paripa az útra, és akkor is azonnal szólt, és nem az örömködő, vagy a tényközlő csacsogással, hanem kétségbeesetten felkiáltott, hogy "Pajipa'", úgyhogy rögtön tudtam, hogy mi a helyzet.
Kinti kíséreten kívül a bábok az itthoni mindenféle tevékenységben is aktívan részt vesznek. Főznek, esznek-isznak, etetnek, mosdatnak, öltöztetnek (ez nekem különösen nagy segítség), függönyt elhúznak, orrot szívnak, olvasnak, és a többi.
Itt meg éppen a "Gyí paci, paripa..." végén fellendül a kakas a levegőbe:
Vannak dolgok, amiket egyelőre eltettem, de a kesztyűsbábokat mind megkapta a Művésznő.
Kakas (kaka), boci (boti vagy boci vagy búúú) és ló (pajipa) érkezett, és milyen jó, hogy hármat rendeltem, mert amíg az egyik suvickolásra vár vagy szárítódik, a második meg éppen el van tűnve, a harmadikat még mindig lehet nyüstölni.
Régebbről van még egy csigánk egy nyuszink, egy rókánk egy Morzsa kutyánk és eggy Dikkie Dik-ünk. Szóval van választék, de Szófiának nagyjából mindegy, csak báb legyen.
A bábok közül valamelyik mindig elkísér bennünket, bárhová is megyünk. Boltba, ha gyalogolunk és visszük Szófia kis bevásárlókocsiját, akkor a kakas jön, ez már bevett szokás. Hordozókendős sétánál és utazánál változó. A bicilkis bábos kísérettől az első alkalommal tartottam kicsit, mert jaj, mi lesz, ha leejtis és elveszíti. Eleinte kérdeztem is mindig, hogy Szófia, a (pl.) paripád hol van? Ő meg vidáman meglengette és kurjanott egyet hozzá. Aztán megszoktam, hogy nincs mi aggódni. Általában a kezére húzza, de ha nem, akkor is jó szorosan fogja. Egyszer fordult csak elő, hogy menet közben leszédül a paripa az útra, és akkor is azonnal szólt, és nem az örömködő, vagy a tényközlő csacsogással, hanem kétségbeesetten felkiáltott, hogy "Pajipa'", úgyhogy rögtön tudtam, hogy mi a helyzet.
Kinti kíséreten kívül a bábok az itthoni mindenféle tevékenységben is aktívan részt vesznek. Főznek, esznek-isznak, etetnek, mosdatnak, öltöztetnek (ez nekem különösen nagy segítség), függönyt elhúznak, orrot szívnak, olvasnak, és a többi.
Itt meg éppen a "Gyí paci, paripa..." végén fellendül a kakas a levegőbe:
Oroszlán a babakocsiban
Ezt csak úgy, mert aranyosnak találtam, ahogy AZ Oroszlánt besúvasztotta a babakocsiba és tologatta (márc.4.):
Papucsos
Nálunk szinte minden videó úgy végződik, hogy Szófia felkerekedik, odavonul a fényképezőgéphez, és megpróbálja az objektívre ráerőltetni a sapkát.
Ez a filmecske sem kivétel ez alól:
Ez a filmecske sem kivétel ez alól:
Együtt- egyedül
Nemtom, soha nem tanítottam, de valószínűleg használom ezeket a kifejezéseket, mert Szófia nemcsak hogy érti, de ő is használja, következetesen és pontosan.
Pl. amikor megkísérel egyedül kiszállni a fürdőkádból, vagy egyedül akar enni, vagy fel-le mászkálni, vagy akármi, és amikor együtt akar velem elmenni sétálni, megetetni a kutyát, cicát, stb., mindig hozzáteszi, hogy eddut vagy ededú
Pl. amikor megkísérel egyedül kiszállni a fürdőkádból, vagy egyedül akar enni, vagy fel-le mászkálni, vagy akármi, és amikor együtt akar velem elmenni sétálni, megetetni a kutyát, cicát, stb., mindig hozzáteszi, hogy eddut vagy ededú
Bújócska
Szófiának pár hét óta mániája lett az elbújás. Egy darabig csak a sátrába bújt el, mi pedig minden egyes alkalommal kerestük égen-földön, mire végre kiszólt a sátorból, hogy ott van, és megtaláltuk. Múlt héten bebújt a szekrénye és a virágtartó közé, és hát persze, hogy nem találtuk, csak miután elárulta, hogy hol tartózkodik.
