Úgy néz, mint a zsizsik...

Vasárnaponként babausziba járunk. Az usziban dolgozó portás- és takarítónénik szinte mindig megcsodálják és megdícsérgetik Szófiát. Múlt héten sem történt ez másként. Míg én kértem egy öltözőkulcsot a recepción, addig az éppen ott üldögélő aranyos takarítónéni elkezdett a Tamás karjaiban történetesen teljes nyugalomban leledző és szemlélődő Szófiához prüntyögni, majd amikor elindultunk befelé, azzal zárta a monológját, hogy „De aranyos ez a baba! Úgy néz, mint a zsizsik!” (azt csak mellesleg teszem hozzá, hogy én erre hirtelenjében csak annyit tudtam reagálni, hogy „És úgy is mozog...”) Befelémenet megkérdeztem Tamást, hogy szerinte hogyan néz egy zsizsik. Tamás sem tudta, ezért végül abban egyeztünk meg, hogy a zsizsik valószínűleg úgy néz, ahogy Szófia akkor nézett. Ennyivel aztán akkor le is zártuk a témát.
Nekem mégis egész nap ez a zsizsik-téma motoszkált a fejemben. Vajon honnan lehet tudni, hogy hogyan néz egy zsizsik amikor néz? Nekem még soha nem sikerült egy zsizsik szemébe sem belenéznem, és feltételezem, hogy nem vagyok egyedül ezzel a hiányossággal. 12 óra kemény fejtörés után végül arra a következtetésre jutottam (és ebben Tamás is egyetért velem), hogy a takarítónéni valószínűleg egy olyan babszem volt valamelyik előző életében, akit annak idején megkörnyékezett egy zsizsik, s a nevezett zsizsiknek a nézése olyan mély hatást gyakorolt rá, hogy ezt az emlékképet magával hozta ebbe az életébe is...
Hát így.