Ma két új dolgot tanult Szófia:
Ha mondom neki, hogy tegye bele a tigrist a vödörbe, akkor belesimogatja, belegyömöszöli, vagy belevágja. Mindenesetre tudja, miről van szó. Ehhez az kellett, hogy a vödröt is megtanulja, mert a tigrist azt már vagy két hete megtalálja a játékok közt.
Próbáltam filmezni, de nem ment. Általában az a jellemző, hogy amint meglátja nálam a gépet, azonnal felfüggeszt minden tevékenységet, és teper oda hozzám, hogy megszerezze azt az érdekes, ámde tiltott fekete bigyót a kezemben. Úgyhogy film egyelőre nincs. Majd ha papa hazajön, megkérjük őt, hogy vegye fel a tigrispakolást.
A második dolog, hogy lenyomkodja a a fürővízben a gumihalait, elengedi őket a víz alatt, és örvendezik nekik, amikor felbukkannak. Eddig ezt csak tőlünk látta, és igazából nem tanítottuk neki, hogyan kell, ma pedig egyszercsak elkezdte.
Este egyébként kiszedtem belőle egy minikullancsot. Ha még létezik a szolgáltatás, akkor elküldöm vizsgálatra. Mármint a kullancsot.
Amúgy asszem, vagy legalábbis remélem, hogy ma ment bele délután, nem pedig tegnap, és csak figyelmetlenségből nem vettem észre. De asszem nem. Annyira feltűnő volt, hogy biztosan észrevettem volna már tegnap is. Remélem...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

1 megjegyzés:
Helló Lányok!
Megjöttem a nyaralásból és első dolgom volt elolvasni, hogy mi történt a Szofi babával amig nem voltam itthon. Remélem hamar találkozunk. Puszi mind a 3 egyednek. Dzsuli
Megjegyzés küldése