Az elbújás ténye egyébként onnan válik nyilvánvalóvá, hogy amikor elbújik, akkor bejelenti, hogy "Szóti, ebúj /ebút." és innentől kezdve lehet keresni.
Pár napja (mióta megmutattam neki, hogy hogyan lehet felemelt lábakkal a takaró alatt sátrat "csinálni" a takaróból), azóta reggeli ébredés után, szeret a takaró alatt bújkálni, én meg kereshetem, akármilyen álmos is vagyok.
Egy-két napos szokása, hogy ha el akar bújni, akkor egyszerűen eltakarja a tenyerével a szemeit, és bejelenti, hogy akkor most ő elbújt, mintegy felszólítva minket a keresésre.
A legédesebb azonban tegnap volt: délelőtti játszóterezés végefelé a homokozóban ültünk. Mondom neki, hogy na most akkor megyünk haza ebédelni. Egy darabig hajtogatja, hogy nem, nem, én meg hajtogatom, hogy na, most már akkor menjünk. Szófia pedig úgy vet véget a vitának, hogy a homokozó peremén ülve egyszer csak lehúzza a sapkáját a szájáig, és közli, hogy elbújt, és szájig lehúzott sapkával ücsörög tovább. Hát persze, hogy felnevetek :-) Kérdezem, hogy hát akkor most a mama kivel megy haza ebédelni. Erre ő: "Ededú." vagyis egyedül... :-)
Az elbújás ténye egyébként onnan válik nyilvánvalóvá, hogy amikor elbújik, akkor bejelenti, hogy "Szóti, ebúj /ebút." és innentől kezdve lehet keresni.
Pár napja (mióta megmutattam neki, hogy hogyan lehet felemelt lábakkal a takaró alatt sátrat "csinálni" a takaróból), azóta reggeli ébredés után, szeret a takaró alatt bújkálni, én meg kereshetem, akármilyen álmos is vagyok.
Egy-két napos szokása, hogy ha el akar bújni, akkor egyszerűen eltakarja a tenyerével a szemeit, és bejelenti, hogy akkor most ő elbújt, mintegy felszólítva minket a keresésre.
A legédesebb azonban tegnap volt: délelőtti játszóterezés végefelé a homokozóban ültünk. Mondom neki, hogy na most akkor megyünk haza ebédelni. Egy darabig hajtogatja, hogy nem, nem, én meg hajtogatom, hogy na, most már akkor menjünk. Szófia pedig úgy vet véget a vitának, hogy a homokozó peremén ülve egyszer csak lehúzza a sapkáját a szájáig, és közli, hogy elbújt, és szájig lehúzott sapkával ücsörög tovább. Hát persze, hogy felnevetek :-) Kérdezem, hogy hát akkor most a mama kivel megy haza ebédelni. Erre ő: "Ededú." vagyis egyedül... :-)
Talált tárgyak
mama zoknisfiókjában : Szófia kinőtt zoknija
Szófia zoknisfiókjában: C-vitamin, dobozostul
Pí-vizes kannában: kozmetikai ecset
porszívózsákban: orrszívó csőre
bonbonos dobozban: mama napok óta keresett bankkártyája
szőnyeg alatt: mama napok óta keresett bankkártyája
nokedliszaggatóban: cicatápadagoló
mosógépben: lufi
mindenki cipőjében: dió, zseblámpa, fésű, apróbb játékok
Szófia szennyeskosarában: minden (!!!!)
Szófia zoknisfiókjában: C-vitamin, dobozostul
Pí-vizes kannában: kozmetikai ecset
porszívózsákban: orrszívó csőre
bonbonos dobozban: mama napok óta keresett bankkártyája
szőnyeg alatt: mama napok óta keresett bankkártyája
nokedliszaggatóban: cicatápadagoló
mosógépben: lufi
mindenki cipőjében: dió, zseblámpa, fésű, apróbb játékok
Szófia szennyeskosarában: minden (!!!!)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
