Hétvége felé

Tamást ma reggelre beutalták a Szfv-i kórházba további kivizsgálás céljából. Az illetékes doktornő viszont úgy gondolta, hogy nem kell bentmaradnia. Az eredményt, ami egy hét múlva lesz meg, itthon is kivárhatja. Kikötés, hogy azér' társaságba nagyon ne járjon, amíg nem derül ki, mi is a baj.
Szeretném azt gondolni, hogy mi nem társaság vagyunk, hanem család...
Féltem is Szófiát, nehogy elkapjon valami eddig ismeretlen eredetűt a papájától, meg adnám is, mert már lassan két hete egyedül vagyok vele szinte folyamatosan, és annyira jól esne néha-néha egy fél óra csak magammal. Mondjuk meg kéne már végre mosni a hajamat, levagdosni a körmeimet, eltávolítani a lábamról a jetiszőrt, meg ilyesmi. Persze csak miután átsikáltam a konyhát, összerámoltam a szobai csatateret, kivasaltam a kivasalnivalót, visszahordtam a levéltetvetlenített virágokat a régi helyükre, visszacsavaroztam a múlt héten a hálószobaablakról lecsavarozott szúnyoghálót, összegereblyéztem a kiskertben a levágott gazt, és a többi.
Az adás viszont egyelőre meghiúsul, nemcsak a féltés miatt, hanem amiatt is, hogy Tamás az immáron 8 napja tartó lázas állapot miatt gyenge állapotban leledzik.
Hétfőn bevetette magát az egyébként étkezőnek (és az utóbbi időben ruhaszárító és vasalóhelyiségnek is) használt hátsó kis szobácskába, és csak a legfontosabb fizikai szükségleteit elvégezni jön ki onnan. Meg persze néha szocializálódni, és Szófiában gyönyörködni, de ez soha nem tart sokáig, mert kb. negyed óra alatt teljesen kifárad.
Becsületére legyen mondva, hogy tegnap azér' kicserélte a fürdőszobai csapot, és mára az új (nekünk új) kószkuszmatracunkhoz beszerzett ágykeret is kész lett.
Ja, és tényleg nem tudni egyelőre, hogy mi okozza a lázat. A doktorok valami vírusra gyanakszanak, de biztosabbat majd csak a mindenféle vérvizsgálat után fogunk tudni. Talán.

Szófia az egészből csak annyit vesz észre, hogy papa ugyan itthon van, de nem nagyon érintkezik vele. Néha azért hátramegyünk kicsit mi is papázni. Olyankor kb. 5 percig nyúzhatják egymást.
Aztán megint jön szegénynek az én unalmas pofám nézése. Szenved nagyon, és én is.
A legnagyobb baj, nem is az unalmas pofa lenne, hanem hogy alig tudunk programot csinálni, mióta ezek a nagy melegek vannak. Reggel legkésőbb hétkor ébredés (és most nézem az órát: jajjjj, már megint éjfél elmúlt!!), kis matatás a szőnyegen, aztán egy reggeli frissitő séta itt a környéken, hogy legyen valami esemény is. Utána Szófiának reggeli, majd a alvás. Aztán legközelebb délután megyünk ki. Pár napja még négykor, tegnap ötkor, ma viszont hatnál előbb nem mertem kivinni, mert ijesztő volt a hőség odakint. Szóval szegénykém csak rója a köröket idebent, legtöbbször a nappaliban, néha kitévelyedik az előszobába, konyhába, fürdőbe, dehát ez mégiscsak baromi unalmas egy mindenre kíváncsi Szófiának.
Magamat is sajnálom, de őt még jobban, mert én legalább felfogom, hogy miért van ez az állapot, ő viszont nem tudja, csak a bezártságot érzi :-(
Egyébként rohamtempóban fejlődik (legalábbis én úgy látom :-)
Eddigi nagy szám az volt, hogy a tigrist, labdát, kockákat, belerakta a vödörbe, dobozba, tálba, stb., ahogy kértük. És olyan örömmel és büszkeséggel teszi ezt mindig, hogy az csuda.
Aztán ma, ahogy ácsorgott a kanapé mellett, és rajtam babrált, megkértem, hogy adja ide a cumit, ami egyébként a háta mögött hevert a földön. Körbenézett, hol a cumi, letérdelt érte, majd a kezembe adta. Édes volt!
Délben pedig Tamást etette, úgy, ahogyan tőlem látta: az általam egyébként már picit megrágott és a szájába adott sajton még nyammogott egy kicsit (megrágta :-), majd kivette a szájából, és a Tamásnak nyújtotta.
A kanapén támaszkodva teljes biztonsággal közlekedik oldalirányba, s egyre többször kísérletezik a mindkét kezes elengedéssel. De csak úgy ad hoc jelleggel. Rákészülésnek semmi jelét nem látom rajta. Egyszercsak elengedi, és kész. Jópofa :-)

A hétvégétől félek kicsit: vendégeket várunk szombatra is, vasárnapra is. Bár szombatra kell csak főzni, de mégis; egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy rám marad az össze előkészület, valamint nagyjából a vendégek "szórakoztatása" is, valamint emellett természetesen Szófia mindenkori igényeinek a kielégítése. Tamástól ilyen állapotban nem elvárható a teljes embernyi megjelenés.
Lemondani viszont semmit nem akarok, hisz végre összejöttek a találkozók!

Szóval készülök lélekben.
Testben pedig majd honaptól.
Most pedig megyek, és elfoglalom a helyemet az imádott koszkuszmatracon, aminek hála derékfájás nélkül ébredek egy hete! :-)