Anyák napja - Jaj!

Intézményben tartott anyáknapjáról nekem eddig olyan elképzeléseim voltak, hogy ha már egyszer van, akkor a gyerekek az életkoruknak megfelelő verseket, dalokat tanulnak és szavalnak, énekelnek el, és mindezt nemcsak az pedagógusok és a szülők, hanem saját maguk örömére is teszik, és van fogalmuk róla, hogy mit és miért mondanak.

Nem akarnám, hogy az én gyerekem valaha is úgy emlékezzen meg az anyáknapjáról, hogy a műsor főpróbáján a pedagógus folyamatosan fegyelmezi a csoportot, "Húzd ki magad! Vedd ki a zsebedből a kezed! Ne mocorogj! Mondjad már! Ne csak tátogj, hangosan mondd, hogy az anyukád hallja a hangodat! (és amikor elkezdenek hangosan szavalni, akkor pedig:) Nem ordítjuk a verset! Most te jössz! Miért nem mondod!? Nem szeretném, ha holnap is figyelmeztetnem kellene! Mindenki a legszebb, legkedvesebb pillantását vegye elő, azzal nézzen az anyukájára! (Ennél a mondatnál végképp lehidaltam...)", mint egy kaszárnyában.
Tényleg erről kell hogy szóljon egy anyáknapja???!!!
Nem akarnám, hogy az én gyerekem anyáknapja alkalmából bemagoljon, aztán rossz levegővétellel, hangsúlyozás nélkül ledaráljon egy olyan szöveget, amit nyilvánvalóan nem ért, mert kicsi még hozzá.
Nem akarnám, hogy a gyerekem az öntudatlan és saját akarat nélküli nyáj egy tagjaként, előre megbeszélt jelzés adására menjen oda a virágosvödörhöz, vegyen ki belőle egy szál virágot, és hozza oda nekem... mint egy robot.
Nem akarnám, hogy parancsszóra és előre megbeszélt forgatókönyv alapján nézzen rám kedvesen - vagy éppen bárgyún, mert nem tudja, hogyan kell kedvesen nézni. Honnan is tudná, hiszen ő még őszinte, ha nincs éppen baja, akkor mindig kedvesen néz. Az enyém legalábbis ilyen. Számomra legalábbis mindig kedves a nézése. Hát ezen a kedvesen nézésen nem tudok túllépni. Miért kell egy páréves gyereket erre buzdítani? Mi van, ha éppen nincs kedve kedvesen nézni? Akkor is kötelező? És ezzel őszintétlenséget ültetünk bele már most? Miért?
Ez annyira mesterkélt és értelmetlen!

A gyereknek nyilvánvalóan nincs erre szüksége, nem is érti, hogy mi miért van, és nem tudom, más anyukák hogy vannak vele, de ebben a formában én soha nem fogom igényelni az anyáknapját. Ha egyáltalán.

Arra már nem emlékszem, hogy én magam annak idején, gyerekként is ilyen tragikusnak láttam-e a helyzetet. Láttam-e akkor is, hogy a készülődés ideje alatt mind a pedagógus, mind a gyerek szétidegeli magát, és elfeledkeznek róla, hogy tulajdonképpen ünnepre készülnek és a szívvel-lélekkel készülés lenne a lényeg, nem pedig az, hogy folyamatos legyen a műsor, hogy a gyerekek ne tévesszenek, és fegyelmezettek legyenek. És hogy kedvesen nézzenek az édesanyjukra "szavalás" közben.

Valószínűleg anyukaként én is elbőgném magam egy ilyen műsoron, de már nem a meghatottságtól, hanem attól, hogy sajnálnám a szerencsételen kölkömet, amiért ilyen tortúrának lett kitéve - miattam, azért, hogy engem "ünnepeljen".