Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse

Nem érdekel, hogy miből élsz.Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,
Nem érdekel, hogy hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj...
Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet...
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után, fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal, és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

Ezt az írást tegnap találtam egy másik blogon. Értelemszerűen a kivastagított sorok érintenek jelenleg belőle. Az első még csak-csak megy időnként, bár igazán merész dolgot eddig soha nem csináltam. Pedig szeretnék. A második gondolat ennél számomra most sokkal fontosabb. Nem mondom, hogy mindig, de nagyon-nagyon sokszor teszek inkább mások kedvéért dolgokat, mint a sajátomért. És ez nem jó. Megnyomorítja a lelket. Szeretném, ha Szófia nem ezt tanulná meg, hanem merne önző lenni és nem elárulni a saját lelkét csak azért, hogy ne okozzon csalódást másoknak. De hogy erre tudjam tanítani, először nekem kell megtanulnom, hisz nem szavakból, hanem tettekből tanul, nem prédikációkkal, hanem példamutatással formálhatjuk a gyerekünket (és a környezetünket). Ági barátnőmnek meséltem a minap, hogy ha nagyritkán meg is engedem magamnak azt a luxust, hogy inkább saját kedvemben járok félretéve a tudatot, hogy valaki(k)nek ezzel rossz érzéseket okozok, akkor ezt a saját kedvemben járást később kivétel nélkül mindig megbánom, és napokig, esetleg hetekig gyötör utána a bűntudat. Ági kérdezte, hogy vajon miért van így. Azóta én is kérdezgetem magamtól. Semmi válasz nem jött eddig, pedig nagyon nézegetek magamba.

Beszélgettünk még arról is, hogy mi az igazi szabadság. Azt hiszem, ha a fenti két dolgot sikerülne megélnem, akkor szabad lehetnék. Vagy legalábbis a mostaninál sokkal, de sokkal szabadabb.

Bár egyedül nehéz, de próbálok dolgozni rajta, hogy majd Szófiát is megtaníthassam a szabadság érzésére, s neki ne kelljen hozzám és sokunkhoz hasonlóan saját maga által fenntartott lelki börtönben leélnie az életét. Neki még van esélye.