Vannak dolgok, amiket egyelőre eltettem, de a kesztyűsbábokat mind megkapta a Művésznő.
Kakas (kaka), boci (boti vagy boci vagy búúú) és ló (pajipa) érkezett, és milyen jó, hogy hármat rendeltem, mert amíg az egyik suvickolásra vár vagy szárítódik, a második meg éppen el van tűnve, a harmadikat még mindig lehet nyüstölni.
Régebbről van még egy csigánk egy nyuszink, egy rókánk egy Morzsa kutyánk és eggy Dikkie Dik-ünk. Szóval van választék, de Szófiának nagyjából mindegy, csak báb legyen.
A bábok közül valamelyik mindig elkísér bennünket, bárhová is megyünk. Boltba, ha gyalogolunk és visszük Szófia kis bevásárlókocsiját, akkor a kakas jön, ez már bevett szokás. Hordozókendős sétánál és utazánál változó. A bicilkis bábos kísérettől az első alkalommal tartottam kicsit, mert jaj, mi lesz, ha leejtis és elveszíti. Eleinte kérdeztem is mindig, hogy Szófia, a (pl.) paripád hol van? Ő meg vidáman meglengette és kurjanott egyet hozzá. Aztán megszoktam, hogy nincs mi aggódni. Általában a kezére húzza, de ha nem, akkor is jó szorosan fogja. Egyszer fordult csak elő, hogy menet közben leszédül a paripa az útra, és akkor is azonnal szólt, és nem az örömködő, vagy a tényközlő csacsogással, hanem kétségbeesetten felkiáltott, hogy "Pajipa'", úgyhogy rögtön tudtam, hogy mi a helyzet.
Kinti kíséreten kívül a bábok az itthoni mindenféle tevékenységben is aktívan részt vesznek. Főznek, esznek-isznak, etetnek, mosdatnak, öltöztetnek (ez nekem különösen nagy segítség), függönyt elhúznak, orrot szívnak, olvasnak, és a többi.
Itt meg éppen a "Gyí paci, paripa..." végén fellendül a kakas a levegőbe:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése