Ezt úgy ünnepelte, hogy ugyanúgy múlatta el a napját, mint az eddigieket.
Reggel negyed nyolckor ébredt (és természetesen vele együtt én is), szopizott, pisilt, én kihúztam a sötétítőfüggönyt, s egy picit játszottunk még az ágyban, illetve ő játszott, én pedig próbáltam összeszedni magam.
Egy idő után átvonultunk a nappaliba, ott következett még egy pisi, szopi, felöltözés, játék, majd elmentünk a boltba zsömléért.
Hazaérvén megreggeliztünk (ebbe már az eddig pihengető papát is bevontuk), mindenki vajaszsömlét evett kefírrel.
Reggeli utánra Szófia a szokásos délelőtti alvását kezdte meg, amit sajnos egy az utcánkban elhaladó traktot pöfékelése szakított félbe :-(
Ébredés után újabb szopi, kis játék, majd ebéd. Ma sütőben sült cukkini, paradicsom, hagyma és krumpli volt a menü. Kézzel!!! :-)
Ebéd után újabb játék, majd újabb alvás, ezúttal csak kb. háromnegyed óra.
Majd játék, séta, játék kint, játék bent, evés, ivás, fürdés a papával és elalvás a cicin este nyolckor.
A fenti napirendet napközben úgy 4-5 szopi tarkítja, és persze pisilés bilibe, fűre, stb. (pelenkát áprilisban vettünk utoljára, az még mindig tart!!!)
A cicizésről elmondható, hogy még mindig a top 1-be tartozik. Kivéve ha vendégek vannak nálunk, mert akkor fontosabb a játék és a bandázás, mint holmi szopizás.
Egyébként pedig nem tudok sem cicifixben, sem trikóban (ruha nélkül meg pláne) mutatkozni Szófia társaságában úgy, hogy ő ne akarna azonnal szopizni. Valami miatt úgy érzi, hogy ha cicit lát, akkor annak azonnal neki kell esnie. Jópofa is, nem is sajnálom tőle, meg úgy gondolom, hogy egy tízhónaposnak még jó, ha sokat szopizik, úgyhogy ebből a fajta szopi-mániából nem csinálunk problémát.
Az evésekkel egy darabig úgy voltunk, hogy naponta 3x kapott (volt egy-két hét, hogy naponta 4-5x :-( ), de mostanra eljutottam odáig, hogy még annyira sem erőltetem, mint eddig. Úgyhogy délelőttönként sokszor csak szopi van. Az ebéd viszont egy fix pontja a napnak, krumpli, barnarizs vagy köles, sok-sok zöldséggel, és vagy hallal, vagy sajttal, joghurttal. Délután aztán megint jár valami gyümölcsféle, esetleg joghurttal kiegészítve. Ez is általában gond nélkül lecsúszik.
Az étellel pacsmagolni nagyon szeret, a pacsmagolás utáni mosdást viszont roppantul utálja.
Egyébként mindent megeszik, amit adok neki. Persze ehhez az kell, hogy én meg tudjam, mit lehet neki adni. Ez a jólműködő szimbiózis titka. De gyümölcsökről egyébként elmondható, hogy mindet szereti, amit eddig kóstolt.
Ami a mozgást illeti, Szófia elképesztő sebességgel képes mászni. Édes, ahogy csattognak a tenyerei a padlón, amikor spurizik valahová, valamiért. És nagyon szépen, rendezetten mászik.
Gyönyörű egyenes háttal ül, és most már tényleg úgy áll, mint a cövek. A kanapé, vagy más objektum mellett támaszkodva lépeget. Támaszkodó ácsorgás közben pedig egyre gyakrabban megszűnteti a támaszt, és csak áll, egymaga. A leghosszabb, amit ma mértem, kb. 7-8 másodperc volt. Ennyi idő után megunta, és visszatámaszkodott.
A játékok közül nagyon szereti a pakolósakat, a madzagosakat, a zörgősöket és gurulósokat. Szereti ezen kívül megrágni a papírt. Viszont nem nyeli le, hanem felkérésre kiköpi. Pedig ezt aztán nem tanítottam neki. Egyszer nyammogott valami papíron, én pedig kértem, hogy köpje ki, és odatartottam az ujjamat a szájacskájához, hogy arra köpje, és ő kiköpte, illetve kitolta a nyelvecskéjével. És azóta is így van ez a kiköpéssel Tegnap pl. egy dinnyemagot talált a földön (nem takarítottam alaposan :-( ), egy darabig szopogatta, majd amikor kértem, a kezembe köpte.
Egyre több játékát felismeri, és próbálja őket megnevezni. Mi pedig általában értjük is, hogy miről "beszél".
Megsértődni azt nagyon tud. Általában akkor teszi ezt, ha megkaparint valamit, amit mi veszélyesnek ítélünk, és elvesszük tőle. Hihetetlen hisztibe kezd ilyenkor, s tart ez mindaddig, amíg el nem tereljük valami érdekes játékkal vagy egy kis vidámkodással a figyelmét. Szóval kb. 3 másodpercig :-)
Feleselni is nagyon tud, ha rászólunk valamiért.
Valamint azon is megsértődik néha, ha mosdani kell evés vagy oszizás után, illetve ha nem sikerül neki valami, amit eltervezett. Ebből a szempontból úgy néz ki, hogy inkább Tamás, mert időnként, ha nem sikerül neki valami, akkor hisztizik egy jót. Mondjuk ez főleg akkor van így, ha fáradt. Mindenesetre remélem, hogy kinövi. Mert nem szeretném, pl. ha egyszercsak síelés közben azt látnám, hogy amikor elesik a sípálya közepén, akkor ahelyett hogy felállna és csúszna tovább, csak ül tovább, és elkezdi dühében szétverni a sílécét a síbotjával... :-) Itt mondhatnám, hogy míg a türelem rózsát terem, addig a türelmetlenség elgörbült síbotot.
A 7. és 8. fogacskákt bármelyik nap kivillanhatnak, ui. a helyükön az íny mintha már picit megnyílt volna. De szerencsére semmi láz, semmi hiszti, semmi nyűgösség.
Oszi és Franci még mindig nagy kedvencek. Oszi szófiául "Szi-szi", Franci pedig "tzitza". Oszit etetni imádja, de néha simán megsértődik, amikor Oszi kieszi a kezéből a felé nyújtott falatokat.
Az utóbbi hónapban nagyon elkezdték érdekelni az utcán, itt-ott látott gyerekek. Felnőttekkel érdekes módon nem különösebben foglalkozik mostanság, kivéve, ha azok jó játszópajtásnak bizonyulnak.
Viszonylag új szokása, hogy ha zenét hall, vagy énekelek neki, akkor azonnal elkezd rugózni :-) Persze csak ha áll, mert ülve rugózni ugye nem nagyon lehet :-)
Hordozva lenni nagyon szeret, és én is szeretem őt hordozni. Sőt, a rokonságot is oltogatjuk :-) Persze csak azokat, akik hagyják magukat, és elég nyitottak a témára.
A talpacskája már nem afféle tömör babatalp, hanem kezd szépen ívesedni. És egyre jobban kisgyerek irányba megy el a felépítése: nyúlnak a végtagjai, és egyre inkább hosszú, mint széles. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy vékony, mert azt azért neeeem, de már sokkal másabb a formája, mint pl még egy-két hónappal ezelőtt is volt.
Nem írtam még róla soha, de olyan édesen-bújós. Mostanság már ölelgetni is tudja az embert, ha olyanja van. És tanítgatjuk neki a cirógatást is. Kis puha babakezecske, amikor cirógat, el lehet tőle olvadni.
És jajj, kisregényt tudnék írni róla, hogy milyen édes, akár minden nap is! Mindenesetre most és itt ízelítőül ennyi.
A többit pedig majd sorjában.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése