2007. augusztus 22.

Baracksors

Kicsit hasonlít a paradicsomos szotirhoz, de az áldozati barack nemcsak széttrancsírozódott, hanem be is kebeleződött, legalábbis egy jórésze.

Ez már a kezdet utáni valahányadik fázis volt, bár egy kis marcangoláson már túl, de azért még felismerhető:

Úgy kezdődött ugyanis, hogy mára barackvacsorát találtam ki. De mivel a Deddel a karomban késezni nem akartam, gondoltam, adok egyet a kezébe, és azzal ő elbíbelődik, míg én meghámozom és leturmixolom a másik kettőt. Végülis jól gondoltam.

A bíbelődés azzal kezdődött, hogy belenyomkodta az ujjacskáit a barackba. Aztán amikor már (szerintem) szitaszerű volt (azért írtam, hogy szerintem, mert készült videó is, s utólag megnézve egyáltalán nem látom szitaszerűnek a barackot), akkor kezdte el eszegetni.

Itt már több a marcangolás, mint az eszegetés:


Itt pedig a rongyosra szaggatott barack maradványai láthatók a pofin, kézben, előkén és tálcán.


Hát persze, hogy a szokásos esti nagyfürdést egy fél órával megelőző villámcsutakolás lett a történet vége.

2 megjegyzés:

Lívi írta...

Alapos, precíz munka! Gratulálok! (Szerintem Bobó nem csinálta volna így végig. A barack legésőbb félidőben a földön végezte volna, csak hogy kiderüljön, ugyanúgy repül-e, mint a fürdőjáték, a halacska, a víziló, satöbbi)

Névtelen írta...

a barack az attól olyan finom, hogy "" turmixolható ""
akár baba kézzel is :-))
csucsu