Szófia olyan bátor!
Mondhatnám azt is, hogy egy majdnem üres lap, ami még nincs teleírva előítéletekkel:
Tegnap az epreskertben matattam, amikor az egyik gazcsomó alatt találtam egy nagyon hosszú, nagyon vastag földigilisztát (fojjj!). Mondom Szófiának, hogy jöjjön, nézze meg. Jött is, meg is nézte, de egyelőre nem nyúlt hozzá, csak hajtogatta, hogy a mami fogja meg. Hát a mami ugyan meg nem fogta, de alányúlt egy ággal, középtájékon, hogy jó legyen a súlyeloszlás, és kivitte az epreskert szélébe, hogy ott nézzük meg, amint a kukac bebújik a földbe. Szófia, ahogy tőlem látta, ügyesen alányúlt bottal, és egy darabig úgy rakosgatta ide-oda. Aztán egyszercsak megunta a botozást, felcsippentette a kukacot az egyik végénél fogva és úgy nézegette, lóbálgatta, és kínálgatta nekem, hogy én is fogjam meg. (Boááá!) Én meg kerestem valami -szerintem nem túl gyanús- kibúvót, hogy miért is nem akarom megfogni a kukacot. Szófia végül nem firtatta a dolgot, egy darabig fogdozta még, aztán szerencsére viszonylag hamar megunta és ment tovább a dolgára.
Ehhez képest semmi, hogy ma kint voltunk a helyi horgásztavaknál, és "cirógatta", kézben tartogatta az egyik fiúcsapat által kifogott minikárászokat. Tetszett neki nagyon, amikor kiugráltak, kicsúszkáltak a pici tenyeréből. És persze kínálgatta nekem is megfogásra őket. Na, itt nem próbáltam kimagyarázni magam, mert egy hal az még oké, akármilyen hideg, nyálkás és csúszós is. De főleg Szófia fogdozta őket. Végül olyan lelkes lett, hogy alig bírtam kikönyörögni őket a kezéből. Végül az vált be, hogy azt mondtam neki, hogy szomjasak a halak, és azért tegye vissza őket a vízbe, hogy tudjanak inni. Áááá, tudom, hogy ez mekkora hülyeség, de a hal megfulladásával hiába jöttem volna, azt nem értette volna, a szomjúsággal viszont együtt tudott érezni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Nahát, nekem meg de furcsa, hogy te nem mered megfogni a gilisztát!
Érdekes kérdés, hogy az ilyesmiből mennyi eredendő tartózkodás, vagy mennyire tanult viselkedés. Lotte minden csúszót és mászót megfog, én főleg attól szoktam félni, hogy egyszer majd valami jól megcsípi.
Hát, azt mindig mondom neki, hogy a darazsat, méhet, pókot ne fogja meg, mert azok csípnek.
A giliszta igazából nem bátorság kérdése nálam, hanem gyomoré. Jó fiatalok, talán alsósok voltunk még, amikor az egyik unokaöcsém egy marék gilisztával elindult horgászni, és én már akkor öklendeztem, ahogy láttam, hogy hogy tekeregnek a kezében. Én sem tudom mitől függ, de ez a csúszó-mászó kategória nekem nem annyira jön be :-) A bogarakkal semmi gondom. :-)
Megjegyzés küldése