Édeskettes vasárnap

A vasárnap elég nyögvenyelősen telt, Tamás ui. szombaton elhagyta a bázist, és hát vége szakadt a nagy kényeztetésnek, amiben mindkettőnket, Szófiát is és engem is részesített az itthonléte jobb pillanataiban (óráiban!).

Úgyhogy jó sokféle programot, vagy inkább "akciót" beszerveztem, hogy Szófia se vegye észre annyira a hirtelen ránkszakadt papahiányt, meg hogy én is jobban bírjam a gyűrődést.

Reggel boltban voltunk élesztőért, meg vajért. Hát ez nem egy nagy durranás, főleg nem annak tükrében, hogy a bolt tőlünk kb. két percnyi gyaloglásra van, de mégiscsak program, mindenféle szemkápráztatóan színes csomagolású áruval telerakott polcokkal, kedves boltosnénikkel, és pörgő ventillátorral a plafonon.

Ebéd előtt kimentünk a körtefa alá. Én összegyűjtöttem egy snecisvödörbe az előző nap a szél által levert körtéket, Szófia addig a déditől hozott alma héján rágódott. Majd amikor én végeztem az összeszedegetéssel, ő következett a körtézésben. Villámgyorsan megközelítette a már jó előre kiszemelt és addigra körtével megtelt snecisvödröt, és elkezdte belőle kihajigálni a körtéket.
Aztán amikor megunta a kihajigálást, akkor visszapakolásza őket (legalábbis egy részüket), s közben azért nem felejtette el megrágni sem egyiket-másikat.

Majd megnézegette, hogy mozog-e még a snecisvödör füle.

Oszinak most csak annyi jutott, hogy sóvárogva figyelhette az ólja mellől az eseményeket.

Végül elvonultunk a körtefa alól, mert a szél miatt újból elkezdtek potyogni a körték, és nem akartam volna, hogy Szófia buksija bánja a potyogást.

Délután elmentünk az utcánkban lakó Hajni néni Fasírt kutyájának a (6 hetes) kölkeit megsimogatni. Hajn néni kilopott nekünk két kiskutyit, akik először le-föl szaladgáltak a füvön, majd mintha összebeszélek volna, mindketten egyszerre nekiestek a fűben ülő Szófiának. Fölugráltak rá, nyaldosták ahol érték, ráncigálták az előkéjét, ruhaujját, gatyamadzagját. Szófia egy darabig élvezte, aztán egyszercsak megelégelte és elkezdett pörlekedni velük. Pont eddigre értek oda a harcos sziámi macskák, akik elől Hajni néni a kutyikat, én pedig Szófiát menekítettem, mert ezeknek a sziámiknak, legalábbis az anyának van egy olyan tulajdonsága, hogy mindenkinek nekiesik. A kicsi pedig bár még nem olyan vad, de anyja fia, és mint ilyen, szerintem jobb félni, mint megijedni.
Ugyanebben a körben még elmentünk pipiket nézni, aztán irány haza.

A nap utosló kinti akciója a biciklizés volt, de ez csak kb. 10 percig tarott, mert Szófiának tegnap valahogy nem volt kedve hozzá.

De minden egyes alkalommal, ahogy hazatértünk és beléptünk a házba, rögtön elkezdődött a "Meeeeeee...", vagyis a nyekergés. Szerintem hiányzott neki a papa. S úgy vettem észre, hogy a játékait is unja, úgyhogy mára beújítottam, de ez majd a következő post lesz.