A legutolsó telihold előtti pár napban egyszer úgy alakult, hogy a napi második sétánk ideje már sötétedés utánra esett. Tiszta idő volt, korán kelt a hold, én pedig mutogattam Szófiának. Eleinte kicsit zavart volt, csak nézte-nézte az utcai lámpákat és a holdat, hogy vajon mi lehet a különbség közöttük, aztán egyszercsak leesett neki a tantusz, és onnantól kezdve a lámpákat következetesen ámpa-zta a holdra pedig következetesen azt mondta, hogy Dó.
Pár napra rá hold ugyan nem volt az égen, csillagok viszont dögivel, és akkor azokat is jól megnéztük.
Azóta ha úgy alakul, hogy sötétben kikeveredünk (vagy sötéttel keveredünk haza) bámul fel az égre, holdra, csillagokra és suttogja maga elé, hogy dó, dó.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése