Annak idején, amikor nyilvánosságra hoztuk a várandósságom tényét, voltak páran, akiknek az első kérdései között szerepelt, hogy "És mi lesz a neve?".
Mivel alapból akkor még azt sem tudtuk, hogy kisfiú-e, vagy kislány, és mivel egyébként is a várandósság 4-13 hete számomra abban merült ki, hogy a 0-24-ben szinte elviselhetetlenül émelyegtem, és okádtam, mint a lakodalmas kutya, így asszem érhtető, hogy kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy mi lesz a gyerek neve.
A szerintem akkor hülye kérdés miatti leplezett dühömben gyorsan odavágtam a következő három nevet az érdeklődőknek: Szándokán, Tárzán vagy Dzsordzsklúni. Ezekből a nevekből fogunk majd választani! Na innentől kezdve egy darabig nem kérdezték a nevet... Aztán valahogy a Dzsordzsklúni rajta ragadt, legalábbis családon belül, és onnantól kezdve, ha beszéltünk a pociban egyre többet és egyre hevesebben fickándozó babuciról, csak Dzsordzsklúniként emlegettük.
A hetedik hónap tájékán tudtuk meg, hogy a mi Dzsordzsklúnink valójában kislány (kis kitérő: Számomra ez az információ az adott pillanatban elég nagy trauma volt - hogy miért, az egy másik történet -, mondtam is Tamásnak előtte, hogy ha kiderül, hogy lány, akkor nekem el kell mennem egy pszichológushoz, mert egyedül képtelen vagyok feldolgozni ezt a tényt. Azóta is szégyellem magam emiatt a hozzáállás miatt, viszont valahogy mégis kábé két nap alatt helyre tettem magamban a dolgokat, sőt annyira, hogy onnantól kezdve a világ összes fiújára sem cserélném el a mi kis Mazsolkánkat!). Szóval miután kiderült, hogy kislányt várunk, változott kicsit az elnevezés, és nemes egyszerűséggel már csak Miszklúniként emlegettük, egészen a megszületéséig. Kérdéses volt, hogy rajta ragad-e ez az elnevezés a megszületése után is, de onnantól kezdve, hogy a maga minden bájával megérkezett közénk, eszébe sem jutott többé senkinek sem Klúnizni :-)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése