Alagút

"Egy ... pszichológiai kísérletben kis óvodásokat arra kértek, hogy egy homályos, puha anyaggal bélelt, de nagyon szűk alagúton másszanak át. Volt olyan gyerek, aki nem mert átbújni, hanem megkerülte. A másik gyorsan átkúszott rajta, egy harmadik pedig elindult, majd a közepén lehasalt, várt, sírt és újra indult. A kísérlet után megkérdezték az anyukákat, hogy milyen volt a szülésük. Kiderült, hogy az a gyerek, aki megkerülte az alagutat, császárral jött a világra, a gyorsan szaladó kicsi nagyon könnyen és gyorsan született, míg az alagút közepén tanakodó ovisról kiderült, hogy szülés közben elakadt a szülőcsatornában, és csak nagy nehézségek árán tudott világra jönni. A kísérlet vezetői szerint ez azt bizonyítja, hogy emlékszünk a születésünkre. És nem csak arra: valószínűleg minden, ami a fogantatás után történt velünk, valahol mélyen elrejtve bennünk van, és befolyásolja az életünket."

Ezt olvastam ma a neten. Hát én nem tudom.
A mi történetünk a következő:

A miénk nem nagyon szűk és nem puha anyaggal bélelt, viszont alagút, és két méteres. Kb. 3 hónapja kapta Szófia, egy igloval és egy indiánsátorral egy csomagban.

Akkor először csak az alagutat bontottuk ki, de ahogy meglátta, illetve belenézett, megijedt, és elkezdett sírdogálni (pedig nem dugdostuk ám bele). Úgyhogy alagút elrak, iglo elővesz.

Aztán ma, amikor déltájban újból azt tapasztaltam, hogy nagyon unja magát, kivinni pedig nem akartam, előkaptam újból az alagutat.

Egy darabig tapogatta, hengergette, aztán amikor odaültettem az "bejárathoz" (még mindig nem dugdostam bele :-), anélkül hogy bármi egyebet tettem vagy mondtam volna, fogta magát, belemászott és villámgyorsan átspurizott rajta. Utána próbáltam visszacsalogatni, de hiába kukucsoztunk, én az egyik végén, ő a másikon, amikor magamhoz hívtam, szépen végigvonult az alagút mellett, úgy mászott oda hozzám.

Délután még párszor odaültettem a bejárathoz, megintcsak nem mondtam semmi ráutalót, neki pedig látszólag nem volt kedve bújkálni, úgyhogy ennyiben maradtunk.

Fürdés előtt aztán megjött újból a bújóskedv, de annyira, hogy nem győzött oda-vissza mászkerálni benne, vitte a labdáját is, begurigatta, aztán bemászott érte, kivitte, megint begurította, ment érte, egy darabig ücsörgött labdával a kezében az algút közepén, majd megint ki, és így tovább.

Elég hosszú volt a mutatvány ahhoz, hogy lencsevégre kaphassam, bár a képek -talán- a fényviszonyok miatt nem lettek annyira jók. De az is lehet, hogy csak remegett a kezem az izgalomtól :-)

Kifelemenet:

Labdáért jövet:

Ücsörgés benne:

Ja, amúgy fenti cikkhez még annyit, hogy Szófia esetében azt nem lehet elmondani, hogy nagyon gyorsan született, mert picit több, mint 24 órát vajúdtam vele.

Bár a kitolás része csak fél óra volt. Lehet, hogy erre gondolnak, amikor azt írják, gyors?