Ma rámszakadt az ég

Nemrég beugrott hozzánk egy illető valamiért. Ma séta közben összefutottunk vele.
Az illető először látszólag csak úgy megkérdezte, hogy jól érzi-e magát a férjem itt. Én úgy értettem, itt, ebben a bakonyi kis falucskában. Mondtam nekik, hogy nem, mert ő inkább főváros-párti. Szereti, a nyüzsit, a pörgést, szereti, ha lehet menni, ha válogatni lehet a jobbnál jobb programok közül (és a program itt nyilván nem a fűnyírást, kutyasétáltatást, gyerekezést jelenti). Ő egy ilyen fajta.
Illető reakciója erre: ő nem konkrétan erre gondolt, hanem inkább a házra. Mert -ne sértődjek meg, de - ahogy nálunk volt, kicsit körülnézett, és hát ebbe a házba így neki sem lenne sok kedve hazajönni (hajszálrepedések az égbolton), és ő nem tartja kizártnak, hogy a férjem ezért keresett ilyen messze munkát (ujjnyi repedések az égbolton).
Mondom neki, hogy nem, nem erről van szó, ugyanis amikor a férjem elkezdett munkát keresni, a gyerek még a holdban sem volt, és amikor megkapta az állást, akkor is még mindig csak várandós voltam, és tudom, hogy most kupleráj van nálunk, de akkoriban nem volt ez így (sőőőt, én voltam a rendmániás feketebárány, aki folyton csesztette Tamást a szanaszéjjelhagyott holmiai miatt). Dehát mióta a gyerek van, azóta a háztartásra időm nincs.
Illető mosolyog, és azt mondja erre, hogy azért azt nem lehet, hogy napi tizenhat órában csak a gyerek, és minden más hanyagolva van (repedések szélesednek). Mondom erre, hogy lehet, mert a miénk egy többemberes baba, s mivel nekem alig-alig van segítségem, egyelőre nem tudom másként megoldani a dolgokat, de ez később biztos másként lesz majd.
Illető véleménye, hogy a gyereket márpedig járókába kell tenni, és ha egyszer én vagyok otthon egész héten, minden nap, akkor nekem kell megoldanom a feladatokat egyedül (égbolt rogyadozni kezd). Mondom neki, hogy hát az nem úgy van egy ilyen gyereknél, meg különben is, hasonló mentalitású babák mamái mind azt mondják, hogy egyedül, egész héten segítség nélkül ők sem bírnák a gyerek+háztartás terhet cipelni, és náluk sem lenne más a helyzet, ha a papa csak hétvégékre járna haza.
Illetőn látszik, hogy nem érti, amit mondok, és jótanácsként annyit mond, hogy azért szerinte gondolkozzak el, nehogy aztán a végén egyedül maradjak, mert akkor már nem lesz min gondokozni (most szakad rá az égbolt a vállaimra), és esetleg a takarítás mellé még eszembe juthatnának olyan kedvességek is, mint pl. virág az asztalon, stb., hogy öröm legyen hazajönni a férjemnek (kívülről nem látszik, de belül én is rogyadozni kezdek).
Megköszönöm illetőnek az észrevételt, és elindulok haza; mind a hetvenvalahány kilómat és a gyerek tíz kilóját is a bokáimban érzem.
Hazaérünk, szétnézek, nem új a látvány, kupleráj mindenhol. És nemcsak a kettőnk utáni, hanem a hármunk utáni hétvégi kupleráj.
Nem mintha sokat számítana mások véleménye (persze van, akié számít), de ilyenkor mindig elgondokozom, hogy hogy lehetek ennyire béna, és impotens, hogy tényleg! miért nem bírok én egy darab gyerek mellett rendet tartani? Vajon mások hogy csinálják?
Régebben én is mindig elszörnyülködtem azon, hogy micsoda kupleráj bír lenni egy kisgyerekes lakásban. Most meg mások szörnyülködnek rajtam...
Vannak persze -szerencsémre- olyanok is, akik nem veszik tőlem rossz néven a kuplerájt, mert szerintük ahol kisgyerek van, ott nem lehet rendet tartani. És amikor ezeknek az embereknek a megértő viselkedése jut eszembe, akkor kicsit megvígasztalódom.
De azért bánt az "ellentábor" véleménye, akikről úgy érzem, hogy ha mondjuk kb. egy napra belebújnának a bőrömbe, akkor azér' meggondolnák, hogy milyen kritikával illetnek akár face to face, akár csak a Tamásnak mondva.
Mert ugye könnyű úgy takarosnak lenni, ha mondjuk minden nagyszülő karnyújtásnyira van, és alig várja, hogy unokázhasson, akár hetente többször is, vagy ha az ember pasi, és fogalma sincs a világnak erről a részéről, vagy ha az embernek eszik-alszik gyereke van, vagy ha a férje mindennap hazajár és kiveszi a mama kezéből a gyereket, még ha csak egy-két órára is, vagy a férj esetleg műszakban jár dolgozni, és akkor meg félnapokat is tud gyerekezni, amíg a mama háztart, és van ideje feltöltődni, nem csak a gyerek, a gyerek, a gyerek, egész nap.
Mert hiába is teszem be a járókába esetenként, azért az mégsem olyan, mint amikor valaki kiveszi a kezemből, és semmi gondom nincs rá, hanem tudom nyugodtan végezni a dolgaimat, nem kell tízszer félbeszakítani és fél óra alatt elvégezni az egyébként 5-10 perces melót.
Hát ez van.
És jajj, de sokat tudnék még ide írni most, de ettől a mai jelenettől teljesen elkedvetlenedtem, és már ahhoz sincs kedvem, hogy leírjam a további gondolataimat.
És tényleg nem tartom kizártnak azt sem, hogy én vagyok a béna, de ha valaki a helyemben jobban tudná, akkor az legyen szíves eljönni hozzánk egy hétre, és kiokosítani engem a hogyanról... plííííz.