Ez az Oszi postja lesz.
Szófiát csak annyiban érinti, hogy tegnap napközben három óra hosszára nélkülöznie kellet a papát (és az Oszkárt).
Amíg mi, lányok a délelőtti alvást folytattuk, Tamás elindult az Oszival biciklizni, gondolván, elmegy egy órára szerencsétlen ebbel, mert mostanában alig van vele foglalkozva. Hadd futkározzon kicsit az erdőben. Szóval csupa jóindulatból.
Azon az úton haladtak, ahol már legalább négyszer végigmentünk együtt, de amikor a visszavezető útra kellett volna egy hajtűkanyarral rátérni, akkor Tamás nem ezt az utat választotta, hanem az ellenkező irányba vezetőt, mondván, arra visz a kék turistajelzés. Hogy ez miért történt így, hogy az ember miért nem a tapasztalataira támaszkodik és főleg hogy miért nem visz magával mobiltelefont, ha erdőbe indul, biciklivel, kutyával, nos ezekre a kérdésekre nem született elfogadható magyarázat.
A kirándulás mindenesetre úgy folytatódott, hogy a fiúk Bakonykuti fölött a várpalotai lőtérnél lyukadtak ki, majd Hétházpuszta - Szápár útirányon át tértek haza. Nem tudjuk, pontosan mennyit mentek, de úgy 30-40 km között saccolunk.
Tamás szerint Oszit már félút előttől noszogatni kellett, víz összesen egy fél liter volt náluk, s keresték a pocsolyákat, hogy legalább az eb olthassa szomját. Aztán amikor a falunk bisztrójához értek, Oszi annak lefeküdt a lépcsőjére, s jelezte, hogy onnan ő ma tovább nem megy. Nem használt sem szépen hívás, sem felszólítás, sem otthagyás. Egyszerűen nem mozdult. Tamás végül bement a bisztróba kuncsorogni neki egy fél liter vizet, s ennek volt akkora motivációs ereje, hogy Oszkár még hazavonszolta magát.
Itthon aztán elfeküdt, még inni sem kelt fel jó darabig, Tamás vitte neki a vizet, ő meg literszámra itta. Este vacsorázott, aztán folytatta a fekvést.
És ma is. Ki van nyúvadva, amennyire csak kutya kinyúvadva lehet. Jártányi ereje sincs szerencsétlennek, csak inni és enni kel fel, de a vacsoráját pl. úgy fogyasztotta el, hogy közben többször megrogytak a lábai. Látszott rajta, hogy minden erejét össze kell szednie, hogy állva tudjon maradni arra a három percre, amíg elropogtatja a száraztápját.
Az meg, hogy megugassa az egyébként mindig megugatott szomszédokat, autókat, motorokat, bicikliseket, postást, egyáltalán eszébe sem jut.
Remélem (és Tamás is reméli), hogy csak izomláza van szerencsétlen ebnek.
Szófiát csak annyiban érinti, hogy tegnap napközben három óra hosszára nélkülöznie kellet a papát (és az Oszkárt).
Amíg mi, lányok a délelőtti alvást folytattuk, Tamás elindult az Oszival biciklizni, gondolván, elmegy egy órára szerencsétlen ebbel, mert mostanában alig van vele foglalkozva. Hadd futkározzon kicsit az erdőben. Szóval csupa jóindulatból.
Azon az úton haladtak, ahol már legalább négyszer végigmentünk együtt, de amikor a visszavezető útra kellett volna egy hajtűkanyarral rátérni, akkor Tamás nem ezt az utat választotta, hanem az ellenkező irányba vezetőt, mondván, arra visz a kék turistajelzés. Hogy ez miért történt így, hogy az ember miért nem a tapasztalataira támaszkodik és főleg hogy miért nem visz magával mobiltelefont, ha erdőbe indul, biciklivel, kutyával, nos ezekre a kérdésekre nem született elfogadható magyarázat.
A kirándulás mindenesetre úgy folytatódott, hogy a fiúk Bakonykuti fölött a várpalotai lőtérnél lyukadtak ki, majd Hétházpuszta - Szápár útirányon át tértek haza. Nem tudjuk, pontosan mennyit mentek, de úgy 30-40 km között saccolunk.
Tamás szerint Oszit már félút előttől noszogatni kellett, víz összesen egy fél liter volt náluk, s keresték a pocsolyákat, hogy legalább az eb olthassa szomját. Aztán amikor a falunk bisztrójához értek, Oszi annak lefeküdt a lépcsőjére, s jelezte, hogy onnan ő ma tovább nem megy. Nem használt sem szépen hívás, sem felszólítás, sem otthagyás. Egyszerűen nem mozdult. Tamás végül bement a bisztróba kuncsorogni neki egy fél liter vizet, s ennek volt akkora motivációs ereje, hogy Oszkár még hazavonszolta magát.
Itthon aztán elfeküdt, még inni sem kelt fel jó darabig, Tamás vitte neki a vizet, ő meg literszámra itta. Este vacsorázott, aztán folytatta a fekvést.
És ma is. Ki van nyúvadva, amennyire csak kutya kinyúvadva lehet. Jártányi ereje sincs szerencsétlennek, csak inni és enni kel fel, de a vacsoráját pl. úgy fogyasztotta el, hogy közben többször megrogytak a lábai. Látszott rajta, hogy minden erejét össze kell szednie, hogy állva tudjon maradni arra a három percre, amíg elropogtatja a száraztápját.
Az meg, hogy megugassa az egyébként mindig megugatott szomszédokat, autókat, motorokat, bicikliseket, postást, egyáltalán eszébe sem jut.
Remélem (és Tamás is reméli), hogy csak izomláza van szerencsétlen ebnek.
Hisz ő bármennyire vizsla is, nem 30-40 kilométerek edzetlenül való végigkocogására van kalibrálva...
Oszi így fekszik amikor nem fáradt:
Ennél most sokkal jobban fekszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése