2007. október 31.

Alvásmaraton - a megfáradt ded 13.5 órát alszik egyhuzamban

Tegnap délután fél négy körül kezdtük meg a délutáni alvást. Fél hatkor (sötét volt már) arra ébredtem, hogy Szófia felpattan az ágyban, és fennhangon rákezd, hogy "Ató-ató-ató." Autóra ébredhetett meg. Kihoztam a karomban a nappaliba, kapott egy kis cicit, de a szokásával ellentétben valahogy nem akart felébredni. Sem akkor, sem később. Átaludta az esti séta, a vacsora és a fürdés idejét.
Aggódtam miatta, mert az ilyesmi nála nem egy bevett szokás. Volt, hogy a karomban tartogattam, s figyeltem, lélegzik-e rendesen. Aztán leraktam a kanapéra, közben megvacsoráztam, levelezgettem, megnéztem a Helen of Troy második felét. 11-kor végül bevittem a nagyágyba felkészülve arra, hogy akkor most majd biztos lesz hajnali randalírozás, mert az éjszakánkénti 10 óra alvás elég szokott lenni neki.
Hát nem volt. 1 körül felkelt egyszer pisilni, aztán legközelebb 5-kor. Akkor fent volt egy órát, kétszer pisilt, rongyosra szopizta mindkét cicit, és a tisztesség kedvéért fél hétig még visszaaludt.
Nemtom, mi volt ez már megint. Betegnek nem néz ki, és a tegnapi napunk sem volt strapásabb a többinél.

2 megjegyzés:

Zsanett írta...

Nálunk eddig két ilyen volt, az egyik jó régen, a második pedig pont most hétfőn. Fél6-kor jelelt Lotte, hogy aludni akar, lefeküdtünk, mingyá bealudt, aztán föl sem kelt reggel 6-ig, csak a szokásos cicizésekre ébredt meg. Gondolom leköti az energiáikat a fejlődés ilyenkor. Tán front is volt.

Diána írta...

:-)
Nemtommivan, tegnap megint eljátszotta, ezúttal ő is fél hattól reggel fél hétig :-)