Boci-boci tarka, ezeknek van füle, meg farka is

Kábé két hónapja voltunk utoljára a helyi tehenészetben. Akkor Szófia még nem igazán fogta a bocit, mint állatfajtát. Gondoltuk, most már biztosan érdekelnék őt ezek a jóillatú, barátkozós, érdes nyelvükkel folyton nyaldosós, tarkabarka, békés állatok.
Így estefelé, miután a papa is megérkezett, elmentünk a helyi tehenészetbe, egyrészt túróért a holnapra tervezett turóspalacsintához, másrészt pedig bociillatot szaglászni és bocikat simogatni :-)

Volt a piciboci,

aki ha éppen nem menekült a Szófia örömujjongásai miatt érzett ijedtségében, akkor a papa térdét szaglászta:

Volt a picit nagyobb boci, aki már nem elégedett meg a szaglászással. Neki megengedtük, hogy megnyalogassa, és egy kicsit meg is szopogassa Szófia mancsát.

:-( Húúú, egyszer nem figyeltem oda rendesen, és picit meg is szorította az ujjacskákat, aminek egy kis sírás lett a vége :-( Gondolom, hogy nem nagyon fájhatott, mert ezek az állatok nem szorítanak hirtelen nagyot, de azért lelkiismeretfurdalásom volt miatta, hogy milyen gondatlan vagyok: rögtön elsőre leharaptatom a gyerek kezét a bocival :-(

És volt a fejőstehén, aki a gyerek végignyaldosását a zoknijánál fejezte be. Itt már nagyon figyeltünk, hogy ne legyen rászorítás (vagyis Tamás figyelt, én fotóztam).

Ja, és ezen a képen bal alul az egyik piciboci éppen szopizik :-)